2011. február 28., hétfő

26. fejezet

Nehezen találtam rád,
De most végre nálad ébredek fel.
Nagyon sok éven át
Nem engedlek el.

Átkaroltam a nyakát és lágy csókot leheltem ajkára. Nem akartam, hogy ez az együtt létünk elkapkodott legyen, hisz mindketten megérdemeljük a legtöbbet. Rob már nem volt annyira türelmes, igyekezett engem magához a legközelebb húzni és vágytól felhevülve csókolt. Nekem se kellett több: még jobban belebújtam ölelésébe és én is átvéve tőle a hevességet, vadul csókoltam. Szűk és egyre csak feleslegesnek tűnő farmerét hevesen lerángattam róla, majd visszahúzott magához. Mindketten csak a másikra vágtunk és ennek következtében mindketten hevesen és türelmetlenül követeltük a másikat. Lábaimat körbe kulcsoltam a derekán, de hamar az ágyon találtam magam. Arra se kellett sokat várom, hogy a köztünk lévő felesleges anyagok - törölköző és a rajta lévő boxer - elkerüljön közülünk. El se szakadva csókoltuk egymást, majd csípőmet megragadva belém hatolt. Egész testemet forróság öntötte és, minek következtében az utolsó földhez és a tudathoz kötött kötelem is elszakadt. Teljesen átadtam magam az ösztöneimnek. Egymás szemébe mélyülve élveztük az összekapcsolódásunkat.

Nem láttunk túl a körénk boruló rózsaszín felhőn. Nem is akartam. Pillantása vágyakozó és szerelem teljes volt. Mindent megtett volna értem, de most ő is - pont, mint én - vágyott a kielégülésre. Vágytunk egymásra és ez mindkettőnket gyors tempóra ösztönzött. Csókot lehelve a nyakamra, majd fülcimpámra kezdett egyre gyorsabban mozogni bennem, minek mindkettőnkből kéjes sóhajok hagyták el a szánkat. Lábaimat ismét csípője köré fontam, csak, hogy még jobban érezzem magamban. Tempónk egy percre se lassút. Míg én végig pásztáztam kezemmel a hátán, ő ajkával mellemet kezdte el ízlelgetni. Ez verte nálam ki a biztosítékot: hatalmas sikoly kíséretében átléptem a gyönyör kapuján. Pár lökés után szerelmem is átlépett azon a bizonyos kapun. Lihegve mellém dőlt, majd miután sikerült lenyugodnia oldalára és azzal együtt felém fordult, majd mélyen a szemembe nézve alig hallgatóan suttogott.

- Mindennél jobban szeretlek.

- Én is szeretlek. - Egy puszit nyomtam a szájára, majd mellkasára húzott és simogatta a hátam. Nem kellett sokat várni és egymást ölelve ránk talált az álom.

Reggel alig bírtam kinyitni a szemem. Nem is szerettem volna. Teljesen kipihentem magam, ezért nem voltam álmos, csak élveztem szerelmem közelségét. Annyira jó érzés volt izmos - na jó az izmos egy picit túlzás, de van azért itt kockára hasonló vonal - mellkasán feküdni és beszívni férfias illatát. Mindig elbódított, ha megéreztem. Most se volt másképp. Engedtem a csábításnak és felnéztem arcára. Még jobban kábulatba estem. El sem hiszem, hogy én lehetek az a boldog lány, aki megérdemelte a sorstól Őt. Lassan pedig meg kellene emésztenem ezt a tényt, hisz nagy valószínűséggel komolyodni kezdenek a dolgok, hisz a gyermekünket hordom a szívem alatt. Gondolatom közepette kezem automatikusan hasamra siklott és simogatni kezdtem a pocim. Nem mintha érezné, hisz még csak három hetes.

Még pár percig gyönyörködtem alvó kedvesemben, majd nagyon nehezen rávettem magam, hogy felkeljek. Fürdőbe csoszogtam, majd frissítő zuhanyt vettem és a tegnap este pizsinek szánt pólómat magamra kaptam, majd még félig kómásan a konyhába mentem, hogy csináljak valami reggeli félesét. Reggeli elkészítése és elfogyasztása után kicsit már kezdtem egy élő emberre hasonlítani. Épp mikor teámmal léptem volna ki a teraszra, megszólalt a telefonom.

"Ki lehet az ilyenkor?" - Futott végig gondolatomon a legelső kérdés.

Gyorsan megkerestem elég hangosan csörgő mobilom, mielőtt még Rob felébredne. Arra se volt időm, hogy megnézzem, hogy ki az, hisz minél előbb el akartam halkítani.

- Haló? - Szóltam bele a készülékbe.

- Szia drága.

- Szia Cunci. Na mizus? – Drága barátnőm, Szabina volt az.

- Ugye nem felejtettél el semmit?!

- Hát nem hiszem, miért?

- Mi lesz ma? - Kérdésétől gondolkozásba estem, de semmi se jutott eszembe. Se névnap, se születésnap. Semmi.

- Hát egy új nap? – Próbáltam viccesre venni a figurát hisz ki tudja, hogy mit felejtettem el.

- Jaj istenem. Te meg a rövid távú memóriád. – Hát igen. Vannak problémáim.

- Na ne bántsd! Gondolkozom, hogy mit terveztem mára.

- Terveztünk.

- Szóval terveztünk. - Komolyan hiába gondolkoztam egyszerűen semmi sem ugrott be. Lehet valami agyserkentőt ellene szednem. - Semmi.

- Javíthatatlan vagy. Rémlik valami azzal kapcsolatban, hogy én, Zitu, Medve menni London? - felvilágosodás.

- Oh, de hülye vagyok. Ilyet elfelejteni?! Bocsi. Teljesen kiment az eszemből. Mással foglalkoztam.

- Hmm. Csak nem Rob vonta el ennyire a figyelmedet?

- Ki más?

- Lesz mit mesélned, ha ott leszünk.

- Nem is tudod, hogy mennyi mindent kell mondanom. – Kristentől kezdve a terhességig bezárólag lesz mit mesélnem.

