2011. április 29., péntek

30. fejezet

It’s a beautiful night,
We’re looking for something dumb to do.
Hey baby,
I think I wanna marry you.
Bruno Mars : Marry you

Szinte, mintha megállt volna az idő a bejelentésem óta. Rob csak engem néz szótlanul. Most semmit se tudok kiolvasni tekintetéből. Anyuékra és a lányokra nem is merek nézni. Már korán sem tartom olyan jó ötletnek, hogy elmondtam neki, nekik a nagy hírt.


Sok időm nem volt gondolkodni, mert Rob alig hallhatóan megszólalt:

- Babát vársz? - Félve kérdezte, mintha valami titokról lenne szó.

- Nem. Mi várjuk. Apa leszel. - Megeresztettem felé egy félénk mosolyt, majd olyan történt, amire még gondolni se gondoltam volna: Rob hirtelen felkapott és körbe-körbe forgott velem. Valószínűleg örül. Na jó, örül. Elég érthetően kifejezte a tetszését, de azért lassan lerakhatna, mert a gyomrom nem nagyon fogja sokáig bírni.

- Drágám légy szíves tegyél le, mert mindjárt rosszul leszek.

- Jaj bocsánat. - Azonnal a lábamra állított. - Ezt el se hiszem. - Folyamatosan túrta a haját és tényleg látszott rajta meglepődöttség és a zavar, de közbe vegyült még a boldogság. Tisztán látom, hogy nem csak a szája, hanem a szeme is mosolyog. - És, hogy, mikor? Jaj, várj. Előbb még nekem kell még kérdeznem tőled valamit. - Ismét féltédre ereszkedett, felvett a földről az eldobott bársonydobozt, majd ismét nekiállt valószínűleg a leánykérésnek. - Nem tudom, hogy lehet-e fokozni a hangulatot, de megpróbálom. Az alkalom, amiért mindkettőnk családja és barátai jelen vannak, az most már úgy gondolom, hogy másodlagos, de számomra mégis fontos.

Mikor először megláttalak még gondolni se gondoltam volna, hogy egyszer ide jutunk. Tudtam, hogy különleges vagy, de azzal is tisztában voltam, hogy az én világomban neked rettentő nehéz életed lenne, akár hosszú távon, akár csak rövid ideig. Megpróbáltuk. Kisebb - nagyobb akadályok keresztezték utunkat, de úgy gondolom, hogy sikeresen vettük azokat. Megismerkedésünktől a mai napig éreztem azt, amit most nekem szavakba kellene öntenem. Annyiszor mondtuk már ki azt a szót, ami a másiknak oly kedves, de valahogy sose hittem volna, hogy értelmet nyer egyszer. Barbara Léber teljes szívemből szeretlek. Életem hátralévő részét veled és veled - Eddigi szemkontaktusunkat megszakítva a hasamra tévedt figyelme, majd mindkettőnk arcán egyszerre jelent meg az őszinte, szívből jövő mosoly. Az örömkönnyeim a meghatódottságtól patakokban kezdtek el folyni. - szeretném megosztani. Lehet, sőt biztos, hogy még kétszer ennyi problémát gurít elénk az élet, de én fontosabbnak tartalak titeket bármi másnál. Kelletek az életembe. Nélkületek semmi lennék. Barbara Léber megosztanád velem az életed apró örömeit, nehézségeit? Elfogadod-e ezt a gyűrűt - Nagyon lassan kinyitotta a bársony dobozt, amiben egy gyönyörű fehér arany gyűrű volt, amit egy szív alakú gyémánt díszített. Jaj Istenem. Ez nem lehet igaz. Egy vagyonba kerülhetett. - szerelmem jeléül és lennél-e a feleségem, hisz a világ számára csak egy személy vagy, de számomra te vagy a világ. - Szavaitól teljes eksztázisba estem. Sose gondoltam volna, hogy eljön életemben ez a pillanat, s, hogy az ilyen korán lesz. Gondolkodjak ezen? Szeretnék-e egy ilyen csodálatos férfi felesége, vagyis még csak jegyese lenni?

- Igen? - Félve válaszoltam, ami inkább volt kérdés, mint válasz.

- Igen? - Felcsillant szemei csakis engem néztek.

- IGEN! - Meg se várva reakcióját nyakába ugortam és csak ismételgettem egymás után azt a szót, ami jelen pillanatban mindkettőnk boldogságát jelentette: Igen. Egyszerre kezdett el mindenki tapsolni. Gondolom most ocsúdtak fel a sokkból. Szerelmem felhúzta ujjamra az eljegyzési gyűrűt, majd csókkal megpecsételtük összetartozásunkat.

- Szeretlek.

- Én annál jobban. - Szerelmes pillanatainknak anyum vetett véget.

- Édes lányom mikor akartad elmondani, hogy állapotos vagy? - Semmi köszönés, csak bele a közepébe. Ki ő, ha nem az anyám?

- Neked is szia. - Nevettem rá.

- Szia édesem. - Adott puszit, majd folytatta. – Küldhettél volna egy SMS-t, hogy közöld ezt a csodálatos hírt.

- Én is csak pár napja tudom anyu.

- Jaj Istenem. Lesz végre unokám! Gratulálok nektek. - Tapsikolva ugrálgaott. Mit ne mondjak, vicces volt. Sose láttam még ilyennek.

- Köszönjük. - Időm se volt levegőt venni, mert mindenki odajött gratulálni, vagy beszélni. Szerelmemmel több szót nem is váltottunk, csak a szemkontaktust tartottuk és egy őszinte boldogságot véltem felfedezni szemében. Gyönyörű arcát ékesítő szempárra csak úgy csillogott. Szavak nélkül is tudtam, hogy mit érez.

El se hiszem, hogy mindenki ideutazott csak miattunk. Itt van Kinga és Kellan is, akik között még mindig dúl a láv. Drága Barbi, Tami, Fanni és Emi barátnőm is itt van. Rob haverjai - kik már a családtagnak számítanak - is meg lettek hívva. Velük együtt élvezhetem ezt a csodálatos pillanatot. Csak egy ember nem örült a boldogságomnak: édesapám.

Mindig is szeretett minket - a lányait - biztonságban tartani és sose szerette az udvarlóinkat. Sok dolga nem is volt az idők folyamán, hisz neveltetésünkből adódóan nem adtuk be a derekunkat az első szembejövő fiúnak az utcán. Tudatosan építettük életünket és a kapcsolatainkat. Tudta ő és én is, hogy nem leszek mindig mellette, de reménykedett. Reménykedett, hogy egyszer felhagyok az álmaimmal és haza költözök. Most biztos csalódott. Nem erre számított. Terveit egy laza mozdulattal tiportam a porba. Miért is bánkódok ezen, hisz egy rám erőltetett életet kellett volna élnem? Boldog lettem volna? Itt lennék, ahol most vagyok? Mindegyik kérdésre a válaszom nem. Próbálta elfogadni a tényt, hogy a kiscsibe már kikelt a tojásból és útra kel, de nem tartotta sokra az álmaimat. Azt hitte elbukom. Tévedett.

