2011. május 31., kedd

Pont pon. po.. p... ....

Hol is kezdjem? Talán az elején kellene. Sajnálom, hogy nincs új fejezet, de a halálomon vagyok. Az egész egy napsütötte reggelen kezdődött, mikor is elindultunk az osztálykirándulásra. (05.27.) Tényleg minden felhőtlen volt, majd idővel kezdődtek a bonyodalmak. A lényeg az, hogy drága barátnőm miatt hajat kellett mosnom. (Hosszú sztori.) Természetesen nem vittem hajszárítot. Minek? A második legjobb dolog: Este ránkszakadt azég és mindenki a szakadó esőben rohant vissza a faházához. Kellett ez is nagyon... Úgy éreztem, hogy ennél már semmi sem lehet rosszabb. Egy ideig nem is volt. Kb hajnali 2ig ittunk (nem vsak vizet), majd egyre jobban kezdett mindenki berugni. Anyáskodó énem rögtön előkerűlt és pár józanabb barátnöimmel próbáltunk rendet tenni. Benn is elég sok pia volt, de én jól birom az almoholizálást.) Hajnali 4 fele sikerült mindenkinek elmagyaráznom, hogy huzzon aludni, mert aznap még lesz programunk. Egy darabig azt hittem, hogy minden rendben majd páran azt hitték, hogy jó poén kinn császkálni a sok részeg egyetemista között. Kiengedtem őket, de tovább izgultam ezért ismét nem aludtam. Ez a nem alvás fél 6ig ment, majd drága barátnőim felkeltek. Tudfam már a végzetem: buszban alszok. Segítettem nekik felkelni, majd a fiúkat is felkeltettem, akik hiperaktívabbak voltak a kelleténél. Mindegy is. Reménykedtem, hogy végre megyünk haza, de nem sokáig. Mikor kiderült, hogy megnézzük még Veszprémbe a várat, azt hittem, szívrohamot kapok. Alvásomnak annyi. A sétáról pár szót: szakadó esőben bolyongtunk. Mi volt rajtam? Csak egy vékony kardigán. Fantasztikus. Előre féltem a másnaptól. Mikor végre hazaértünk ettem, majd fél napig aludtam. Durva volt. Vasárnap nem éreztemagam annyira rosszúl. Este viszont csak egyik pillanatról a másikra elkezdett fájni a fejem, a torkom és hőemepkedésem lett. Így visszagondolva annyira nem volt durva, de én azt hittem, hogy meghalok. Már a telefonomba gépeltem a búcsú szövegem. Végülis még élek, szóval felesleges volt a fáradozásom. Hétfőn kénytelen voltam suliba menni. Nagyon örültem. Élő-halott voltam. Küszködtem az alvással, de angolon urrá lett rajtam és a már ötödszörre látott Holnaputánon bealudtam. Erőt vettem magamon, majd még egy órát szenvedtem. Kár volt. Lázam folyamatosan kezdett felszökni, ezért hazajöttem. Elmentem a drágalátos orvosomhoz, aki megállapította, hogy beteg vagyok. Majdnem mondtam neki, hogy "Tényleg?". írt fel valami gyógyszert, majd mondta, hogy akkor menjek vissa, ha már nem lesz lázam. Szóval korlátlan idejű betegszabin vagyok, ami valószínűleg elhúzódik péntekig, mert tegnap este, mikor mértem a lázam azt hittem, hogy ott helyben meghalok. 38.8 volt a hőmérsékletem. Ennyilehetséges egyáltalán? Megint rámjött a meghalok szindróma, ami még ma is tart. Allig birtam aludni és egyre roszabbul vagyok. Lázam ismét szökik fel. Nem tudom mi lesz velem, de az biztos, hogy pár napig még nem tudok írni. Sajnálom, de az egészségem most a legelső.
Ciao, Birbus

2011. május 22., vasárnap

2. könyv - Az új élet küszöbén - 1. fejezet


- Ne hülyéskedj! Tedd le a cumit! – Utolsó idegszálamat felhasználva rászóltam Robra, aki már megint nem bír magával.


