2010. december 29., szerda

hát ez vagyok én =P

Megígértem, hogy hozom a fejlit egy héten belűl. Hát ez nem sikerült. =P Már írom, de most sajnos sokminden összejött, ezért nem sikeült még befejeznem. =/ Ma talán sikerül megírnom és felraknom. Nézzétek ezt el nekem.
pux Birbus

2010. december 24., péntek

Merí krisztmösz

Minden kedves neves és névtelen olvasómnak boldog és ajándékokban gazdag békés karácsonyi ünnepeket kívánok!!! Remélem nem sokan kérték Robot karácsonyra. =P
pux Birbus
Még egyszer Merry Xmas!!! =))) <3 <3

2010. december 22., szerda

20. fejezet

Itt van ez A jezetet is. Mindig is akartam írni egy fejezetet, ami igazán tetszik. Eddig egyik se volt az "igazi". Mindegyikbe találtam némi kivetnivalót, de ez a feji nekem a kedvencem. Komolyan mondom. Nincs benne se pikáns rész, de szerintem mégis így jó.
Remélem nem csak az én tetszésemet nyeri majd el, hanem a tiéteket is! =P Kövi fejlit pedig várjátok, mert nemsokára jön =P [nem kell rá várnotok 1 hetet xD]
pux Birbus
Érezd, hogy távol minden, bújj hozzám!
Szívemből dallam száll, csak hangolj rám!
Elhagytam minden gondom, közel a boldogság,
Vágyom rád, Vágyom rád!
Tóth Gabi : Vágyom rád