Vendégeket, rokonokat hátrahagyva elmentem megkeresni apukám. Sejtésem beigazolódott, mikor megtaláltam a kertben a hintában ülve. Gondolkozott talán rajtam, talán máson.

Odamentem hozzá, majd leültem mellé és vártam, hogy magától mondja el, ami bántja a szívét. Nem kellett sok és már halhattam azt, mire számítottam.

- Milyen rég volt, mikor kezemben tartottalak és dédelgettelek! Milyen régen volt, mikor első szavad  meghallottam és az apa volt! Milyen rég volt, mikor első lépéseid megtetted és, mikor első napod töltötted az óvodában! Milyen rég volt az általános iskolában az első évnyitódNővéred után te is kirepültél a családi fészekből. Elég hamar beleízleltél az életbe. Kiköltöztél ide, szerelmes lettél, babát vársz és eljegyeztek. Ez egy bő fél év történése. Gondoltad volna?

Tudom, mi esik most rosszul neked: miért nem vagyok ott és fogom meg a kezed és mondom azt, hogy légy boldog azzal, akivel szeretnél? Megpróbáltam, de nem megy. Nekem egy perc már idő és még fel kell fognom, hogy nem vagy az én kislányom, akire vigyáznom kell, akinek kezét meg kell fognom, mikor átmegyünk a zebrán.

Azt hittem, hogy ez csak egy múló bolondság lesz, de hetek múlásával kezdtem felfogni, hogy nem. Te egy másik életet választasz, egy nem hétköznapit. Megbirkózol azzal, amivel sokan képtelenek lennének és szereted azt, akit szeretsz.

Robert először tőlem kérte meg a kezed. - Még jobban elmerengett apu. - Kedvelem. Tisztelettudó, kedves egy fiú, de féltelek. Mi lesz veled, ha az átkozott újságírók megkeserítik az életeteket? Elmenekülsz problémáid elől? Nem lehet. Szembe kell nézned velük. Képes vagy rá? Nem csak Roberttől kaptál valamit, hanem tőlem is. Egy esélyt kaptál arra, hogy éld az életed. Beleegyezésem vedd figyelmeztetésnek a jövővel szemben. Ha anya és feleség szeretnél lenni, akkor légy felnőtt és próbálj meg úgy is élni. A problémáid megmaradnak, de tudnod kell őket átvészelni, megküzdeni velük és, ha padlón vagy akkor tudd, hogy vár rád valami: a család. A mai nappal lezártad életed első fejezetét. Gyerek voltál, most próbálj meg felnőttként élni. Boldogságodnak csak te vagy az ura. Döntöttél. Őt választottad és a családot. Jó választás volt. Rögös útón haladsz a cél felé, mint más. Mindannyian a boldogságot keressük. Van ki rátalált és élvezi, van ki még csak most szerezte meg és ízleli. Csak egyet kérek tőled, hogy életed könyvének új fejezete boldogsággal és szerelemmel legyen tele, his akkor én is és a körülötted lévők is boldogak lesznek.

Ne mondj le a szórakozásról, az élvezetekről, csak tudd, hogy rettentő nagy felelősséget kaptál az "igennel" együtt. Gondoskodnod kell majd a növekvő életről és egy szerető férfiról. A nőknek a legnehezebb az életük. Magam ellen beszéled, de így van. Míg én dolgozok, anyukád otthon sürög-forog, vezetitek a háztartást. Szinte mindent ő végzett el, de tud mosolyogni, élvezi az életet. Ő se volt mindig ilyen, de pont, mint én, áldozatokat hozott a családért. Választási lehetőséged neked is megvan. Választottál. Fogadd meg szavaim, de mégis járd saját utad. Légy boldog és szeress! – Apu szavai éppúgy meghatottak, mint Roberté. Egyet is értek velük. Szíve mélyén még nem tudott elengedni és attól tart, hogy hanygolni fogom őket, de hinnie kell azt, hogy én nem fogom őket hanyagolni, sőt elfelejteni se. Egy új életbe kezdek csak bele, amibe helyet kap egy férfi, akit mindennél jobban szeretek. Családot alapítunk és, ha úgy hozza a jövő – és miért ne lenne úgy – egymás mellett fogjuk leélni életünket.…

Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni.(Lafayette Ron Hubbard)



Azt kell mondanom, hogy vége. [Jobban teszed, ha ezt végigolvasod.]Mint a főszereplőmnek, nekem is lezárult az életem első fejezete, könyve. Annak olvashattátok el első harminc fejezetét. Értitek, miről beszélek? Nem? Sebaj. Majd megértitek.
Amikor elkezdtem írni ezt a történetet, csak az unalmam elűzése volt a cél. Ma már inkább az, hogy egyre több emberhez eljusson az írásom és valamely szinten olvasásra ösztönözzem azokat, akik eddig csak az ifjúsági újságokat "olvasták". Nem vagyok író, nem hiszem azt, hogy amit alkotok, azzal megváltom a világot, de szeretem az írást és egyre jobban belerázódok. Ezért sem szeretném itt abbahagyni.
Úgy tervezem, hogy most ezzel a 30. fejezettel lezárom a történetet. Eddig tartott az "One new life in London" című könyv élete.....na, jó ez vicc volt, vagyis részben igaz. Tőletek függ, hogy folytatom-e. Higgyétek, van még onnan, ahonnan ez van. ;) Én úgy terveztem, hogy 3 könyvet írok. Ebből már az első késszen, van és rajtatok múlik, hogy a többi napvilágot lát-e.
Ha úgy gondolod, hogy megérdemli a történet, hogy folytassam és itt ne hagyjam abba, akkor jobb oldalt szavazz igennel. Mint már említettem, tőletek függ minden.
Ciao, Birbus

2011. április 23., szombat

itt a nyuszi, hol a nyuszi :D


Holnap Húsvét. Minden kedves olvasómnak, - nem kedvesnek-, ide tévedt elvetemültnek nyuszi tojásban gazdag Húsvétot kívánok és hétfőre sok locsolót! :)
A szünet után jön az új fejli, addig is jó pihenést!!! :D <3
ciao, Birbus

2011. április 18., hétfő

Dea's life - Előszó

Nem az van hatással a jelenre, amit a múltban tettél, hanem amit a jelenben teszel, az teszi jóvá a múltat és változtatja meg a jövőt.
/Paulo Coelho/
- Kérem, válaszoljon a kérdéseimre. – Mosolygott rám az asztal mögül egy húszas éveiben járó lány, aki valószínűleg semmit se tud arról, hogy most hol van. - Neve?
- Dea Bernt.

- Mikor és hol született?

- Oroszország, Nyagany, 1902. december 24.

- Életkora?

-18.

- Látogatásának célja?

- Nem publikus.