- Így jobban elalszik majd. - Mar éppen mártotta volna bele drága egyetlenem a sörbe a cumit, mikor már az az egyetlen egy idegszál se volt meg.

- Robert add oda azt a cumit. Ne idegesíts még jobban fel. - Kikaptam a cumit a kezéből majd elindultam a gyerekszoba fele.

Kis lurkócskám mar félálomban volt, mikor beleptem a szobába. Olyan békés és gondtalan. Még mit sem sejt a világról. Nem tudja, hogy, ha felnő mennyi probléma és gond fog rá várni. Semmit sem sejt, csak alszik békésen. Pár éven belül, majd rádöbben, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik. Mindenki akar valamit és néha rossz úton jutnak el odáig. Meg fog majd ismerkedni az élet rossz pillanataival. Ő is kerül majd olyan helyzetbe, hogy elvesznek tőle valamit: kedvenc piros pöttyös labdáját vagy szerelmét, de addig még nyugodtan élhet, hisz lesz, ki vigyáz rá.

Halkan odasétáltam a babaágyhoz, majd kiszabadított cumiját lassan a szájába raktam, úgy, hogy ne kelljen fel. Halkan szuszogott. Még egy kis ideig néztem csöppnyi testét, betakargattam, apró puszit leheltem homlokara, majd kimentem a nappaliba, ami jobban hasonlított egy harctérre, mint egy nappalira. A délután folyamán nagy harc folyt egy-egy játékautóért és labdáért. Olivia még gyerek, de Rob már nem, mégis elég gyakran elő jön belőle a gyerekes énje, ami nem mindig zavar.

Hallottam, hogy párocskám a konyhában ügyeskedik, szóval a nappali után majd az is rám vár. Gyorsan elraktam a játékokat es az újságokat, majd a szárogatóról összeszedtem a ruhákat es bevittem a szobába. Miután már elfogadhatóbb volt a helyzet kimentem az erkélyre és néztem az ébredező Londont. Bármennyi ideje élek már itt, sose fogom megszokni ennek a varosnak a nyüzsgését és azt a tényt, hogy itt egy se nappal, se este nem lehet pihenni. Ez a város nem arról híres, hogy itt megtalálhatod a nyugalmad és nem arról, hogy majd itt szerelembe esel. Nem és én mégis ide tévedtem. Sajnálom? Nem, hisz egy fantasztikus családot tudhatok magam mellett.

Gondolatmenetemnek se voltam meg az elején, mikor két kéz fonódott derekam köré.

- Most nagyon haragszol rám?

- Nem, de néha rettenetesen gyerekes vagy és mindent elviccelsz.

- Most mond, hogy nem lett volna nagy poén!

- Toméknak biztos tetszett volna, de nekem nem. A sajátunkkal is ezt fogod művelni? Nem tudom mit fog szólni Christina, ha megtudja, hogy mit akartál csinálni Oliviával.

- Biztos jót röhög majd.

- Azt megnézném. Mit fogsz csinálni, ha megszületik a picink? Akkor őt is majd piával akarod elaltatni? Mostanában egyre gyerekesebb vagy, ami a jövőre nézve nem éppen a legjobb.

- Oké. Értem. Innentől fogva meg se szólalok. – Durcásan leült egy kinti fotelba, majd a semmibe kezdett merengeni.

- Durcizzál csak, nem érdekel. Vigyázz Oliviára. Elmentem. – Otthagytam az erkélyen, majd mielőtt olyan dolgokat vágtam volna a fejéhez, elhagytam az ingerült környezetet és haza trappoltam. Szerencsére a szomszéd lurkóra kellett csak vigyázni, ezért három perc alatt már a nappalinkban feküdtem a kanapén.

Mielőtt a fáradtságtól véglegesen lecsukódtak volna a szemeim és az álmok mezején szökdécselhettem volna, eszembe jutottak a múlt hónap eseményei.