- Kérlek ne húzd még jobban az agyam. Már így is fúrja az oldalam a kíváncsiság.

- Tudjátok már, hogy mikor jöttök?

- Igen. Pont ezért hívlak. Három órán belül felszállunk és kb. 7 óra múlva már nálatok is vagyunk.

- Jaj de jó. Kimegyek elétek. Mondjuk Robnak is kellene szólnom, hogy jöttök.

- Még nem tudja? - Kissé hisztérikusan kérdezte.

- Nem. - Elfelejtettem teljesen.

- Nem lesz gond belőlünk?

- Ááá. Nem. - Remélem.

- Akkor jó. Na de mennem kell, mert még Zituért el kell mennem.

- Oké. Mond meg nekik, hogy szeretem és puszilom őket.

- Átadom. Szia, drága.

- Szia. Puszi. - Kinyomtam, majd az asztalra raktam a mobilom. Hogy felejthettem el ennyire, hogy jönnek? Mondjuk voltak dolgok, amik elvonták a figyelmemet. Ahogy visszagondoltam az estére rá kellett jönnöm, hogy szerelmem most már teljesen megnyílt nekem. Elmondta életének legszörnyűbb részleteit. Beavatott életének legszörnyűbb titkába, de egyazon napon éreztette velem azt, hogy mennyire szeret. Egy fantasztikus szeretkezésünkkel biztosított arról, hogy szeret. Ahogy bevillantak az este képkockái, arcomon egy hatalmas mosoly jelent meg.

Hirtelen két kar fonódott a derekam köré és az édes ismerős illat megint megbódított.

- Jó reggelt szerelmem. - Suttogta fülembe szerelmem, majd apró puszit lehet nyakam gödrébe, amitől azonnal libabőrös lettem és mosolyom még nagyobb lett.

- Neked is kis álomszuszék. - Vállamon lévő fejéhez fordultam és apró puszit lehelte homlokára, majd tovább folytattam az ablakon keresztül a reggeli táj nézését, amit azután csináltam, hogy leraktam a telefont.

- Mit tervezünk mára? - Pár perccel később érdeklődve tette fel a kérdést.

- Tegnap elfejtettem valamit mondani. - Kicsit bűnbánó arccal rátekintettem. - Tegnap hívtak a barátnőim és támadt egy fantasztikus ötletük. Meglátogatnak engem, vagyis miket.

- Ez szuper. Most, jut nekem is eszembe, hogy pár napja megbeszéltem Jacksonnal, hogy megszállhat nálunk pár napig.

- Na ezt is jól összehoztuk. - Nevettünk.

- Mindkettőnknek teljesen máson járt az esze. – Hozzám dörgölőzött, mint egy cica.

- Látom neked most is. - Kicsit elhúzódtam tőle, majd adtam arcára egy puszit. - Menj, szedd rendbe magad, én addig csinálok valami finomságot.

- Nem akarsz inkább csatlakozni hozzám? – Észveszejtő vigyora megjelent az arcán, amitől nem tudok ellenállni…eddig a szent pillanatig.

- Bármennyire is kecsegtető az ajánlat, de nem.

- Ezt most megjegyeztem. - Durcásan megfordult és betrappolt a fürdőbe. Majd megbékél, addigi is amíg lenyugszik én csinálok neki valami reggeli félét. Nem hiszem, hogy örülne a mogyorókrémes lekváros kenyérnek, ezért az egyszerűség kedvéért összedobtam neki egy rántottát és főztem le neki kávét. Épp mire végeztem mindennel, ő is végzett a tollászkodással és az asztalhoz ült.

- Rántotta és kávé az úrnak. - Letettem elé a reggeliét, majd leültem vele szembe.

- Te nem eszel?

- Már ettem. Na de megyek is öltözni, mert még beszélnem kell Clarrel.

- Anyummal?

- Igen.

- Miről tudtok ti állandóan beszélni?

- Női dolgokról. - Kinyújtottam rá a nyelvem, majd felmentem és átöltöztem egy kényelmes ruhába. Ha tudná, hogy valójában mit is szeretnék mondani Clarnek, akkor biztos eldobná az agyát. Pont ezért beszélek előbb vele. Átöltözés után ismét lementem a konyhába. - Én most megyek.

- Várj. Én is megyek. Beszélnem kell apuval.

- Oké. - Vajon miért akar jönni? Biztos nem az új kocsikról akar beszélgetni Richarddal.

Hamar betömte az utolsó falatot, majd kocsi kulcsot kezébe véve elindultunk a garázs felé. Annyira nem laknak tőlünk messze Clarék, de nem szeretnénk kockáztatni, ezért inkább a biztonságot jelentő sötétített üvegek mögé rejtjük magunkat.

Hamar odaértünk, és mint mindig szívélyesen fogadva is lettünk:

- Sziasztok drágáim. Látom szent a béke. - Adott mindkettőnknek 2-2 puszit Clare.

- Szia Clare. Igen. Megbeszéltük a dolgokat.

- Szia anya.

- Clare beszélhetnénk? - Mindent tudóan ránéztem. Leeshetett neki, hogy miről van szó, mert rögtön válaszolt.

- Persze. Épp főzök, gyere segíts!

- Szívesen.

- Apa hol van? - Kérdezte Rob kissé nyúzottan. Vajon mi baja lehet?

- Kinn a garázsba. Épp az öreg furgont szereli. - Szerelmem, ahogy megtudta Richard tartózkodási helyét el is indult hozzá. Mi Clarrel bementünk a konyhába és beszélgettünk.

- Na drágám megbeszéltétek Robbal a dolgokat?

- Igen, de rosszul esett, hogy eddig nem beszélt a múltjának ezen részéről.

- Hidd el nehéz neki.

- És mi lesz, ha elmondom neki, hogy apa lesz?

- Apa lesz? - Clare szeme azonnal felcsillantak, majd annyira felpumpálódott energiával, hogy össze-visszaugrált. Hatalmas ölelésével is megjutalmazott. Az első ember, akinek elmondtam és az első ember aki örül a hírnek.