- Rendben. Kérem, várjon, amíg megkérdezem, hogy tudja-e Mr. Ali fogadni. – Válasz helyett csak biccentettem egyet, majd a női alak távolódását néztem. Várni nekem mit jelent? Egész életemben várom a megoldást létezésemre, de eddig semmi választ nem kaptam, de kétes válaszokat és lenéző pillantásokat annál többet.

Mint már kiderült Dea Bernt vagyok. Oroszországban egy kis faluban születtem, valószínűleg.. Pontos információm nincs, viszont azt tudom, hogy nem vagyok akárki, de erre nemsokára te is rájössz. Gondolkozz csak el egy picit. 1902-ben születtem és most 18 éves vagyok. Vajon milyen évet írunk? 1920? Nem ez a helyes válasz. Már javában a 21. században járunk. Következő kérdésed gondolom, az lenne, hogy vajon, akkor én, hogy, hogy élek? Ha valóban igaz, amit mondok, akkor már 109 éves lennék és nagy sanszom lenne arra, hogy már nem az élők sorai között lennéd, de élek és virulok. Vagyis csak virulok…

Röviden tömören összefoglalnám életem: megszülettem, éltem és még máig élek. Mi a hosszú létezésem titka? Fellelhetetlen ősök. Mint már említettem, valószínűleg egy kis faluban születtem valahol Oroszország Északi részén, vagyis pontosítanék, ott találtak rám. Nevelőszülőknél éltem, szüleimet nem ismertem. Az idő előrehaladtával hamar kiderült, hogy más vagyok, mint ők.

Életem végig kísérték a furcsábbnál furcsább dolgok: babaként rettenetesen hamar fejlődtem. Az átlagosnál hamarabb tanultam meg járni és beszélni. Hamarabb is nőttem, mint a környéken bármelyik gyermek. Gyors fejlődésemnek köszönhetően különlegesnek tartottak, de ezzel együtt sokan féltek is tőlem, hisz ki tudja, hogy kinek esetleg minek vagyok az utóda. Hiába próbáltam bárhová is beilleszkedni, nem sikerült, hisz, hogy is sikerült volna nekem? Nem vagyok ember. Már nem.

15 éves koromban kitört hazámban a polgárháború. Nevelőszüleim a felkelők táborának oldalán álltak. Rájuk halál, rám pedig menekülés várt. Sok év bujkálás után találkoztam Alival, a későbbi tanítómmal, aki mellesleg vámpír. Most hozzá jöttem látogatóba, hisz létezésem ismét új irányt vesz, de addig még van mit mesélnem….

U.I.: Ez a meglepi, vagyis ez még csak a meglepi kezdete, de ha kapok elegendő pipát (10), akkor folytatom az írását és hozom az 1. fejezetet. :)
U.I.2: Valamilyen színten fog kapcsolódni a Alkonyathoz, de kisebb-nagyobb változások lesznek, ha tetszik az eleje. ;)

:'(

Ciao. Sajnálom, hogy nem hoztam hétvégén az új fejezetet, de semmi kedvem nem volt írni. Bár ma annál kevesebb van.. Hogy miért? OLVASS… Épp hazajöttem ma a suliból és azon gondolkoztam (szoktam), hogy nem érdekel már semmi sem, majd ha feleltetni akarnak, akkor kibeszélem magam és nekiállok írni. Sablonszerűen ment ment az egész: Fészbúkon lájkolgatás és vagy fél óráig bolyongtam az ismerősök bejegyzései között, majd Rob után kezdtem kutakodni, hátha van valami új…. Rosszul tettem. Ugye nemrég volt a WFE premierje és természetesen kerültek elő szekszis képek Robunkról *.*… na, nem is ez a lényeg, hanem amit utána olvastam és láttam: ROBERT PATTINSON ÉS KRISTEN STEWART EGYÜTT TÁVOZTAK ””””””KÉZENFOGVA”””””” (<- jobban nem tudtam kiemelni ;))A HELYSZÍNRŐL. :( :( :( Köztudottan utálom Stewartot és erre a MI drága Pattinsonunk ezzel hetyerészik (Word szerint nincs ilyen szó, de nekem tetszik xD be is rakom a szótárba.). Hát oda vagyok az örömtől meg vissza. Oké, hogy voltak pletykák, de mindig reménykedtem, hogy talál magának egy számomra érdemlegesebb lányt, de neki is bele kell választania mindig a legjobba. Ezzel elásta magát nálam…egy időre. :D Teljesen elment a kedvem mindegyik töri folytatásától. Lehetséges, hogy összeszedem magam, de akkor más irányt fog venni minden. Nem is tudom, mi lenne a legjobb: pár napot várni, amíg kiheverem a traumát vagy folytatni, de a tervtől eltérően. Rejtély. Majd kiderül. Mellesleg van megint meglepim számotokra, ami csak 1/5. részben tartozik Pattinson urasághoz. ;)
Próbálok minél hamarabb jelentkezni! Kérlek legyetek türelmesek. <3 Meglepi is nemsokára érkezik. :D
Ezzel a képpel tényleg búcsúzom egy pici időre. (Nem örökre, csak a lábadozásomig, ami remélhetőleg csak pár óra, esetleg 1-2 nap lesz...) [Olyan szekszuális ezen a képen.....*.*] { Azok a szemek :O *.*}
Ciao, Birbus

2011. április 10., vasárnap

29. fejezet


- Lehet, hogy még Kellan is megijedne tőle.
- Hát, nincs kizárva, de semmi félnivalótok: nem hirtelen haragú. Ha ti nem ütitek meg, akkor ő se fog titeket.

- Ezt észben tartom. Megyek, mert öltöznöd kellene.

- Nyugodtan maradj. A fürdőben is át tudok öltözni.

- Én csak vendég vagyok, mégis te viselkedsz úgy. Megyek és kész.

- Oké. – Ígéretéhez híven Jack elhagyta a szobát, majd gyorsan átöltöztem és már mentem is ki a várakozó lányokhoz.

- Kész vagy? Mehetünk?

- Persze. Sziasztok. - Már épp mentünk volna ki, mikor Medve háborodottan utánunk szólt.

- Így akartok tőlem elköszönni?

- Jaj, Istenem. - Odamentem hozzá, majd két nagy cuppanós puszit nyomtam arcára, de azután Jackson is felháborodottan megszólalt.

- És én? Nem kapok semmit? - Most erre mit mondjak? Mondjak nemet? Vele is vagyok már olyan közeli kapcsolatba kerültem, mint bármelyik másik barátommal és olyan aranyos, amikor boci szemekkel néz az emberre. Tőle se sajnáltam a puszit, majd Robhoz fordultam és mielőtt ő is méltatlankodott volna – bár egy szava se lehet a veszekedés óta - megkérdeztem tőle is, hogy kíván-e tőlem búcsút venni.

- Rob te is kérsz búcsú puszit? - Látszott rajta, hogy jól esett neki, hogy megkérdeztem, de először meg is lepődött.

- Ha már így megkérdezted. - Igennek vettem és odamentem hozzá, majd mikor az arcára megkapta a puszit halkan a fülé suttogtam: - Ne hidd, hogy minden meg van oldva. Beszélnünk kell. - Majd arca másik oldalára is adtam egy puszit.