Január elején volt életem egyik fordulópontja. Szerelmem – akire most haragszom – megkérte a kezem. Mielőtt még igent mondhattam volna neki, bejelentettem, hogy a közeljövőben – már csak 33 hét múlva – a jövendőbeli családunk bővülni fog. Mindkettőnk részéről nagy örömöt jelentett az a nap, mégis volt, aki picit elszomorodott a hírek hallatán: apu féltett mint úgy engem, mint úgy az álmaimat. Hosszas beszélgetés után sikerült megbeszélnünk a dolgokat és végre apu is felhőtlenül tudott örülni a boldogságunknak.

Mondani se kell, hogy anyuék rögtön nekiálltak az esküvő szervezésének, bár én próbáltam beléjük sulykolni, hogy semmi képen nem szeretnék hozzá menni Robhoz, ameddig meg nem született a pici. Ki szeretném élvezni minden egyes percét ennek az áldott állapotnak és ezt Rob is megértette, vagyis csak hittem.

Az eljegyzés napján, mikor hazamentünk az estét kettesben töltöttük. Csak úgy szárnyaltunk a boldogságtól, de minden jónak egyszer vége van.

- Minden vizsgálaton ott szeretnék lenni. Mindig melletted fogok állni. – Ágyon fekve, egymáshoz bújva beszélgettünk.

- Mást nem is várhatnák el tőled.

- Beszéltem Stephanieval.

- Igen és miről?

- Rólunk.

- És rólunk mit kellett megbeszélni?

- Szerinte nem kellene többet titkolóznunk a sajtó előtt.

- MI? Rob te normális vagy? – Azonnal kipattantam az ágyból és ide-oda járkálni kezdtem. – Eddig te voltál az, aki nagyon is védte a kapcsolatunkat a nyilvánosság elől, most meg te akarod magunkat az újságírók karjába lökni?

- Gondolj bele, Peterék sokat meséltek. Nekik sokkal könnyebb úgy élni az életüket, hogy a nyilvánosságot valamilyen szinten beengedik az életükbe.

- De te nem vagy Peter és ő nem te. Ők hozzászoktak a rivaldafényhez, de én nem. A gyerekemet nem egy paparazziktól hemzsegő életben szeretném felnevelni. Emlékezz csak vissza, egyszer már miattuk elváltunk egymástól. Egyszer már tönkretették majdnem az életünket.

- Egyszer úgyis kiderülne, hogy ki vagy, az hogy már a jegyesem vagy és nemsokára gyarapodik a család. Jobb lenne, ha mi mondanánk el mindent és nem érne minket váratlanul a nagy érdeklődés.

- Nagy érdeklődés? Tudod mi lesz? Minden nap több mint tíz lesifotós fog utánunk koslatni és hidd el itt Londonban is fel fog fordulni az élet. Nem fogunk soha többet normálisan élni. El fognak könyvelni Robert Pattinson felcsinált barátnőjének. Ezt nem akarom. Rajtunk fognak csámcsogni. Szerinted a gyerekünknek milyen nehéz lesz majd az élete? Ezerszer megnehezítenénk neki, ha kiderülne, hogy mi együtt vagyunk.

- Miért kell mindent ennyire negatívan látnod?

- Mert az. Addig a szent pillanatig, amíg beléd nem mesélte Stephenie ezt a marhaságot, te is ezt az elvet vallottad. Nem vagyok hajlandó ezen vitatkozni, főleg nem ma.

Nagy nyomott hagyott bennem ez a beszélgetés és sokat gondolkoztam rajta. Mikor megismertem tudtam, hogy nem lesz semmi sem átlagos vele. Tudtam, hogy nehéz lesz kapcsolatunkat titokban tartani, de sikerült. És most azt kéri, hogy az eddig felépített elzárkózottságunkat a sajtó elöl, csak úgy döntsük le és valljunk színt. Mintha meg kellene gyónni a feljebb valóknak, hogy mi együtt vagyunk.

Ellenkezésem ellenére egyre jobban kezdek én is belemenni ebbe az egészbe. Lehet, hogy még az elején nehéz lenne, de idővel lenyugodnának és a cirkusz fokozatosan csillapodhatna körülöttünk. De mennyi az annyi? Biztos, hogy jó ötlet az én állapotomban kitenni magam ilyen hatásnak?