- Igen Clare. Terhes vagyok. - Kissé suttogva mondtam el, hisz még ez nekem is új.

- Jaj édes istenem. Még nem mondtad el Robnak?

- Mit nem mondtál el nekem? - Kérdő pillanattal jött be szerelmem a konyhaajtón.

2011. február 20., vasárnap

25. fejezet

Benne voltam az 1 hétben. ;) Remélem tetszik az új felji. Sok időm nincs most ide hosszú sorokat írni, mert holna egész órás fogalmazás írás lesz. =S Diszlájk. =/
Nagyon örülnék 1-2 jó szónak. ;)
pux Birbus


I know that things are broken
And though there's too many words left unsaid
You say you have spoken
Like the coward I am, I hang my head
And you lay careless your head on my chest
And don't even look at me looking my best
And all these things I can't describe

- Doktor úr, akkor most terhes vagyok?


- 99,9 %-ra mondom biztosan, hogy gyermeket vár. És a harmadik hétben van. Gratulálok anyuka. - lesokkolva fogadtam a hírt. Te isten. Gyermeket várok. Az örömtől vagy nem is tudom mitől lecsordult egy könnycsepp az arcomon.

- És hogy hogy jelentkeztek a tünetek? Azok nem később szoktak?

- Minden terhesség más és más. Minden nőnél máskor jelentkeznek a jelek. Néhányan már az első hetekben émelyegnek, de sokan egyszer se vannak rosszul a kilenc hónap alatt.

- Értem. És mi van azzal a 0,1% százalékkal?

- Az csak formalitás. A mai világba semmit se mondunk biztosra.

- Most aztán megnyugtatott.

- Nem kell semmin se izgulnia. Ön egy egészséges nő, akinek valószínűleg egészséges gyermeke fog születni.

- Mi az, hogy valószínűleg? – kissé hisztérikusan kérdeztem.

- Bármi megeshet, de mivel nem veszélyeztetett terhes, ezért kevés a valószínűsége, hogy a baba valamilyen elváltozással jön világra. Ha továbbra is egészségesen él és nem izgatja fel magát, akkor semmi félni valója sincs.

- Ha betartom a „szabályokat”, akkor mégis mennyi rá az esélyem, hogy egészséges lesz a baba?

- 99,9%.

- Már megint. - most az egyszer sikerült mosolyognom a hír után. Az életem innentől kezdve 180°os fordulatot vesz. Már nem egyedül vagyok a testemben. Nem csak magamra kell vigyáznom, hanem egy másik kis növekvő életre is, ami elég nehéz lesz, hisz a pici kifogta a legszerencsétlenebb anyukát.

Miután lehiggadtam és megbeszéltem pár dolgot az orvossal el is indultam haza. Ha most valaki velem szembe jön, akkor biztos azt hiszi, hogy beszívtam, mert amióta elmúlt a pánikom 2 méterrel a föld fölött járok. Nem is tudom, hogy minek köszönhető? Persze, hogy neki. Érzem, hogy jóban leszünk. ha már most örömet szerez anyucinak, akkor nem lehet majd rossz gyerek.

Taxival hazafuvaroztam magam, majd még mindig boldogan nekiláttam a főzésnek. Picurka most annyira felspannolja anyucit, hogy semmi sem érdekel. Legkevésbé Robert. Már semmi kedvem beszélni vele. Lehet, hogy egyszerűen el kellene csak hagynom és akkor mindkettőnknek, sőt mindhármunknak jó lenne. Az túlzás, hogy jó lenne, de legalább nem kellene állandóan a paparazziktól vgay az újságíróktól tartanom. Nem kellene titkolnunk a kacsoltunkat, sőt még a gyermeket sem.

Nem vagyok normális. Tönkre akarom tenni a gyermekem és az én életemet is? Képtelen lennék erre, vagyis nem tudom. Attól függ, hogy mire jutunk. Még nem mondom el, hogy terhes vagyok. Kell egy kis idő, amíg átgondolhatok mindent. Nem akarok koppanni.

Mivel már jó ideje nem beszéltem vele, ezért nem tudom, hogy mikor száll le a gépe, ezért bármelyik pillanatban zöröghet a kulcs a zárban. Bármikor benyithat, és én nem vagyok felkészülve rá. Most szívesen elmennék itthonról, de elegem van az állandó megfutamodásból. Egyszer z életben szembe kell néznem a rossz dolgokkal.

Megettem az uzsonnámat, majd elvonultam a szobámba és elmerültem az olvasásba. Az első kezembe akadó könyvet kezdtem el lapozgatni. Lehet, hogy nincs mindig igazuk az embereknek az első megérzésről? Sikerült egy romantikus regényt kiválasztanom a sok horror sztori közül. Mi ez ha nem a sors fintora? Az biztos, hogy nem kelek fel egy másikért. Inkább olvasom ezt.

Pár órával később már rettenetesen lezsibbasztotta az agyam, ez a brazil szappanoperát meghazudtoló regény. Épp pihenésre adtam a fejem, amikor halottam azt, amitől görcsbe rándult a gyomrom.

Kulcs a zárban. Elforgat. Ajtó kinyit. Léptek hangja és az ő hangja.

- Szia, drágám! Hazajöttem! - hangjában mosoly bujkált. Miért színész? Miért pont színész? Halottam, ahogy benyit a mellettem lévő szobába, majd ismét elkiáltotta magát, de most már kissé elkeseredetten? Izgatottan? - Drágám! Barbi hol vagy? - semmi kedvem sincs kimenni hozzá és veszekedni. Aludni lenne kedvem. Aludni az élet végtelenségig. Semmi kedvem egy újabb vitához, ami kitudja, hogy hová fajulhat. - Barbi! - kiáltotta el ismét magát, de most már a félelem is kivehető volt a hangjában. Nem sokat kellett rá várnom és megszólalt a monilom. Csak egy szóba választ minket el. Fogadjunk mindenhol megnézett már engem. Kinek is jutna esze ide benyitni?

Kicsit kelletlenül felkeltem az ágyból és a telefonomat tartva léptem ki a szobából. Vagyis a küszöbön megakadtam. Rob idegesen fel-alá járkált pont nekem háttal.