- Remélem most már mindenki elégedett, mert most megyünk. Majd találkozunk. Sziasztok! - Vetett véged drága Szabina barátnőnk a búcsúzkodásnak.

Fogtuk a táskáinkat, majd elindultunk a nagy vásárlós túránknak. Mondani se kell, hogy fárasztó volt egyik boltból kijönni, majd pihenés nélkül rögtön belevetni magunkat egy másik boltba. Szabina egyik ruhát a másik után próbálta fel és szinte az összes a bevásárló kosárban végezte.

Zitu a másik véglet. Ő válogat és kétszer meggondolja, hogy neki szüksége van-e arra, a ruhára, amit kiszemelt magának. Megfontolja, hogy mire ad ki pénzt.

Én valahol a két véglet között vagyok. Elég gyakran megyek el vásárolni, de egyedül mégse olyan jó, mint a barátnőkkel, így természetesen szinte üres pénztárcával hagytam el az utolsó üzletet. Majd valahogy megint összeszedem magam, hisz ismét megyek dolgozni. Már előre várom, hisz a munkatársakat a baleset után nem is láttam. Lesz mit mesélni egymásnak.

Vásárlásunknak az „ilyére” a pontot a kávézóban való beszélgetés tette fel.

- Mit fog szerinted anyud szólni ahhoz, hogy 21 évesen gyermeket vársz és még férjnél se vagy? - Zitu.

- Mint már mondtam szerintem meg fog ölni. Sose vetette meg a fiatal egyedüli anyákat, de szerintem nálam ez biztos másképp lesz, bár nem tehet ez ellen semmit se, hisz én világra fogom hozni a bennem növekvő picurt.

- Ugye lehetünk a kereszt szülei?

- Persze, de osztoznotok kell rajta a lányokkal, hisz senkivel se kivételezek.

- Jó dolga lesz a babának. Ennyi kereszt anyuja szerintem még senkinek se volt.

- Az biztos.

- Mit szolnál ahhoz, ha Rob megkérné a kezed? - Éles váltás, mit ne mondjak.

- Nem tudom. Őszintén nem tudom. Az a baj, hogy elég sokszor vannak köztünk veszekedések. Mondjuk, általában ezeket én gerjesztem, de nem tudom hogyan tovább. Mindennél jobban szeretem.

- Még nálunk is? – Zitu.

- Nálatok jobban nem.

- Na azért.

- Sokszor gondolkoztam már el azon, hogy mi lenne, ha letérdelne elém és egy bársony dobozt felnyitva egy gyönyörű gyűrű bukkanna elő és megkérné a kezem, majd habozás nélkül igent mondanék és a nyakába borulva csókolnám, ahol csak érem. Szeretem, és nem szeretném egy ilyen apróság miatt elveszíteni, de a házasság még odébb van, ha egyáltalán lesz.

- Te se mondasz el neki mindent. – Sokat fogott fel Szabinám a mondandómból.

- Igaz, de nem olyan egyszerű. Épp kibékültünk és már kezdtem elszánni magam, hogy elmondom, erre ő féltékeny lesz és nekiáll titkolózni. Ennyit az őszinte párkapcsolatról.

- Ezért jó szinglinek lenni. - Zitu.

- Jaj, te görög macsók réme meg ne szólalja. - Szabina.

- Valamiről nagyon lemaradtam. Na, meséljetek! - És tényleg nagyon le vagyok maradva. Az én drágalátos barátnőm titkolta előlem, hogy kicsit huncutkodott Görögországban egy 'sexistenpasival' - remélem ez a jelző ismerős valahonnan, ha nem akkor ajánlóm figyelembe „A macskám a családom és a fiúk” filmet - , még nyáron és azóta tartja vele a kapcsolatot és lehet, hogy Sebastian - így hívják a szívtiprót - Magyarországra költözik és lehet köztük még valami. Szeretném látni azt a görög adoniszit, aki elcsábította az én visszafogott barátosném. Barátnőim közül senki se volt nagyon pasi hajhász, de Zitu még közülünk is eléggé kihúzta magát, hisz visszafogott természetéhez nem illeszkedett a „pasi váltogató” életmód. Mondjuk ő így tökéletes. Ebben és még sok más dologban látszik, hogy a mi baráti társaságunk milyen sokszínű és mégis mennyire kitartunk egymásért, hisz nem kell egyformának lennünk ahhoz, hogy szeresük egymást. És annyira jó érzés, hogy tudom, hogy vannak nekem - nem csak ők ketten, hanem az otthon marad 5 lány-, kikhez pont ugyan ilyen szoros kapcsolat fűz, hisz múltam - igaz kis időszaka - hozzájuk és a boldog emlékekhez köthető. Ők nekem a második családom, a támaszom és a vigaszom is egyben. Mindig kiállunk egymás mellett jóban és rosszban.

Kávézásunk után még támadt egy ötletem, hisz a beszélgetés után elköteleztem magam, hogy elmondom Robnak, hogy babát várok, és míg a lányok előre mentek én addig beugrottam egy baba boltba és vettem egy aprócska cipellőt. Oly sokszor láttam már romantikától csöpögős filmekben, hogy az anyuka így hozza az apa tudtára a dolgokat. eddig elcsépeltnek tűnt, de most ez a legkézenfekvőbb megoldás. Ha nem jön rá, akkor majd besegítek egy picit.

Egy fehér cipőcskével távoztam a boltból, majd gyorsan megkerestem a lányokat - akik elég kíváncsiak voltak, hogy miért is maradtam le, de csak annyit mondtam nekik, hogy meglepetés - és elindultunk haza, hisz már épp jól eljárt az idő és a fiúk is már otthon lehetnek. Már csak az a nagy kérdés, hogy mikor és hol mondom el Robnak.

Egész úton ezen gondolkoztam és már megformálódott egy ötlet a fejemben. Jacksonra áthárítom az idegen vezető szerepét és elküldöm őket egy kis esti bulizásra. Lányoknak biztos, hogy tetszeni fog az ötlet, kivéve az, hogy én nem megyek, de megértik majd, hogy miért nem. Medvével se lesz sok gond, ha elmondom neki, hogy mennyi dekoratív lányt tud felszedni a londoni éjszakában. Robbal se lesz nagyobb probléma, hisz neki mondtam, hogy beszélnünk kell és szerintem érteni fogja majd a célzásokat. Tervel a fejemben felszabadultan szálltam ki a kocsiból, majd a rengeteg szerzeményünkkel együtt szinte átestünk a bejárati ajtón.

- Máris itthon vagytok? - Mindhárom fiú a kanapén heverészett és egy focimeccset néztek, de csak Rob vette a fáradságot, hogy megnézze, hogy ki jött.

- Milyen szívéjes fogadtatás. - Tudtam, hogy nem úgy érti, de had kínozzam egy picit.

- Tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Persze, hogy tudja, na de mennünk kell, mert este megyünk bulizni. – El is felejtettem emgmlíteni, hogy a lányoknak már mondtam a tervem, és ezért tudja Szabina.