Terhességem hetedik hetében járok. Még mindig nehéz elhinnem azt, hogy egy új élet fejlődik bennem, de az idő múlásával kénytelen leszek elhinni. Egyre nehezebben esik reggelente felkelni, délután pedig már azt vártam, hogy mikor aludhatok ismét. A hányinger már a napirendem részévé vált. Egyre nehezebb a gyerekvállalással járó dolgok és még csak az elején tartok. Sajnos egyre több dolgot kellett ’ki iktatnom’ az életemből. Nem nagy bánatomra kénytelen voltam segítséget vállalni a háztartás vezetésében. Mivel Rob egyre többet van távol rá nem számíthattam, ezért Clare volt az elmúlt hetekben a segítségemre.

Hangulatom egyik percről a másikra változik. Ami nagy problémát jelent Robbal való kapcsolatunkban. Elég gyakorivá váltak a veszekedéseink. Tudja, hogy csak a hormonok beszélnek belőlem, de így is sikerült eltávolodnunk egymástól. Nem mondom azt, hogy nem áll ki mellettem, de egyre nehezebb számomra, hogy nincs mellettem. Szerinte jó dolog volt elvállalnia egy új filmet. Mint mindent ezt is kétkedve fogadtam.

- Szia, drágám. – Épp egy hosszú és unalmas napon voltam túl, mikor szerelmem nagy mosollyal az arcán hazaért.

- Szia. Milyen volt a mai napod? – Felpattantam a helyemről, majd ölelésébe bújtam.

- Van egy fantasztikus hírem.

- Mi az? – Hangomban érezhető volt a kíváncsiság.

- Elvállaltam azt az új szerepet, amiről pár hónapja esett szó. – Arcomra fagyott a mosoly.

- Mi? – Teljesen kiakadtam azon, amit mondott. – Te most komolyan elvállaltad?

- Örülsz? – Ennyire kétértelmű a reakcióm?

- Még, hogy örülök? Te normális vagy? Terhes vagyok és most a támogatásodra van szükségem és nem arra, hogy hónapokig ne is lássalak. Ez mégis, hogy gondoltad? – Ismét úrrá lett rajtam az idegesség és magamból kikelve üvöltöztem. Rob csak lesokkolva állt és nézett.

- Fantasztikus lehetőség és sokkal jobbnak látom most elvállalni ezt a szerepet, mint később.

- Rob nekem nem csak később lesz rád szükségem, hanem miden nap. Azt szeretném, ha minden nap mellettem állnál és támogatnál, hisz megígérted.

- De kérlek, értsd meg, hogy ez a munkám. Elő kell teremtenem a családunknak a jövőt.

- Most az a baj, hogy nem dolgozom? Szóval ez is miattam van. Menj is. Nem érdekelsz.

Azon az estén nem aludt mellettem Rob. Rosszul estek szavai, elárulva éreztem magam, de aztán lenyugodtam. Beletörődtem, hogy nélkülöznöm kell. Igaza volt. Ismét. Én nem dolgozok, ezért valakinek mégis csak pénzt kell keresnie. Igaz, hogy ígérete ellenére nem lesz egész végig mellettem, de jött egy újabb boldogság hullám és ismét önfeledten boldog voltam.

Bejelentése után pár nappal utazott is Los Angelesbe. Én itthon maradtam és próbáltam normálisan élni életem. Sokszor beszéltem barátaimmal. Próbáltak nyugtatni és tartani bennem a lelket.

Körülöttem élők mind szerelmesek. Nem mondom, hogy én nem vagyok az, sőt eddig életemben nem voltam még ilyen szerelmes, de nem lehetek felhőtlenül boldog, hisz nincs mellettem életem párja. Persze másoknak minden sikerült.

Kinga és Kellan még mindig egymást boldogítják. Náluk működik a távkapcsolat. Boldogok. Irigylem őket. Ha nem estem volna teherbe, akkor most lehet, hogy én is Rob mellett lennék és el is hinném, hogy a mi kapcsolatunk igen is tökéletes. De nem vagyok ott és kételkedem. Vajon helyes döntés volt-e eljönnöm Londonba? Hiányzott-e nekem szerelembe esnem Robba? Igent kellett-e tényleg mondanom neki? Visszagondolva mindegyikre válaszolhattam volna, hogy nem, de akkor ki lennék? Én se és barátnőim se találták volna meg a boldogságot.