- Haló? - semleges és kissé álmos hangon szóltam bele.

- Drágám hol vagy? Miért nem vagy itthon? Valami baj van?

- Itthon vagyok és baj az van. - leraktam a telefont majd karomat összefűztem magam előtt és vártam, hogy felvilágosodjon é rájöjjön, hogy itt állok. Hiába vártam csak értetlenül nézte a telefont és nem tudta hova rakni a mondandómat. Kicsit megsajnáltam. Megköszörültem a torkom, majd megszólaltam. Ez kellett neki, hogy azonnal felém kapja a fejét. - Szia Robert. - félénken mégis kíváncsian tett pá lépést felém, majd mielőtt elért volna hozzám, megszólaltam. - Maradj ott. Ne gyere közelebb.

- Mi a baj? Miért nem jöttél ki?

- Beszélnünk kell. - mély levegőt kellett vennem mielőtt folytattam, mert féltem, hogy elsírom magam. - Tudni akarok mindent rólad és arról a ribancról. - értetlenül nézett rám. Nem hiszem el. Csak felhúztam rajta magam és kissé emelkedett hangnemben ismét beszélni kezdtem. - Most azonnal mond el, hogy mi van közted és Kristen Stewart között. - annak az utolsó nőszemélynek a nevét mély undorral tudtam csak kimondani. Meg se érdemli, hogy nevén szólítsam.

- Honnan veszed, hogy van közünk egymáshoz?

- Honnan? Minden újság a rólatok készült képekkel van tele. Azt hitted, hogy nem olvasok újságot vagy mi? Lehetett volna annyi eszed, hogy kidobsz, mielőtt azzal az utolsó senkivel összeállsz. Esetleg megemlíthetted volna, hogy már előttem elég hosszú ideig voltatok együtt. 4 év. K felejti elmondani ezt a barátnőjének? Barátnő. - ennél a résznél savanyú mosoly jelent meg az arcomon. - Én a barátnőd. Már abban is kételkedem, hogy egyáltalán ismerlek, nem, hogy azt higgyem, hogy van hozzá valami közöm.

- Hogy mondhatsz ilyet? - jött oda hozzám és megpróbálta megfogni a kezem, de miután hozzámért beindult a menekülési mechanizmusom és elhúzódtam tőle. Bármennyre is haragudtam rá, tudtam és talán ő is, hogy ha a közelemben van, akkor nyert ügye van. - Kérlek hallgass meg. Mindent elmagyarázok.

- Nem gondolod, hogy ennek kicsit korábban kellett volna ennek eszedbe jutna?

- De és sajnálom, hogy nem mondtam el.

- Sajnálhatod is. Én mindent elmondtam neked te pedig életed kisebb-nagyobb részeit csak úgy kihagyod.

- Nem könnyű azokról az időkről beszélni. Sok dologra nem szeretek visszagondolni. Nem volt akkor se fenékig tejfel az életem, sőt akkor még ezerszer nehezebb volt élnem sztárként. - leült a kanapéra majd tovább mesélt. Képtelen lettem volna mellé ülni, ezért leültem a vele szemben lévő fotelbe. - Az Alkonyat forgatásán ismerkedtem meg eddigi legjobb barátaimmal és egyik nagy szerelmemmel. - tudtam, hogy kire gondol. Könnybe lábadt a szemem, de nem sírtam még nem. - Kezdetben még csak vele is barátok voltunk, majd ahogy leforgattuk az Újholdat barátságból más lett. Valami sokkal mélyebb. szerelem. Egy évi még miden rendben volt, majd egyre többször veszekedtünk. Kapcsolatunkat már titkolni se tudtuk és mihelyst kiderült, hogy egy pár vagyunk az életünk még jobban kezdett szétesni. Még mindig azt hittük, hogy együtt lesz majd a legjobb, ezért mindig adtunk magunknak egy esélyt. Aztán egy nap tett egy bejelentést, amin teljesen kiborultam. Elmondta, hogy terhes, de nem tartja meg. Elveteti. - MI? Ez nem lehet igaz. Nem csak szerették egymást, de még gyermekük is lehetett volna. - Hiába próbáltam meggyőzni róla, hogy n tegye, csak ment a saját feje után Neki sokkal fontosabb volt a karrierje, mint bármi más. Én megadtam neki a választási lehetőséget. Vagy mi, vagy a munka. Ő a munkát választotta és kapcsolatunknak akkor lett vége, mikor már a babánk már nem volt. - szeme könnybe lábadt. Én már zokogtam. Nem azt az utolsó cafkát sajnáltam, hanem Robot. Hogy tehetett vele ilyet? Látszik rajta, hogy teljesen össze van törve, vagyis össze volt. Most már, ha nem is teljesen, de tudja kezelni a dolgot. Nekem meg se fordult volna fejembe, hogy elvetessem a babám. - Pár évig még egyedül voltam, majd rád találtam. - halvány mosoly terült szét az arcán. - Már az első percben tudtam, hogy te más vagy. Tudtam, hogy te egy különleges lány vagy. Ha lehet azt mondani, akkor szerelem volt első látásra. A mosolyod első pertől rabul ejtett. És azok a gyönyörű barna szemek. Imádom őket. Mindent elárulnak rólad nekem. Miden érzelmet, ami rajtad uralkodik. Most is láttam rajtad, hogy haragszol rám. Sajnálom, de nem tudtam arról, hogy Kristen is eljön. - felnézett rám és szeméből csak a bűnbánatot tudtam kiolvasni. - Nem tudtam, hogy ott lesz. Hidd el, ha tudtam volna, akkor el se megyek. Mély sebek vannak bennem és csak ezért voltam vele "kedves", mert mindenhol kamerák voltak.

- És azért adtál kétes választ a riporterek kérdéseire, mert megjátszottad, hogy érzel iránta valamit? Színjáték volt az egész? - teljesen higgadtan kérdeztem meg tőle, ami először eszembe jutott.