- Az nem fog összejönni. - Nem? - Anyu meghívott minket vacsizni. Mi is csak azért jöttünk haza.

- Oh, akkor még jobban el kellene menni, készülődni. Mennyi időnk van? - Rob mindentudóan az órájára nézett, majd válaszolt.

- Kábé másfél óra múlva indulunk.

- Az nem valami sok idő. - Gondolkoztam hangosan.

Nem ezt terveztem ma estére, de Clarenek nem lehet nemet mondani, vagy, ha meg is próbálod, akkor nem sikerül, mert annyira megharagszik, hogy egy hétig nem is áll szóba a kiszemelt áldozattal. Tapasztaltam és tudom, hogy milyen rossz érzés, hisz nekem Clare olyan, mint a pótanyukám.

Az idő valójában nem volt sok. Úgy futkostunk, mint az örültek. Egymást váltottuk a zuhany alatt. Szerencsénkre volt elég meleg víz. A fiúk eközben csak ültek és nézték a meccset és mit sem törődtek azzal, hogy mi mit csinálunk. Nekik mondjuk egyszerű, de nekünk nőknek kell egy kis idő, mire azt mondhatjuk magunkra, hogy készen vagyunk, főleg, ha vendégségbe megyünk. Mondjuk nem vittük túlzásba a kiöltözést. Én egy fekete nadrág és virágmintás blúz mellett döntöttem. És a lányok is az egyszerűbb, de elegáns vonalakat figyelembe véve választottak maguknak ruhát.

Gyorsan feldobtunk még magunkra egy kis sminket, hajunkat mindhárman lófarokba fogtunk, majd harci szerelésben toporogtunk az ajtóban.

- Látjátok, mindig a nőket szidjátok és mégis mi lettünk előbb késszen. – Idegesítette Szabina a fiúkat.

- Jól van, na. Menjünk! - Adta ki a parancsot Rob, majd valamit odasúgott Jacksonnak. Hmm. Miért van olyan érzésem, hogy jobb lenne itthon maradi? Majd a táskámban lévő apró cipőcskék - igen, elraktam őket. Biztos, ami biztos. - energiát adnak.

Lassan mindannyian elhagytuk a házat és elindultunk a kocsikhoz. Annyi eszem volt, vagyis nem volt, hogy szerencsénkre elfelejtettem visszavinni Clarenek a kocsiját, mert most úgyse tudtunk volna elmenni egy autóval.

Rossz érzésem a kocsi elosztásnál tovább erősödött, hisz én Robbal mentem saját kocsijával és Jackson a barátaimat vitte a másik autóval. Oké, hogy nem férünk el, de mégis, hogy fogja kivenni az magát, hogy egy idegen házba úgy mennek, hogy egy másik idegen viszi őket? Mindegy.

- Nekem még gyorsan be kell ugranom a virágoshoz anyunak virágért. – Ezzel a mondatával törte meg a hosszú csendet Rob.

- Rendben. – Adtam tudtára beleegyezésem és beszélgetésünk annyiban maradt. Lett volna hozzá még kérdésem, de semmi kedvem nem volt most kiborulni, hisz mégis csak terhes vagyok és nyugalomra van szükségem és nem lenne jó elveszíteni a picit egy veszekedés vagy összerezzenés miatt.

Rob megvette a virágot, amit Clarenek szánt, majd ismét elindultunk hozzájuk. A maradék utat is csendben tettük meg. Nekem lett volna mit mondanom, de nem akartam még nagyobb szakadékot kialakítani kettőnk között. Csak ennek az estének legyen vége és végre tudjuk megbeszélni azt az orbitális félreértést és végre mindketten – Remélem. - a gyermekáldás örömében repkedhetünk.

Rob mint mindig megcsillogtatta úriemberi oldalát: kinyitotta nekem az ajtót, majd kisegített. Ez az egyik olyan tulajdonsága, ami miatt beleszerettem. Ezzel az egy gesztusával tisztázódót bennem pár dolog. Rájöttem, hogy Robból csak a féltékenység beszélt akkor és nem akart megbántani a vádolgatással. Ő is pont azt érezte, amit én mikor kiderült, hogy valamit nem monda el nekem. Őt már félig tönkretette a média és nehezebben viseli az ilyen dolgokat.

Miután ezeken a dolgokon végigfutattam agyam úgy éreztem, hogy kell a közelsége és rögvest szorosan megfogtam a kezét és a szemkontaktust ügyesen kerülve elindultunk a ház felé. Biztos vagyok benne, hogy váratlanul érte az előbbi megnyilvánulásom, de mit szoljak ehhez? A csöppségünk benn a hasamban az érzelmeimmel játszik.

Lassan, de céltudatosan bementünk az ajtón, majd az előszobába értünk. Az egész ház hangtalan volt, pedig tudtom szerint itt vannak a barátaim, Jackson és Rob szülei. Itt valami megint nem stimmel.

- Rob, Clarék hol vannak?

- Gyere. – Gyorsan lesegítette a kabátom, majd behúzott a nappaliba, ahol nem csak az előbb említett személyek voltak ott, hanem szüleim, testvérem, Rob testvérei és a baráti társaságunk másik fele. Megkövülve álltam meg az ajtóban. Értetlenül néztem hol Robra, hol a nagy vendégseregre. Érthetetlen, hogy miért vannak itt és, hogy nekem miért nem szóltak.

Egyszer csak Rob fél térdre ereszkedett és előhúzott a kezéből egy bársony dobozt. Oh, te Isten! Csak nem? Nekem el kell mondanom a babát. Nem akarom azt, hogy úgy jegyezzen el, hogy egy ilyen fontos dolgot elhallgatok előle, ami megváltoztatja az életünket. Mondjuk a jegyesség is, ha úgy vesszük.

- Barbara Szabó teljes szívem… - Nem engedtem, hogy folytassa és amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem gondolataimat és közbevágtam.

- Nem – Jól kezdődik. - vagyis nem az nem, hanem most nekem kell mondanom valamit. – Ijedség, majd egy rövid megkönnyebbülés jelent meg tekintetén. – Pár napja sikerült kibékülnünk, majd ismét összevesznünk egy számomra hihetetlen dolgon. Úgy látom ez az este a vallomások estéje és köszönöm, hogy mindenki eljött, és én is, pont, mint te megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek bejelenthessek egy dolgot. Sajnálom, hogy szavadba vágtam és tönkretettem a dolgokat, de úgy vélem, hogy az általam elhallgatott dolog nem olyan szép számodra, mint a tiéd volt. – Sikerült annyira felborzolnom az idegeket, hogy szinte senki se vett levegőt és Rob arcán egy az ijedtség és a düh kezdett megjelenni. Lépnem kell. Most már mindegy, hogy mit csinálok, hisz a vége biztos halál. – Nem húzom tovább az idegeket. Két napja, mikor hazautaztál, én voltam egy orvosnál, nőgyógyásznál, és sikerült bebizonyosodnom a sejtésemről. Az orvos számomra egy csodálatos hírt közölt. – Gyorsan előkaptam a vállamon lévő kistáskámból azt az egy pár babacipőt, amit délután vásároltam és Rob szabad kezébe raktam, majd folytattam. - Babát várok. – Mozdulatlanul vártam a reakciókat egyaránt az előttem térdelő Robtól és a családomtól.