Szabinámnak az itt tartózkodása alatt sikerült közelebb kerülnie Jacksonhoz. Még nem tudni, hogy mi lesz kettejük között, de az biztos, ha egy légtérben vannak, akkor érezhető az a bizonyos kémiai vonzalom.

Drága Zitámhoz megérkezett a görög Adonisz. Amikor megláttam róla egy képet azt hittem, hogy mindet sutba dobva fogom magam és elutazok görögbe és én is beszerzek magamnak egy ilyen isten pasit. Pár perccel később rájöttem, hogy nekem is van egy isteni pasim. Nem olyan izmos, de annál sexibb kócos haja, észveszejtő féloldalas mosolya van. Nem mellesleg az enyém.

A többiekre is rátalált a szerelem. Élték életüket. Tündérmesébe illő életük volt. Semmi veszekedés, csak önfeledt boldogság.

Úgy éreztem, hogy pár napig nekem is megadódhat ez. Rob kapott pár szabad napot és hazarepült hozzám. Meglepetésnek szánta. Mit sem sejtve elvállaltam a szomszéd lurkóra való vigyázást. Délután már nagyban játszottam Oliviával, mikor megszólalt a csengő. Otthagyva drágaságom, mentem ajtót nyitni. Amikor megláttam, hogy ki van az ajtóban azt hittem, hogy ott helyben elfolyik a magzatvizem.

Édes egyetlenem állt az ajtóban. Miután felfogtam, hogy két hét után ismét látom szerelmem a nyakába ugrottam és üdvözlés képen szenvedélyesen megcsókoltam.

- Ha mindig ilyen fogadtatásban lesz részem, akkor többször megyek el.

- Felejtsd is el. Elég nekem kibírnom ezt a három hónapot. – Adtam egy kis puszit szájára, majd húzni kezdtem a nappali felé. – Gyere! Olivia benn van a nappaliba.

Mesébe illő volt a délután. Elfelejtettem minden rossz dolgot velünk kapcsolatban és csak néztem, ahogy édesen játszanak. Filmbe illő jelenet volt: én ültem a kanapén és őket néztem, miközben Rob össze-visszagügyögött szegénykémnek. Mondtam neki, hogy ő már nem csecsemő, de akkor is folytatta.

Ismét éreztem azt, hogy igenis mi egymásnak lettünk teremtve és a pocakomban növekvő csöppség jó helyre csekkolt be. Érzem, hogy fantasztikus szülei lesznek. Rob majd minden jóval elhalmozza és én leszek a szigorú anyuka, aki próbálja majd reálisan nevelni. Robot jobban fogja szeretni, de tudom, hogy csak a játék póni miatt lesz. Rob zenei tehetségét biztosra veszem, hogy örökölni fogja. Remélem rám egyáltalán nem fog hasonlítani, mert bennem aztán egy jó tulajdonság sincs és őszintén ki szeretné, ha a gyereke hisztis és szerencsétlen legyen? Még én se.

Este fele már nagyon fáradt voltam és egyre idegesebb lettem, mikor már többszöri próbálkozás után se sikerült elaltatnom Oliviát. Akkor történt az a bizonyos incidens. Nem hiszem el, hogy én sose lehetek akár egy napra is boldog. Miért kell valaminek mindig elrontania az életem? Na jó, legtöbbször az a valami saját magam vagyok, de akkor is. Már várom, hogy leteljen az a pár hét. Már alig várom, hogy kezembe foghassam gyermekem és végre véget vethessek érzelmeim hullámzásainak.

2011. május 19., csütörtök

Ikszdéé...