- Én csak az igazat mondtam. Semmi kőzök hozzá, hogy mi van velem. Már elegem van az állandó kérdezősködésből. Mindent akarnak tudni, pedig ez az én magán ügyem, vagyis a miénk. - idegesen felpattant a helyéről és járkálni kezdett. - Látod mindent tönkretesznek. Nem csak ők, még Kristen is. Eddig is megkeserítette az életem és ezután is meg fogja. Hogy bizonyíthatnám be neked, hogy tényleg nincs köztem és közte semmi, - leguggolt elém és mélyen a szemembe nézet. - Hogy bizonyítsam azt, hogy szeretlek és veled akarok élni?

- Én akarok hinni neked, de egyszerűen nehéz. Annyiszor adtam már esélyt magunknak, hogy már meg se tudnám számolni. Hidd el van miért küzdenünk. Sajnos elbizonytalanodtam abban, hogy szeretsz-e.

- Szeretlek. Hányszor mondjam még el?

- Ne mond, inkább éreztesd! Egy apró bók egy bátorító szó, vagy egy csók. Bármi. Nem kell nekem, hogy minden nap mond, hogy szeretlek, csak érezzem azt, hogy nem csak játszol velem, hanem igenis szertetesz.

- Ez megfelel? - lassan odahajolt hozzám és mézédes ajkát enyémre tapasztotta. Először még csak apró puszikat szórt számra, majd nyelvünk is beszállt az örült játékba. Nem szerettünk volna egymástól elszakadni. Még mindig szeret és én is őt. Csodálatos érzés érezni őt. Még ha nem is úgy, de érzem és kész. Velem van, és ha velem, akkor velünk. Velünk. El kellene mondanom neki, hogy terhes vagyok. De mikor? Azok után, hogy megtudtam, hogy gyermeke lett volna, nem hiszem, hogy ez a hír kell neki. Vagy ki tudja. Ááá. Előbb még végig kell gondolnom a dolgokat.

Lassan, elváltam ajkától, majd mélyen a szemébe néztem.

- Sajnálom, hogy ennyire felhúztam magam ezen az egész dolgon. - fel kellett állnom és nekem is, mint előbb Robnak járkálnom kellett - Sajnálom, hogy miattam fel kellett hánytorgatnod a múltat, de köszönöm is, hogy elmondtad. Rettentő sokat számít nekem, hogy ezt megtetted. Teljesen kiborultam, amikor megláttam azokat a képeket az újságban. Fájt látni azokat a képeket. Fájt titeket együtt látnom. Féltékeny voltam. Nem is kicsit. Ki nem lenne? Örülök, hogy beszéltél a múltadról, de jobban örültem volna, ha nem egy veszekedés során kellett volna ezeket elmondanod. Lehet, hogy nem is kellett volna veszekednünk. Megspórolhattunk volna magunknak azt hiszem sok mindent,d e lehet, hogy már korábban kiakadtam volna. Ááá. Nem kombinálok össze-vissza, inkább elmegyek fürdeni. – azzal a lendülettel be is mentem a fürdőszobába.

Ahogy ledobáltam magamról a ruháim és beálltam a zuhany alá teljesen lenyugodtam. Lemostam magamról a sok rosszat, bánatot és féltékenységet. Éreztem legbelül, hogy szeret és meg fogok neki bocsátani, de mi lett volna, ha mégis csak játszott volna velem? Mi lett volna, ha Kristen megtartja a gyereket és nem hagyta ott őket Rob. Egy család lettek volna. Nem éltek volna boldogságban, és nem szerethettem volna, és nem hiszem, hogy egyszer találkozhattunk is volna. Nem lehettem volna tőle terhes és most nem gondolkozhatnék ilyen hülyeségeken.

Megtörtént, aminek kellett. A sors is azt akarta, hogy elvetesse a babát és az is a sorsnak köszönhető, hogy akkor ott a kávézóban találkoztunk. Minden a véletlenek sorozatán alapszik, vagy csak a szerencsén.

A rövid, de annál is frissítőbb zuhanyzás után felfrissülve öltöztem volna fel, ha lett volna mit felvennem. A hamar jött fürdhetnékem miatt nem hoztam magammal semmit se.

Magamra kaptam egy elég rövid törölközőt és abban libegtem el a vendégszobáig. Amint beléptem kicsit megdöbbenve fogadtam a nagy semmit. Úgy nézett ki a szoba, mint azelőtt, mielőtt átpakoltam volna a dolgaim. Sehol sincsenek a ruháim, se a könyveim. Kis időbe beletelt mire rájöttem, hogy biztos csak átvitte a dolgaimat Rob a hálóba. Nem is kellett sok és át is mentem, de ott ismét megálltam a fejlődésbe. Robnak pont abban a szent pillanatban kellett átöltöznie.

Semmi sem volt rajta, csak egy bokszer. Most volt esélyem tetőtől-talpig végigmérni sexy testét. Eddig is tudtam, hogy iszonyat sexy ruha nélkül, de most felfrissítettem egy picit a memóriám. Lehet, hogy nem kellett volna, mert most csak rávetném magam rá.

Nem sokáig gyönyörködhettem benne, mert meghallotta, hogy benn vagyok és felém kapta a fejét. Ő is végigmért engem, pont, mint én őt. Elvörösödve a szekrényhez mentem és keresgélni kezdtem valami kényelmes alvós pólót és közbe beszéltem hozzá:

- Látom áthoztad a cuccaimat.

- Baj? Ha gondolod, akkor visszavihetem őket.

- Á nem kell. – épp a legfelső polcon lévő kedvenc pólómért nyújtózkodtam elkeseredetten, amikor ő még mindig fedetlen felsőtesttel mellém lépett és levette nekem. – Köszi. – jutalma a segítségemért egy puszi lett volna, de neki pont akkor kellett felém fordítania a fejét, amikor nekem ez az ötletem támadt. Pusziból csók lett. De még milyen?! Mondanom se kell, hogy itt nem is álltunk meg.