          - Na és hogy vagytok Robbal? – huhu. Az hosszú sztori lenne. Most álljak neki a történetünknek, ami ha mézes-mázosan nézem, akkor mesébe illő? Biztos nem érdekli, inkább nem is untatom.
          - Jól, köszönöm. – rámosolyogtam, majd felálltam és elindultam az erkélyre, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Kiérve a hideg levegővel az emlékek is megcsaptak.
          Lassan már négy hónapja alkotunk egy párt szerelmemmel. Először még zötyögött a kapcsolatunk. Amikor megismertem, akkor még nem tudtam, hogy ki aztán idővel rájöttem, hogy ő Robert Pattinson, a világsztár. Próbáltam kerülni, aztán mégse jött össze. Megismertem és beleszerettem. Na jó a megismertem az túlzás, mert néha akadnak új dolgok vele kapcsolatban. Például minap tudtam meg, hogy volt kutyája és nagyon szerette. Karácsonyi ajándék számára kipipálva. Abban nem kételkedem, hogy szeretem, sőt minden egyes nappal még jobban mélyülnek az érzéseim.
          Azért néha akadtak mélypontjaink is. Néha?? Na jó, elég gyakran. Első ilyen az volt mikor lekaptak minket a papparazzik és én haza „menekültem”. Megbeszéltük és boldogan éltünk tovább, vagyis csak szerettünk volna. Kisebb nagyobb gikszerek mindig bejöttek. Az a pár nap se telet civakodás nélkül, amikor hazajöttünk pár dolgot elintézni az esküvő miatt. Sikerült Robnak fennakadni azon, hogy a nagybátyám gazdag. Nekem meg sikerült azon, hogy ő segg részegre itta magát emiatt. A végén kiderült, hogy Szabinám beszélgetett vele és kiengesztelésképpen elvitt vacsorázni. Szóval szerelmem nem ivott és csak egy csel volt, hogy vele menjek. Aztán ott volt még a vőfélyemmel való találkozás. Én égtem, mint a Reichstag. Rob azt hitte, hogy flörtölök vele és nekiállt féltékenykedni. Szegény Patrikot is elkezdte kritizálni. Patrik köpni-nyelni se tudott Rob kirohanásától pont, mint én. Drága unokatestvérem meg Bálint csak röhögtek.
          - Nem veszitek észre, hogy én is itt vagyok? Muszáj a szemem láttára ezzel a bájgúnárral flörtölgetned?!
          - Rob én nem flörtölgetek vele.
          - Dehogyis nem. Látom ám. Te meg ne vigyorogj. Komolyan, ha nem itt lennénk, akkor már rég nekiálltam volna átrendezni az arcod.
          - Na jó Rob, most kérlek menjünk ki és szívjunk friss levegőt.
          - Ne parancsolgass nekem. – fogta magát és kiment gondolom elszívni pár doboz cigit.
          - Elnézést. Nem tudom mi ütött belé.
          - Semmi baj. Nagyon vicces, hogy ilyen féltékeny.
          - Hát szerintem nem. Bocsássatok meg, de utána megyek. Majd még találkozunk.
          - Rendben. Szia. – mindenkitől elbúcsúztam, majd kimentem Robhoz. Ha nem tudtam volna, hogy nyár van, akkor meg se lepődtem volna azon, hogy remeg, de mivel tudom, hogy nyár van és több mint 30 fok kételkedem benne hogy azért. Ideges. Nagyon ideges. Cigijét ki se tudta venni a dobozból, annyira remegett a keze. Odaléptem mellé, kivettem a kezéből a dobozt, kivettem neki egy szál cigit és a kezébe nyomtam.
          - Kösz. - flegmán, de legalább megköszönte.
          - Szívesen. – ez volt az utolsó közöttünk elhangzó mondat kábé 10 percig. Ennyi időbe telt Robnak elszívnia 3 szál cigit és viszonylag lenyugodnia. – Beszélhetnénk?
          - Miről? Azzal, hogy flörtölgetsz azzal a fasszal?
          - Nem basszus. Nem flörtölgetek vele. Te képzelsz mindent bele. Nem hiszem el, hogy azon fenn kell akadni, ha másra nézek, vagy ha csak hozzá szólók?!
          - De te nevetgéltél vele és tetted magad.
          - Tettem magam? Oh ez új. Mégis, hogy? A hajamat csavartam vagy mi?
          - Nem.
          - Akkor? Rob nem hiszem el, hogy ezt kell csinálnod. Nem csak magad idegesíted fel, de még engem is. Miért nem lehet elhinni, hogy csak téged szeretlek és senki mást?
          - Hülye voltam?