Most, hogy szakítottam egy kis időt az írásra, körbenéztem a blogon is, hogy mi újság meg minden. Épp nézegettem a statisztikát, amikor megláttam ezt:
Én olyan röhögő rohamot kaptam, hogy azt el se lehet képzelni. Anyu azt se tudta, hogy mi ütött belém. :D
Kérem annak a jelentkezését, aki ezt írta be a keresőbe!!! Lába elé borulok. Nekem ez biztos, hogy nem jutott volna eszembe a történetről. És most ki is sexéhes?? Nem kifejezetten értem. :D Mindegy is. Ez a kis szösszenet feldobta az estémet és jobban tudok tőle írni.

2011. május 17., kedd

2. könyv - Az új élet küszöbén - 1. fejezet ... részlet

Sok a tennivalóm és nem úgy haladok az írással ahogy elterveztem. :( Sajnos egyre több és több a tanulnivaló így a szünet fele. Én próbálok időt szakítani az írásra, de sose sikerül. Most a folytatásból kaptok egy kis ízelítőt. ;) Tényleg nagyon picit, de annál jobb. Szerintem most sok mindenkit sikerül félrevezetnem. :D Jó olvasást! Hamarosan jön az egész fejezet.
Ciao, Birbus
Tudjátok, hogy a természet mitől oly csodás? Mitől színes, élő, csupa-csupa gyémántragyogás? Ki segít az összes lénynek úszni, szállni, lépni, repdesni? Ki szorgoskodik szüntelen? Van kedved kilesni? Mindez a tündérek műve, az ő apró kezük munkája. És ha egy kisbaba felnevet, új tündér kap szárnyra.


- Ne hülyéskedj! Tedd le a cumit! – Utolsó idegszálamat felhasználva rászóltam Robra, aki már megint nem bír magával.


- Így jobban elalszik majd. - Mar éppen mártotta volna bele drága egyetlenem a sörbe a cumit, mikor már az az egyetlen egy idegszál se volt meg.

- Robert add oda azt a cumit. Ne idegesíts még jobban fel. - Kikaptam a cumit a kezéből majd elindultam a gyerekszoba fele.

Kis lurkócskám mar félálomban volt, mikor beleptem a szobába. Olyan békés es gondtalan. Meg mit sem sejt a világról. Nem tudja, hogy, ha felnő mennyi probléma és gond fog rá várni. Semmit sem sejt, csak alszik békésen. Pár éven belül, majd rádöbben, hogy semmi sem olyan, amilyennek látszik. Mindenki akar valamit és néha rossz úton jutnak el odáig. Meg fog majd ismerkedni az élet rossz pillanataival. Ő is kerül majd olyan helyzetbe, hogy elvesznek tőle valamit: kedvenc piros pöttyös labdáját vagy szerelmét, de addig még nyugodtan élhet, hisz lesz, ki vigyáz rá.

Halkan odasétáltam a babaágyhoz, majd kiszabadított cumiját lassan a szájába raktam, úgy, hogy ne kelljen fel. Halkan szuszogott. Még egy kis ideig néztem csöppnyi testét, betakargattam, apró puszit leheltem homlokara, majd kimentem a nappaliba, ami jobban hasonlított egy harctérre, mint egy nappalira. A délután folyamán nagy harc folyt egy-egy játékautóért és labdáért. Olivia még gyerek, de Rob már nem, mégis elég gyakran elő jön belőle a gyerekes énje, ami nem mindig zavar.

Hallottam, hogy párocskám a konyhában ügyeskedik, szóval a nappali után majd az is rám vár. Gyorsan elraktam a játékokat es az újságokat, majd a szárogatóról összeszedtem a ruhákat es bevittem a szobába. Miután már elfogadhatóbb volt a helyzet kimentem az erkélyre és néztem az ébredező Londont. Bármennyi ideje élek már itt, sose fogom megszokni ennek a varosnak a nyüzsgését és azt a tényt, hogy itt se nappal, se este nem lehet pihenni. Ez a város nem arról híres, hogy itt megtalálhatod a nyugalmad és nem arról, hogy majd itt szerelembe esel. Nem és én mégis ide tévedtem. Sajnálom? Nem, hisz egy fantasztikus családot tudhatok magam mellett.

2011. május 7., szombat

I dreamed... 4. fejezet


- Ennyit ér önnek, hogy mások tegezik vagy sem?