2011. február 13., vasárnap

24. fejezet

Ezt is meghoztam. Kis késés ide, vagy oda. Az a lényeg, hogy itt van. =)
pux Birbus

"Sokszor történt, valami csodálatos velünk,
Akkor senki el nem ért, utol nem ért.
Együtt sokszor lerobbantunk.
De egyedül mit csináljak?
Hogy másszam ki belőle?
Rossz állapot!"

- Édesem ez ...
- Felfogatatlan? Érthetetlen? Soroljam még azokat a szavakat, amik eszembe jutottak? Az alatt a több mint fél év alatt nem is említette, hogy együtt volt Kristen Stewarttal, most meg azt kell megtudnom, hogy vele ment erre a díjátadóra és még ki tudja, hogy mit csinálnak? Még mit nem mondott el? Kérlek Clare mondja valamit. Mond el, hogy mi volt Robert és Kristen között. - remegve kérleltem. Tudnom kellett mindenről.

- Mindent elmondok, csak nyugodj meg. Nem hiszem, hogy bármi is lenne köztük.

- Nyugodjak le?! Honnét tudod, hogy nem most csal meg vele? - hirtelen felpattantam a helyemről, amit lehet, hogy nem kellett volna, hiszen megszédültem. Majdnem a földön kötöttem ki, de szerencsére Clare időben kapcsolt és megfogott.

- Édesem jól vagy? Azonnal megyünk a korházba. - leültetett, majd a telefonért nyúlt, de én még azelőtt leállítottam.

- Semmi bajom, csak egy picit megszédültem.

- Ne butáskodj. Még, hogy semmi bajod? Az előző napokban is úgy néztél ki, mint egy élő-halott. Tisztára le vagy sápadva és nem csak ma szédültél meg, ha jól tudom.

- Nem kell mindent felfújni.

- De lehet, hogy ... - Care a felénél abbahagyta mondandóját. Most ez vagy rossz....vagy rossz.

- Mi lehet? - kicsit idegesebben kérdeztem rá a kelleténél.

- Reggel nem szoktál rosszul lenni, nem émelyegsz?

- Néha, de ez a gyógyszerek mellék hatása.

- Nem hiszem. Nem lehet, hogy...

- Clare légy szíves ne húzz fel jobban. Bökd már ki.

- Nem lehet, hogy terhes vagy?

- Mi? Én? Terhes? Kizárt.

- De mi van, ha mégis?

- De ez ... - elkezdtem gondolkozni a dolgokon és rá kellett jönnöm, hogy már egy jó ideje nem jött meg és visszagondolva az utolsó együtt létünkre, nem is védekeztünk. Én marha. Lehet, hogy? - Lehet, hogy kisbabát várok? - szemem automatikusan a hasamra tévedt. Végül is minden összevág. Reggeli rosszul létek, mindent össze-vissza eszek, fáradékonyság, szédülés, állandó hangulatváltozás. - Minden stimmel. De én nem is tudtam.

- Nem is mindig venni észre drágám. Néhányan embernek csak akkor tűnik fel, hogy valami nem stimmel, amikor már a második hónap környékén járnak.

- De pont most? Én erre nem állok készen! - kétségbeesetten kezdtem kapkodni a levegőt. Nem lehet igaz, hisz most azt se tudom, hogy hányadán állok Robbal. Minden a legrosszabb időben történik meg az emberrel.

- Ne butáskodj. Lehet, hogy még nem érzed magad készen rá, de majd, ha eljön az ideje, akkor felelősségteljesen fogsz gondoskodni róla.

- Álljunk meg. Még nem is biztos, hogy terhes vagyok. El kell mennem egy nőgyógyászhoz. Minél előbb.

- Ismerek egy nagyon jó orvost. Fel is hívom, hogy holnap tudjon már fogadni. Rendben?

- Oké, de kérlek, az orvos helyett ne Robertet hívd fel. Senkinek se mond el.

- Rendben.

Clare felhívta az egyik nőgyógyász ismerősét és holnapra megbeszéltünk egy időpontot. Miután megbeszéltük, hogy holnap mikorra és hova kell mennem elmentem. Pihenése van szükségem, ez után a hosszú nap után. Most már kifejezetten semmi sem érdekel. Az sem idegesít, hogy lassan egy napja nem beszéltem az állítólagos barátommal és lehetséges gyermekem apjával. Abba már bele se gondolok, hogy most vajon mit csinálhat és kivel.

Amint "haza" vagyis Robert házához értem, elkapott egy fojtó érzés. Minden tárgy rá emlékeztetett. És ami rá az az elmúlt pár óra eseményeire, ami nekem most legkevésbé se kell, de most nem hagyhatok mindent itt. Nem hagyhatok ismét mindent a háta mögött. Meg kell tudnom, hogy mi is van köztük, még ha az rosszul is fog esni, de tudnom kell.

Nagy levegő vételek közepette holmijaimat átpakoltam a vendégszobába. Az volt az egyetlen egy hely, ami szinte tátongott az ürességtől. Nem volt bent egyetlen egy kép se. Ami viszont kellett - az ágy - az meg volt. Amint mindent, ami az enyém leraktam egy kupacba, elmentem zuhanyozni, majd a korai idővel mit sem törődve ágyba bújtam.

Az álom nem talált rám. Forgolódtam. Üresnek éreztem magam. Hiányzott mellőlem az az ember, akinek lehet, hogy a gyermekét várom. Annak ellenére, hogy valószínűleg megcsalt mégis ő jelenti nekem az életet. Nélküle semmi vagyok. Szükségem van rá, mint az éltető napra. Hiába akarom kiverni őt a fejemből egyszerűen képtelen vagyok. Én hülye még meg is bocsátanék neki. Na nem. Aludj Barbi, mert a végén még felhívod. Alig kellett emlegetnem a telefont, már meg is csörrent. Megnéztem, hogy ki hív, de abban a pillanatban ki is nyomtam. Ő volt az. Bármennyire is hiányzik magam mellől, még nem lennék képes arra, hogy beszéljek vele. Ha nem akarja, hogy azonnal - mielőtt még meghallgattam volna a magyarázkodását - útnak bocsássam, akkor nem hív többet.

Még forgolódtam párat, majd az álom is elért.