          - Az nem kifejezés.
          - De nem tudod, hogy milyen rossz az …
          - Mi Rob? Az, hogy ránézek más férfiakra? Ha nem akarsz féltékenykedni, akkor zárj be egy szóbába és soha se engedj ki, csak kérlek, kímélj meg az ilyen kirohanásaidtól. – fogtam magam és gyalog elindultam haza. Rob lefagyva állt még mindig a kávézó előtt.
          Most legkevésbé érdekel a lelki világa. Iszonyatosan leégetett mások előtt, ezzel a hülye kirohanásával, aminek semmi alapja nem volt. Még nem is néz ki jól … . Áh elegem van.
          Sétáltam, sétáltam, míg meg nem halottam hangját, ahogy utánam kiabál.
          - Állj meg! Várj meg!
          - Hagyjál! Nem akarok többet veszekedni! – ekkor hirtelen megfogta a csuklómat és maga felé fordítva mélyen a szemembe nézve állt neki beszélni.
          - Sajnálom. Sajnálom, hogy ekkora barom voltam. Nem fogok féltékenykedni… olyan sokszor. Kérlek, bocsáss meg. Szeretlek. – lágyan megcsókolt és úgy folytatta tovább, hogy minden szótag után apró puszikat lehelt ajkaimra. – Na-gyon-sze-ret-lek.
          Minden egyes kisebb-nagyobb összeveszésünknek édes megbékélés lett a vége. Néha csak puszi, csók, de néha annál édesebb dolgokba fektettük bele az energiánkat és itt nem a sakkozásra gondolok.
          Voltak boldog pillanataink is, pont, mint amikor esti fürdőzést vettünk a Balatonban, vagy amikor a hideg Londoni utcákon sétáltunk kéz a kézben és egyetlen egy papparazzi se kapott le minket. Ez nem csak Robnak, de még nekem is felüdülés volt, hisz vele együtt én is célkereszt lettem. Erre még egy lapáttal rá is tett, hogy megkaptam azt a fotós állást. Charlierval amikor találkoztam kiosztott, mert Robbal járok és nem szóltam neki.
          - Ez mi? – tartotta elém a People újságot.
          - Neked is szia. Talán egy újság?
          - Ne viccelj. Ez te vagy meg Robert Pattinson. – mutatta meg a cikket, ami rólunk szólt.
          - Tényleg? Eddig fel se tűnt. – nevetve olvasni kezdtem.
          - Ne vicceld el kérlek. Jársz Robert Pattinsonnal? – kikapta a kezemből a lapot, majd kissé hangosabban, mint előbb ismét belekezdett a papolásba.
          - Igen.
          - És mikor szándékoztál ebbe engem is beavatni?
          - Hmmm … talán soha?
          - Köszönöm, de ugye nem sejted, hogy mi lesz, ha ez kiderül, ha kiderül, hogy te ki vagy?
          - Dehogyisnem.
          - Nem hiszem, hogy eléggé. Meg fogják keseríteni az életed a papparazzik és a riporterek. Nem lesz egy nyugodt napod. Ma már nem csak az sztár, aki valamiben szerepelt, hanem az is aki csak egy feleség vagy egy barátnő. Célkeresztben vagy.
          - Tudom.
          Nem tudtam. Csak elképzeltem és az elképzelésem kicsit se hasonlított a valóságra. Annyira nem szörnyű, ami körülöttem van, csak akkor ha Robbal elmegyünk vásárolni vagy csak sétálni támad kedvünk. Ha egyedül lépek ki, akkor még nyugalmam van. Hála istennek még nem jöttek rá, hogy ki vagyok, mert mint egy profi mindig álca mögé rejtőzöm. A munkahelyemen se jöttek még rá. Mondjuk nincs sok ember, aki rájöhetne. Egy sminkessel és egy fodrásszal és még pár emberrel dolgozok együtt, de őket nem nagyon érdekli az ilyesfajta sajtó. Ők inkább a munkájukkal foglalkoznak és nem a sztárhírekkel. Hála istennek. Szóval még megmaradtam Robert Pattinson barátnőjének. Jaj, ez nem a pontos megnevezés, mert az újat is elé rakták és engem okolnak a Kristennel való szakításuk miatt. Szánalom. Na mindegy. Egyik fülemen be, másikon ki.