2011. április 3., vasárnap

I dreamed...3.fejezet

Jaj gyerekek annyira jól esett az eddigi 2 rossz pipa a másik tőrinél, hogy teljesen elment mindentől a kedvem, legfőképp az írástól. Tudom, hogy nem lett a legjobb fejezet, de azért rossz se lett. Még egyszer, köszi. ;) Remélem, érzitek az ironikusságot! Bírom én az építő kritikát, de, ha rossz, akkor írjátok le, hogy mi volt az! Várom.
Ehhez a fejezethez már semmi hozzáfűzni valóm ezek után.
pux Birbus
- Jó lenne, ha nem az orrom előtt csuknád be az ajtót. – Kinyitotta az emlegetett tárgyat, majd engem arrébb tuszkolva ő is beült.


- Jó lenne, ha többé nem szólna hozzám és elkerülne.

- Bocsi, de csökkent intelligenciám miatt nem tudom az imént mondottakat felfogni.

- Vettem észre. – Ettől a férfitől a falnak tudnék menni.

- Hova vigyem önöket? – Kissé félénken tette fel a kérdést a sofőr, hisz a hülye is látja, hogy mindjárt robbanok. Bemondtam neki a címem és elindultunk. Kissé elegem van abból, hogy mindenem kávéban úszik. Most, hogy igazoltan hiányzok már egy fürdést is megengedhetek magamnak. Már csak egy zavaró tényező van. Mr. leöntöm a lányt kávéval, majd az idegeire megyek. Remélem kis időn belül rájön, hogy el kéne húznia.

- Megérkeztünk. – Szólt hátra a sofőr.

- Ez nem néz ki boltnak. – Okoskodott Pattinson.

- Talán mert nem is az. Itt lakom. Mielőtt elmegyek új gépet venni, még lezuhanyozom. Nem fogok egész nap ebben a koffeintől tocsogó ruhában lenni. Ha akar, jöjjön, de még csak az illem miatt se fogom kifizetni maga helyett a taxit. – Még nagyobb lett a döbbenet az arcán, de nem szólt semmit. Kifizette a taxit, majd, mint a pincsi követett engem.

Miután felértünk a harmadikra már jól ki volt fáradva. Ezek a mai fiatalok teljesen el vannak lustulva. Na megszólaltam én, az idősek példaképe. Nekem legalább nem esik nehezemre felmenni úgy a harmadikra, hogy ne keljen levegő után kapkodnom.

Mihelyst kinyitottam az ajtót és bementünk rajta, lerugdostam magamról a cipőm, majd vázoltam hívatlan vendégemnek a szabályokat:

- Mondhatnám, hogy érezze magát otthon, de nem tudom és nem is akarom megtudni, hogy mit csinálna akkor. Illetlenség valakit – aki még, ha hívatlanul is, de vendég - nem megkínálni valamivel inni. Szóval kér valamit? Van itthon víz, narancs és kóla.

- Egy kólát elfogadok. – Vettem ki eggyel a hűtőből, majd kezébe nyomtam. – Köszönöm.

- Nincs mit. Miután levette a cipőjét, üljön le a nappaliba. Nézzen tévét, vagy amit akar. – Kiadtam az utasításokat, majd elindultam a szobám felé, de hamar meg kellett állnom, mert drága vendégem szóval tartott.

- Nem félsz, hogy megtámadlak?

- Nem vagyok félős és maga se tűnik közveszélyes örültnek. Mondjuk közveszélyes inkább, mint örült.

- Még egyszer bocsánat a kávé miatt.

- Majd, ha tiszta ruhában leszek és az új gépem a kezembe lesz, akkor elfelejtem a kávét.

- És tegeznél is akkor?

- Nem hiszem, hogy olyan viszonyba fogok magával kerülni, hogy tegezzem.

- Miért? Milyen viszonyba szeretnél velem kerülni? – Huncut vigyorral kérdezte. Hmm. Az ilyen férfiakat egyszerűen le lehet írni: bunkó, tapló. Már most bánom, hoyg beengedtem a lakásomba.

- Egyszerű. Semmilyenbe. – Gúnnyal telve odavágtam hozzá szavaimat, majd bementem a hálóba. Van bőr a képén, hogy így beszéljen velem. Én se voltam vele nagyon kedves, de mégis ő öntött le kávéval és most itt osztja az észt, hogy tegezzem, meg enyhe utalásokat tesz a szexuális életemre. Álljon már meg a menet.

Mielőtt még idegesebb lettem volna, elmentem zuhanyozni. Nálam a zuhanyzás már rituálé. Abból áll, hogy a telefonom zenelejátszóját elindítom, hangerőt maxra állítom és az énekessel együtt énekelve fürdök. Senki és semmi kedvéért változtatok ezen, ezért most is így tettem. Kicsit se érdekelt, hogy cseppet sem tökéletes hanggal áldottak meg és nem érdekel, hogy egy idegen hallgatja ezt, hisz kinek tudná elmondani? Senkim sincs.

Eme gondolatok következtében eltört nálam a mécses. Feszültségem és minden idegességem egyszerre távozott belőlem sós könnyek formájában. Oly rég sírtam már. Oly rég adtam ki magamból így az érzéseket, hogy már szükségem volt rá, mint szárazságban a záporra.

De nem gyengülhetek el teljesen. Le kell törölnöm könnyeimet és folytatnom kell tovább az életem. Lehet, hogy most kiadtam gondjaimat magamból, de a sírás nem old meg mindent. Kár volt belevágnom ebbe a munkába, hisz rengeteg olyan dolog fog érni, ami padlóra küld. Nem kell sok, csak egy jó feketekávéval való nyakba öntés. De ki lennék én, ha küzdelem nélkül feladom a harcot? Egyszerű a válasz: nem én.

Arcomat jól megmostam, bár piros szemeim nagy eséllyel maradtak ugyan olyan árulkodók. Zuhanykabinból kilépve jól megtörölköztem, majd felvettem a már előre a fürdőbe készített tiszta ruhát. Jó érzés volt felfrissülni és most könnyebb lesz pár száz fontot kidobni az ablakon. Most rövidítette meg Mr. Kávé annak az esélyét, hogy legyen valaha egy kocsim.

Ismét visszatért idegességemmel mentem ki a szobámból a nappaliba, ahol drága vendégem a fotóimat nézegette. Lépteimet gondolom Ő is észrevette, hisz rám kapta tekintetét, amiben semmi megbánás nem látszott.

- Nagyon tehetséges vagy.

- Köszönöm, de tudtom szerint nem engedtem meg, hogy a fotóimat nézegesse. – Kivettem kezéből az albumot, majd visszaraktam a helyére. Ahhoz, hogy itt idegen, elég sokat képzel magáról.