- Nem mindenkitől számít, de veled kapcsolatban nagyon is zavar.

- Ha tegezem, akkor kifizethetem?

- Igen.

- Akkor tessék. - Szemrebbenés nélkül odanyújtottam bankkártyáját az eladóhoz. Nehogy már ő mondja meg, hogy kit mikor tegezzek. Már elegem van ebből a témából. Az ígéret szép szó. Ha úgy vesszük, akkor most ő könyörgött azért, hogy kifizesse.

Mihelyt kezemben tartottam az új gépem, szó nélkül elindultam a forgatásra. Mr. Kávé természetesen nem tágított mellőlem.

- Mióta fényképezel? - Jött egy akadékoskodó kérdés, amit lazán elengedtem a fülem mellett. Nem sokáig bírt csendben maradni. - Látom nem vagy a szavak embere, de miért nem próbálsz meg velem kommunikálni?

- Mert nem szeretném, ha rosszul esne önnek, hogy magázom. - Valósághoz semmi köze, de most ez érdekel legkevésbé.

- Most komolyan nehezedre esne, ha az ön helyett te-t mondanál?

- Őszintén? - Válasz helyett csak bólintott. - Igen.

- Semmi probléma. Beszélek majd helyetted is. - Már csak ez kellett. Komolyan nekiállt beszélni, vagyis inkább mesélni. Az elején még próbáltam gondolataimat más irányba terelni a mondandójáról, de idővel elkezdtem figyelni arra, amit mond és kezdet lekötni, ami valljuk be, hogy elég furcsa, mert eddig még a létezése se izgatott, most meg szinte csüngök a szavain. Kezdek teljesen megbolondulni és kiismerhetetlenné válni. Amilyen gyorsan csak tehetem, el kell tűnnöm a közeléből. Kerülnöm kell, ami valljuk be, igen nehéz lesz.

Mihelyst beértünk a forgatásra - Elég nehéz volt a sok sikoltozó rajongó miatt. -, szó nélkül az ellenkező irányba mentem. Nem tudtam, hogy miért, de jobbnak láttam 'elmenekülni' mellőle és mit ad Isten, menekülési útvonalam pont tökéletesnek bizonyult, hisz Nickkel találtam szembe magam.

- Oh, szia. Már meg is vetted?

- Szia. Igen. - Robert vette, de ez mellékes.

- Gyors voltál. Ha gondolod, akkor alá is írhatnánk a szerződést már, ha mg mindig érdekel az állás.

- Itt lennék, ha nem lennék biztos abba, hogy kell a munka? Mellesleg több kell egy ilyen akciónál, hogy kivágja nálam a biztosítékot. - Messze álltam az igazságtól, de biztos, hogy nem neki fogom kiönteni a lelkem. A kávés dolgon már többé-kevésbé túltettem magam és következőkbe az ilyesfajta szituációk fölött csak átsiklok és visszaolvadok a környezetbe. Visszahúzódok a backstagbe és megmaradok külső szemlélőnek ebben az eszeveszett világban. Az árnyék embere vagyok és elszoktam már a fénytől. Háttérbeszoruló lényként fogom életem hátralévő életét leélni hisz így senki se fog hiányolni, ha már nem leszek. Utolsó percemben nem az életem egyes keserű pillanatain fogok siránkozni, hanem a túlvilági örök boldogságban reménykedek majd. A 'bujdosást' rótta nekem az élet, vagy a sors, kinek mi tetszik. Nekem csak egy feladatom van: beletörődni.

Gondolataim közepette próbáltam tartani Nickkel az iramot. Többé-kevésbé hozzá vagyok szokva a rohanáshoz, de ami itt folyik az maga az őrület. Nem kell ahhoz huzamosabb időt itt töltenem, hogy rájöjjek, miért nem vállaltam eddig ilyen munkalehetőségeket. Már mindegy. Erős nő vagyok. Nekem az akadályok csak apró kövek, melyeket egy jól irányzott mozdulattal arrébbrugók a cél elérésének érdekében.