Másnap reggel elég komásan keltem. Nem is volt semmi kedvem kiszállni az ágyból, de nem feküdhetek egész nap, mert elég sok dolgom van még ma és fel kell készülnöm. Első: el kell mennem az orvoshoz, hogy kiderüljön, hogy most terhes vagyok vagy sem. Második: Beszélnem kell Roberttel. Meg kell tudnom, hogy most, hogy s mint van. Utóbbitól rettentően félek, hisz, ha kiderül, hogy megcsalt azzal a csúfsággal, akkor nem fog minket látni. Jaj, már úgy beszélek, mintha biztosra venném, hogy terhes vagyok, vagy azt, hogy félrelépett. Jaj, Istenem. Miért pont most kell ilyennek lennem? Egyszer védem, egyszer meg nem. Ezzel már a saját idegeimre megyek. - Ha ez miattad van, akkor tudd, hogy anyunak sok gondot okozol. - még mindig fekve megsimogattam a hasam és a jövendő gyermekemhez beszéltem. Tényleg nem vagyok normális. Ha terhes is vagyok, akkor még csak pár hetes lehet a picit és én már beszélek hozzá. Na most kell felkelnem.

Ki is kászálódtam az ágyból, majd gyors zuhanyzás után felöltöztem és nekiláttam reggelizni. Mondanom se kell, hogy minden félét összezabáltam. Nutellás uborkás kenyér elfogyasztása után kicsit már elgondolkoztam azon, hogy most mi van. Esküszöm, ha Clare nem hozta volna fel a terhesség témát, akkor szimplán csak azt gondoltam volna magamról, hogy elment az eszem, de így se gondolok többet magamról.

Reggelim után picit kiültem a kertbe. Mivel semmi káros szenvedélynek - csak a csoki evésnek - hódolók, ezért egy tea társaságában gondolkoztam az elmúlt fél éven. Csodálatos volt, de lehet, hogy mindez csak egy álom, de nem egy mesés leányálom, hanem egy rémálom? Zötyögősen indult kapcsolatunk és most lehet, hogy a rémisztő mélybe tart, pedig lehet, hogy itt van egy pici növekvő baba bennem és neki nem csak egy anyja kell, hogy legyen. Kell neki egy apa is, hogy a rend megmaradjon. el se tudnám képzelni, hogy milyen lehet, apa nélkül felnőni. Nekem mindig ott volt apu és támaszkodhattam rá. ha kicsit összekaptam anyuval, akkor volt egy másik személy, akivel megbeszélhettem a dolgaimat. Az én kicsimnek is kell. De lehet, hogy magamnak nem lenne jó. Mi van, ha elhagy Robert és visszamegy ahhoz a senkihez. Összeomlanák. Biztos, hogy megtiltanám, hogy a közelébe menjen a kicsimnek, lehet, hogy még el is titkolnám előle. Jaj már megint miken jártatom az agyam. Addig semmi sem fog kiderülni, ameddig nem beszéltem vele addig is relax.

Gondolataimat kellemesebb irányba tereltem. Eszembe jutottak a barátaim. Nagyon régen beszéltem a csajokkal. Hetente kapok tőlük egy két e-mailt és ennyi. Elfoglaltak lehetnek. Én s az voltam. Legjobban Szabinám, Zitu, Kinga, Emi és Fanni hiányzik az otthoniak közül. Ők voltak a fogadott testvéreim. Régebben mindig azon viccelődtünk, hogy majd együtt fogunk megöregedni és az öregek otthonában, majd járókerettel fogunk versenyezni. Azok a szép idők. Hiányoznak. Nem csak ők ketten, de még a két lüke lány Barbi és Tami. Ha jól tudom velük is találkozott kupidó és egy picit hanyagolnak. Na de majd az én vállam lesz az amin kisírhatják magukat. Velük már jó két hete nem beszéltem, de a többiek írtak róluk pár dolgot. Ha majd hiányzok nekik, akkor felhívnak, vagy lehet, hogy örökké elfelejtjük egymást. Na azért az nem sikerülne, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő.

Ki gondolta volna, hogy egyszer majd itt fogok élni egy férfival és a gyermekünket fogom hordani a szívem alatt. Az, hogy ő Robert Pattinson több millió lány álma, az már csak hab a tortán, de az, hogy a torta története hogyan fog végződni, az majd kiderül.

Épp végeztem a gondolatmentemmel, amikor megszólalt bentről a telefonom. Nyugodt tempóban bementem, majd a vendégszoba éjjeliszekrényén meg is találtam.

- Szia drágám. - köszöntem bele a mobilba.

- Szia. - a vártnál többen köszöntek vissza. Érzem, hogy itt valami nem stimmel.

- Srácok ne szórakozzatok! Kikkel beszélek? - nevettem, hisz nem gyakori, hogy csoportosan hívnak fel a barátaim.

- Hát itt vagyok én, én és én.

- Gyerekek nagyon sokat segítettetek. Akkor ott van Szabinám, Zitum és ..- gondolkoznom kellett. Nem női hang volt, hanem férfi. Ki van annyira jóban velem, hogy felhívna? Gondolkoztam és leesett. - MEDVE??

- Talált Dildó.

- Kac-kac. Erről soha nem fogsz leállni?

- Nem. - jött a várt válasz szeretett hímnemű barátomtól. Gyerekkoromtól ismerem. Egy oviba, áltiba és középiskolába jártunk és mindig sikerült egy csoportba vagy egy osztályba kerülnünk. Nekem ő olyan báty féle, még ha ő nem is vesz észre, hogy mennyi mindenben számíthatok rá. Míg el nem felejtem ő Álmos, vagyis nekünk csak Álmi, bár már rég elterjedt egy mindenki által ismert becenév a medve, ami azonnal ráragadt. Mindig is macis alkata volt és egyszer drága barátnőm mondta rá, hogy medve. Nem akadt ki, sőt még tetszett is neki. Na persze, ha én mondtam volna rá, hogy medve, akkor egy hétig haragban lett volna velem. Na de aztán az idők múlásával és apukája hatására - gyúrnia kellett - eléggé megmedvésedett. Maciból egy minden nőneműnek bejövős medve lett. Szép kis izmokat növesztett, amin mindenkinek megakadt a szeme. Medvének az önbizalma szárnyakat kapott és még jobban nekiállt csapni a szelet a lányoknak. Kis casa nova. Imádtam őt, mert mindig sugárzott belőle a pozitív energia. Mindig humoros volt és vicceivel oldotta a hangulatot a dogák előtt. Minden buliban benne volt, főleg, ha az valamelyik osztálytársunk szívatása volt. Öröm volt vele az a húsz év, aztán érettségi után nem hallottam felőle. Vajon mi történhetett vele. Ásom is magam alatt a sírom, mert nem jutott eszembe őt felhívni.