- Idéznélek: „Nézzen tévét, vagy amit akar.” Én csak engedelmeskedtem.

- Ebbe csak maga beszélte bele a képeket, de tudja mit? Nem érdekel. Nincs időm magával veszekedni. Jobb lenne, ha készülődne, mert megyünk. – Szó nélkül felállt, majd követve a példámat felhúzta a cipőjét és kabátját.

Mihelyst mindketten az ajtó másik oldalára kerültünk bezártam azt, s elindultunk a legközelebbi műszaki boltba. A távot gyalog tettük meg – csendben -, hisz alig volt 5 percnyire a házamtól.

Nem volt egyszerű a gépem kiválasztása. Ez nekem olyan, mint sok nőnek a ruhavásárlás. Nagy nehézségek árán megtaláltam a tökéletes társam. Épp fizettem volna, mikor Mr. Kávé egy kecses mozdulattal odatolta a bankkártyáját az eladónak.

- Én tetem tönkre, ezért én veszem neked az újat.

- Nincs semmi szükségem arra, hogy megvegye nekem.

- De azt mondtad, hogy vennem kell neked egy újat. Én csak végrehajtom a parancsod.

- Most azt kérem, hogy felejtse el, amit mondtam és engedjen fizetni.

- Csak egy feltétellel.

- Mondja. – Kezdett már az agyamra menni.

- Tegezz!

28. fejezet

Hoztam, de átkötő fejezetre sikerült. :D Azért remélem tetszik. (I like it ;) <-probálom gyakorolni az angolom) Azért hoztam későn, mert minden összejött. Dogák tömkelege és rossz jegyek. :( Sajnos kaptam egy kis büntit is, na de ez titeket ne izgasson. Olvassatok!
pux Birbus
u.i.: Hozom az I dreamed... töriből is a következő részt! ;)
Jacksonnal még egy keveset beszélgettünk, megismerte Medvét és elmondta, hogy csak pár napot marad és továbbáll, mert kel mennie, forgatni Európában, de addig is szeretett volna találkozni Robbal. Hát lehet, hogy rossz ötlet volt. Miután beszéltünk ő is követte Robot és elment aludni. Kis idő múlva mi is lefeküdtünk és idővel el is aludtunk.


Reggel hangos veszekedésre ébredtem. Csipáim mögül nem sok mindent vettem ki, csak két férfi alakot. Megtöröltem a szememet, majd akkor láttam, hogy az elég lengén öltözött Medve és a nagyon másnaposnak tűnő Rob keveredett szópárbajba.

- Mit keresel itt a lakásomban? És miért fekszel te Barbi mellett? – Kérdezte idegességtől remegve Rob.

- A barátja vagyok és meglátogattam, arról meg, hogy szívesebben alszik egy józan férfi mellett, mint egy alkoholista mellett arról nem én tehetek, már megbocsáss. – Válaszolt teljes nyugalommal Medve.

- Én alkoholista? – Felháborodottan kérdezett vissza.

- Te mondtad nem én. – Röhögött Medve Rob képébe, amitől még jobban bepipult. Ez az a pillanat, amikor közbe kellene szólnom, hisz nekem se érdekem, hogy itt vér folyjék, bár jót tenne a lelkemnek, hogy egymásnak esik értem két férfi, még ha az egyik csak barát is a másik meg…Áh hagyjuk is, hogy mim.

- Most hagyjátok abba! Ha nem veszitek észre, itt vagyok és mindent hallok. Medve te csak nyugodj le, nem kell megvédened. Te pedig – Rob fele fordultam, majd érthetően és artikulálva próbáltam agyába sulykolni a dolgokat. – akkor vádaskodj mások felett, ha biztosra tudsz dolgokat. Elegem van már az állandó féltékenykedésedből. És most ne gyere a Kristenes dolgokkal. Az más. Ő – mutattam Álmira. – a barátom és nem a szeretőm. Ha számon akarsz kérni rajtam valamit, akkor azt józanul és nyugodtan tedd meg nem pedig másnaposan. – Úgy éreztem, hogy mondandómat elmondtam és mindenkit kellőképpen sokkoltam kiakadásommal és sarkon fordultam és bementem a lányokhoz a vendégszobába. Valószínűleg már mindketten fenn vannak és az ajtónál hallgatóznak. Betrappoltam a szobába és tényleg nem aludtak.

- Csak itt legyen nyugalom.

- Robot még nem láttam így. – Zitu.

- Hogy? Másnaposan? Idegességtől remegve?

- Féltékenyen. – Szabina.

- Ne viccelj. Először még azt hiszi, hogy megcsalom most meg játssza itt a nagy hős lovagot. Fogja inkább a lovát és menjen el más hamupipőkét keresni, ha ennyire nem tudja, hogy mit érez.

- Szegény össze van zavarodva egy picit. – Zitu.

- Szegény? Hát nem sajnálom.

- Említettél valamilyen Kristent. Mi van vele? – Szabina.

- Kristen Stewartról van szó. Járt négy évig Robbal és ezt elfelejtette említeni nekem öurasága. – Ennyi elég a sztoriból. Nem szeretném, hogy tudjanak a piszkos részletekről és szerintem Rob se. Mondjuk, legkevésbé érdekel, amit ő akar.

- Ne bassz. – Mindkét lánynak az álla a padlót súrolta.

- Hasonló volt az én reakcióm is, de én még a hisztit is kicsaptam. Megbeszéltük a dolgokat, aztán ma, vagyis már tegnap azzal verte ki nálam a biztosítékot, hogy azt hitte, hogy megcsalom, mert nem mondtam el neki valamit.

- Mit nem mondtál el neki? Azt, hogy terhes vagy? – Együtt vihogtak a lányok, majd Zitu látta elhűlt képemet és abbahagyta. – Istenem. Te terhes vagy.

- Mi? – Szabina.

- Tegnap tudtam meg. – Szabina szeme a kétszeresére nőtt. Zitu meg megfagyott. Na, jól fogadják. Egyszer csak egymásra néztek és mindketten elkezdtek sikítani és a nyakamba ugrottak. Na, ennyit arról, hogy normálisak, de ez a reakció azt jelenti, hogy örülnek a hírnek?

A hangzavarra, amit a lányok csaptak, az ajtó kivágódott és szinte beestek rajta a fiúk.

- Mi történt? – Medve.

- Mi a baj? –Rob.

Jacksonnak már meg se kellett szólalnia. Láttam rajta, hogy ő is fel van zaklatva, de lehet, hogy csak azt sajnálta, hogy nem hagytuk aludni.

- Á semmi. Csak a lányok nagyon örültek annak, hogy ma elmegyünk vásárolni. – Próbáltam menteni a menthetőt, hisz, ha a lányok elszólják magukat, akkor nekem végem.

- Oh. – Szinte egyszerre jött a három fiútól a megnyugtat sóhaj.

- Akkor én most megyek és rendbe szedem magam. –Jackson.