- Szóval a hatásköröd a színészek, főszereplők fényképezésében kimerül. Munkaidőd az övéikhez van igazítva. Nem kell rajtuk csüngened, de amikor forgatás van, akkor igenis 100%-ot kell teljesítened.

Nem csak itt Angliában, hanem még további egy országban, Magyarországon lesznek forgatások.

- Oké és akkor az éles következtetést levonva gondolom én is utazok.

- Igen. Nem szeretnénk mindegyik helyen különböző embereket alkalmazni, mert anyagiasabb lenne mint így.

- Az utazással kapcsolatos költségeket nekem kell állnom?

- Dehogy is. - Nevetett. Örülök, hogy ez ennyire egyértelmű. - Mindnet mi állunk: szállás, ellátás, fuvar. Mellesleg magán gépet foglalunk az utazások idejére. Így jobban megéri, és egyszerre tudunk menni mindenhova, ergo nincs csúszás.

- Minden világos. - nevettem. Egész jól hangzik. - Hol írjam alá?

- Nem akarod valakivel átnézetni, nem-e verlek át?

- Nem hiszem, hogy érdeked lenne még egy fél nap munkaszünet.

- Igaz.

- Na, látod. - Elém tolta a szerződést, majd a megfelelő helyre odabiggyesztettem a nevem.

- Kész is vagyunk. Isten hozott a csapatban! Vágjunk is bele a munkába. - Már nincs helye a megfutamodásnak. Most már visszavonhatatlanul is lekötöttem magam. Egyszerre önt el ez a tudat boldogsággal és kétséggel. Remélem nem fog balul visszasülni. Na, ne. Nem állok hozzá pesszimistaként, hisz, akkor biztos, hogy minden rosszra fordul.

A munka tényleg elindult. A mai napra csak egy jelenet volt betervezve és az is pont Mr. Kávéval. Valahol, valaki engem nagyon utálhat. Oké, hogy nem gondolhatom, hogy önagyságával nem lesz dolgom, de miért pont az első napon kell forgatnia? Miért?

Az idő múlásával már értettem, hogy miért csal ez az egy jelenet van: ezt az egyet is csak többszöri nekivágásra tudták felvenni. Bevallom, hogy néha én voltam a hibás - Elfelejtettem kikapcsolni a vakut és bebizonyítottam, hogy álló helyzetben is el tudok esni, ha nagyon nem figyelek oda. -, de legtöbbször Mr. Kávé miatt kellett újravenni, mert állítása szerint kiesett a szerepből. Nem tudom, hogy ebben mi a nehéz. Még én is megcsinálom helyette. Nem nagy színészi tehetség kell ehhez a szerephez, hisz a vérében van a szépfiú szerepe.

Ebédszünet nem volt, viszont a sztárocska kedvéért beiktattak kisebb nagyobb cigi szüneteket. Addig, míg visszavonult a lakókocsijába, én gyorsan bekaptam valamit, mert félő volt, hogy a tűző napon - Meglepő nem? Egy szóval megmagyarázható: klímaváltozás. - rosszul leszek. Amikor visszajött, akkor minden ott folyatódott ahol abbahagytuk és ez így ment addig, míg beesteledett.

- Mára ennyi. Köszönöm mindenkinek a munkáját. Holnap ugyanitt. - Nick szavaira mindenkiből halk sóhaj szakadt fel. Mára már csak egy dolgot akartam: hazamenni és elaludni, de miért is lenne ez nekem olyan egyszerű?

- Szia. - Pont mikor már lelépni akarok, akkor kell ennek a sztárocskának feltartania. - Nem lenne kedved eljönni velem és a stáb pár tagjával bulizni egy kicsit? - Nem hiszem el, hogy őt nem fárasztotta le a mai nap. Jaj, várjunk csak, ő nem fáradhatott le, hisz amikor akart visszamehetett a lakókocsijába.

- Elnézést, de nem érek rá. Más programom van. - Hívogat az ágy, de nagyon. - Mellesleg holnap ismét forgatás és közülünk nekem tényleg meg kell dolgoznom a pénzemért. - Bunkó voltam? Majd hozzászokik. Reakcióját meg se várva hazaindultam.