- Na és miért hívtok? Nem azért mert nem örülnék nektek, csak picit furcsa, hogy hívtatok.

- Na így okozok neked legközelebb örömöt Dirdó.

- Honnét tudod, hogy az okozol?

- Hát az biztos, hogy az a nyikhaj nem.

- Haha. Na most állj le a szidásával.

- Még el se kezdtem.

- Na stop. Ne veszekedjetek. - szólt közbe Szabinám. - Azért hívtunk egyetlenem, mert lenne egy meglepetésünk.

- Az én ötletem volt. - Medve.

- Persze, mint minden. - Zitu.

- Ez így szokott leni.

- Na jó. Bökjétek már ki.

- MEGLÁTOGATUNK CSAJSZI. - ordította egyszerre két barátnőm. Ők? Engem? Ezt nem hiszem el. Kissé sokkolva hallgattam tovább a beszélgetésüket.

- Jaj de lányosan hangzott. - Medve.

- Képzeld, mert azok vagyunk és kérlek ne rontsd már el a meglepit.

- De már elmondtad. Szóval a meglepi átadásának vége.

- Jaj istenem ti sohase hagyjátok abba a csipkelődést? - nevetve szóltam közbe.

- Mi? - Szabina.

- Soha! - Medve.

- Na térjük vissza a témához. Örülsz? - szállt be a beszélgetésbe Zitu.

- Hülyéskedsz? Nagyon! Alig várom már, hogy jöjjetek. És mikor lesz az akkor?

- Én már most mennék.

- Mi tart vissza? – én.

- Medve. Nem tudott még elkéredzkedni.

- Medve te is jössz?

- Meglepett mi Dirdó? - esküszöm, kezd zavarni, hogy Dirdózik. Elég régi és elég rossz becenevem. Szerintem mindenki tudja, hogy mi a dildó. Régi egy sztori. Nem kell rosszra gondolni, egyszerűen csak egy rossz fülnek és a sok becenevemnek köszönhető keveréke ez az egész. Azóta utálom, mióta rám akasztották, de hát mit tehetek ellene? Semmit.

- Nem kicsit. Na és akkor mikorra takarítsam ki a házat?

- Holnapra! – Szabina.

- Már holnap jöttök?

- Megyünk! – Zitu.

- Okés, de készüljetek fel, hogy valaki a kanapén fog aludni.

- Medve! - hangzott az egyöntetű válasz barátnőimtől.

- Ez el is van döntve.

- Az még nem biztos. - kuncogott Medve.

- És mikor száll le a gépetek?

- Azt még pontosan nem tudjuk, de amint lesz róla tudomásunk hívunk. - Zitu.

- Oké. - szemem az órára téved és észrevettem, hogy ideje lenne készülődnöm, mert nemsokára az orvosnál kell lennem. - Nekem most mennem kell, de majd, ha lesz valami infótok, akkor hívjatok vagy dobjatok SMS-t.

- Rendben. Vigyázz magadra! Puszi. Szeretünk. - Szabinám.

- Sziasztok, én is titeket. - miután kinyomtam a telefont rögtön nekiláttam a készülődésnek. Minden fontosabb dolgot, amire csak szükségem lehet, beleraktam a táskámba. Ugyan ott landolt a mobilom is, amin több nem fogadott hívás és ugyan annyi SMS volt, ugyan attól a személytől. Most nem foglalkozok vele. Most csak a vizsgálatra koncentrálok és a hírre, am lehet jó és rossz is.

Kis időbe tellett mire odaértem a megadott címre. Teljesen elfogott a páni, amikor beléptem az ajtón. Mindenhol hatalmas pocakkal közlekedő nők. Csak most kezdett bennem tudatosulni, hogy miért is vagyok itt. Lehet, hogy pár hónap múlva már nekem is ekkor hasam lesz. Lehet, hogy bennem is egy csöppség növekszik, aki majd egyszer ki szeretne jönni és addig még menny rosszullét és mennyi fárasztó napom lesz.

Mélyebb levegővételekkel eljutottam az egyik székig majd leültem. A padlót kezdtem el nézni és mélyeket szippantottam a kellemesnek nem mondható kórház illatú levegőből. Nem mertem felnézni a gyermeket várókra, mert nem akartam elképzelni magam abban a helyzetbe. Féltem a vizsgálat eredményétől.

Az idő olyan lassan telt, hogy már a teljes idegösszeroppanás határán álltam. Amikor kimondta az asszisztens a nevem, akkor ismét elkapott egy kisebb pánik. Lassan, megfontoltan lépkedtem a vizsgáló felé.

A vizsgálat körülményeit nem nagyon részletezném. Sose szerettem nőgyógyászhoz menni. Minden kellő vizsgálatot elvégzett a doktor, majd utolsóként következett az ultrahang. Eddig még nem mondott semmit se, hogy most mi van, én pedig nem kérdeztem rá. Féltem a választól. Ahogy a hideg zselét a hasamra kente, úgy tűnt el minden rossz érzésem. Mintha valami belülről megnyugtatott volna. Csak nem ő? Lehetetlen.

- Na nézzük csak. - mozgatni kezdte a hasamon a műszert és közben nagyon gondolkozhatott. - Végeztünk. - letörölte a hasamról a gélt, majd az asztalához ültünk.

- Doktor úr, akkor most terhes vagyok? – tettem fel a legalapvetőbb kérdést.