- Lányok én meg megyek és csinálok valami reggeli féleséget.

- Segítünk. – Válaszolták egyszerre. Miért érzem azt, hogy nem csak arról fogunk beszélni, hogy kinn milyen az idő?

Gyorsan kiviharoztam a szobából be a konyhába. Természetesen a lányok alig egy tized másodperc alatt követtek is engem és mi meglepő kérdezgetéssel teli volt a reggeli rántotta elkészítése.

- Legfontosabb kérdés: Anyudék tudják? – Szabina.

- Még nem.

- Le fognak nyakazni. – Zitu.

- Előbb Rob reakcióját kell megvárni. Ha ő megöl, akkor már sok dolguk nem lesz anyuéknak.

- Te tiszta hülye vagy. Honnét veszed, hogy Rob rosszul fogja fogadni? – Szabina.

- Onnan, hogy tudok róla egy, s két dolgot.

- És azt mi nem tudhatjuk meg. – Szűrte le elég elmésen a lényeget drága Zitum.

- Hát nem. Na de szóljatok a fiúknak, én pedig addig megterítek. – Gyorsan elslisszoltak a lányok, én pedig nekiláttam a terítésnek. Pár perc múlva arra eszméltem fel, hogy drága nagyszájú barátnőm fal fehéren esik rá az egyik székre.

- Te Úr Isten.

- Na, mi van? Szellemet láttál?

- Ááá. Pont akkor mentem be szólni Jacksonnak, mikor éppen öltözött. Láttam az izéjét. – Hangos nevetésben törtem ki.

- És legalább nagy?

- Ne hülyéskedj. Bakker azt hittem, hogy ott helyben meghalok. Te hallod olyan kidolgozott a teste, hogy ááááá. – Épp végszóra be is jött a másik szereplője a sztorinak és mindketten abban a pillanatban zavarba jöttek és kerülték egymás tekintetét.

- Na mit eszünk? – Medve is lassan beért a konyhába.

- Rántottát. Remélem ízleni fog.

- Ha te főzted, akkor csak jó lehet. – Lassan mindenki helyett foglalt az asztal körül é nekiláttunk az evésnek. Érezhető volt a levegőben az a bizonyos feszültség Rob és Medve között és ugyan ezt a feszültséget lehetett érezni is Jackson és Szabina között, bár azt nem venném biztosra, hogy ez rossz, inkább csak ciki volt nekik ez az egész.

- Na és hova megyünk ma? – Kérdezte teli szájjal Medve.

- Mint már említettük vásárolni. – Szabina.

- Én azt passzolom. – Medve.

- Szintúgy. –Jackson is egyetértően bólogatott. Ezek a férfiak. Nem tudják, hogy miből maradnak ki. – Rob nem mutatjuk meg új barátunknak azt a pubot, ahova szoktunk menni? – Rob meglepődött a kérdésen, majd sokáig gondolkozott rajta.

- Elmehetünk. Úgyse akarok menni vásárolni. – Fintorogva mondta. Most ez vagy Medvének szólt, vagy a vásárlásnak. Ha a vásárlásnak, akkor nincs semmi baj, de, ha Medvének szól, akkor nem tudom, hogy mit csinálok.

Szó nélkül befejeztük a reggelizést, majd mindenki elszéledt kivéve én és Rob. Nem vagyok hajlandó én bocsánatot kérni tőle a semmiért. Be kell látnia, hogy miatta van ez az egész. Ha itthon lett volna, akkor nem így kellett volna találkoznia az egyik gyermekkori barátommal és nem kellene most azt hinnie róla, hogy a szeretőm. Vagyis más az elején nem kellett volna azt hinnie, hogy van rajta kívül más is az életemben.

Ügyesen nem hozzászólva és tekintetemet se ráemelve összeszedtem a piszkos tányérokat és nekiláttam elmosogatni. Nem sok kellett, hogy abbahagyjam, hisz Rob vette a bátorságot és megszólalt:

- Megbeszélhetnénk a dolgokat?

- Milyen dolgokat? – Tettem a hülyét.

- Tudod azt te nagyon jól.

- Nem tudom. Kérlek, világosíts fel. – Idegesen a mosogatóba vágtam a tányérokat és megfordultam, majd szemébe nézve folytattam. - Oh, várj! Már nem kell. Eszembe jutott, hogy tegnap elég burkoltan lekurváztál, este piától bűzlően hazatámolyogtál, vagyis Jackson segített, ma meg azzal kezded a napot, hogy számon kéred a gyerekkori barátomon, hogy miért alszik mellettem. Valamit kihagytam? – Lesújtva hallgatta Rob az előbbi kis monológomat, majd nagy nehezen szóhoz is jutott.

- Én nem úgy gondoltam, de rettenetesen ideges voltam. Egy napja, hogy kibékültünk és már titkolózunk egymás előtt.

- Oh. Szóval neked is van valami eltitkolni valód?!

- Nem, vagyis…

- Na, most ki hazudik kinek? Ki nem mond el mindent?

- De ez nem olyan.

- Hidd el az enyém se „olyan”. – Egy kecses mozdulattal fogtam magam és kimentem a konyhából, mert semmi kedvem veszekedni vele. Bárcsak tudná, hogy mi is van. Akkor talán nem lenne ilyen. Meg azt tudnám, hogy ő mi a fészkes fenét nem mond el nekem. Valami köze lehet Richardhoz, mert a tegnapi nap folyamán valamiről beszélgettek. Furcsa. Nagyon furcsa.

Illedelmesen bekopogtam a hálószoba ajtaján, csak, hogy nekem ne legyen részem olyanban, mint Szabinámnak. Mikor megkaptam a válasz bementem.

- Bocsi. Nem akarlak zavarni, csak pár ruhát vinnék ki.

- Itt én vagyok az, akinek elnézést kellene kérnie a zavarásért. Látom, nagyon útban vagyok.

- Dehogyis. Nem miattad és nem a lányok miatt van. Már előttetek összekaptunk és úgy néz ki egyhamar nem is fogunk kibékülni.

- Mit csinált már megint az a jómadár?

- Eljátssza itt nekem a megsértett felet és kikotyogja, hogy ő is titkol előlem valamit. Most akkor miről beszélünk?

- Nem akarok beleszólni, de meg kellene beszélnetek.

- Előbb próbáltuk meg, de lehetetlen. Addig nem tudjuk, amíg mindketten el nem mondjuk a másiknak, hogy mit is titkolunk előle, de én erre képtelen vagyok.

- Nekem se mondod el?

- Nem. Nem akarom azt, hogy Rob tudja meg utoljára, mert, akkor az lesz a probléma, de megnyugtathatod: nem csaltam meg. Na de most tényleg nekiállok készülődni, mert a lányok már biztos indulásra készen állva toporognak az ajtóban.

- Menj csak és nyugodj meg, nem engedem, hogy Rob kötekedjen a barátoddal.

- Nem hiszem, hogy féltenem kellene. Inkább Robnak kellene tőle félnie.