          Mosolyogva emlékszem vissza Rob szüleivel való első találkozásra. Mondanom se kellett, hogy sokkal idegesebb voltam mint Rob, amikor szüleimnek bemutattam. Gyomrom fel-le liftezett. Azt hittem, hogy ott helyben kidobom a taccsot. Legnagyobb megdöbbenésemre rettentő közvetlenül fogadtak. Ölelés puszi mindenkitől. Végre Rob 2 nővérével is sikerült megismerkednem. Vic és Lizzy nagyon aranyosak és barátságosak. Clare minden szentnek elmondat egyetlen, legkisebb fiát, amit én örömmel hallgattam. Lizzy azért csökkentette szerelmem önbecslését, amikor régi, de annál viccesebb és ciki történeteket állt neki mesélni. Mondanom se kellett, hogy már szinte az asztal alatt voltam a nevetéstől. Végre sikerült bosszút állnom a nálunk elszenvedett képmutogatós merényleten. Szinte a saját lányukként kezeltek, aminek rettenetesen örültem, hisz mégis csak szerelmem szüleiről van szó.
          Apuék, vagyis inkább csak apu kezd megbarátkozni a ténnyel, hogy én Robot szeretem. Néhány próbán még át kell esnie, de folyamatosan tanítom neki a szükséges dolgokat, pont, mint a magyar nyelvet.
          Legelső szava, amit meg akart tanulni a szeretlek volt. Nem is tudom miért?! Azóta, ha éppen enyelgünk, mindig magyarul mondjuk egymásnak a bűvös szót. Ez nekem többet jelent bármilyen ajándéknál. Második szava a fasza volt, Kellan kérésére, de Rob még mindig azt hiszi, hogy a finomat jelenti. Jót röhögtem rajta a minap, amikor ép anyuéknál ebédeltünk és Rob már végzett az evéssel. Dicsérni kezdi az ételt és akkor benyögi, hogy „ This food ist very fasza.” Anyummal szakadtunk apa meg csak fejcsóválva nézte kettősünket. Rob meg azzal a cuki értelmetlen képével bámult. Természetesen tereltük a témát és idővel bele is nyugodott, hogy Tacsin nevettünk és nem rajta.
          Felmerül a kérdés, hogy ki Tacsi? Tacsi az én „kis” egyetlen kuvaszom. Ennivaló egy dög, csak sajnos az a baj, hogy a mamámnál kell tartani, mert itthon senki se tudna rá figyelni, vigyázni. Elég vicces volt, amikor találkozott Robbal. Egyetlenemnek „elfelejtettem” elmondani, hogy mi fán is terem az én kutyulim és semmit se sejtve belépett a kapun, majd mikor drága Tacsim Rohant felé a félelem és értetlenség jelent meg az arcán. Abban a pillanatban egy picit megsajnáltam, de abban a pillanatban, amikor ráugrott Robra és elkezdte nyalogatni, elkapott a röhögési roham. Szerelmem lefagyva feküdt a földön és várta a megváltást. Megnyugtattam magam, majd lehúztam róla Tacsit. Nem hálálkodott. Kicsit megharagudott rám, de már ha szóba kerül a találkozások, akkor tud rajta nevetni.
          Ez az eltelt pár hónap étékes volt számukra, hisz próbák sorozatát görgette elénk az élet, amiket sikeresen megnyertünk. Már csak egy vészjósló gondolatom maradt.
          Mi lesz, ha Robnak el kell mennie máshova forgatni? Kifejezetten még nem beszéltünk erről, de már több producer megkereste őt ajánlataikkal. Amikor erről beszélünk, mindig próbálók erősnek tűnni, még ha a szívem is szakadna bele, ha elmenne és hosszú ideig nem látnám, de biztatnom kell, mert neki is pont olyan nehéz. Ki kell mellette tartanom, mert bármennyire is erősnek mutatja magát, rettentően bizonytalan. Én, a családja és a barátai vagyunk a támaszai.
          A barátai. Sikeresen megismerkedtem szerelmem gyerekkori és egyben a legjobb barátaival., Bobbyval, Marcussal, Sammel és Tommal. Ha jellemeznem kellene a fiúkat, akkor egy szó is magába foglalna mindent. Idióták, de a pozitív idiótákra gondolok. Először még ódzkodtam, hogy találkozzak velük, mert a fiúk olyanok számára, mint a második család. Bennük is visszavonhatatlanul megbízik, ha problémája van, hozzájuk fordul. Szóval először még mondjuk úgy, hogy féltem tőlük, de mikor beléptünk a bárba és mindenki barátságosan üdvözölt, minden félelmem elpárolgott. Közvetlenek voltak és mindig próbáltak bevonni a beszélgetésbe. Jól éreztem magam velük. Sok vicces sztorit elmeséltek Robról, amin csak nevetni tudtam. Egy szó, mint száz, nagyon jó fejek és jó velük lenni, de azok a legédesebb pillanatok, amikor szerelmem mellett lehetek.
          A mai is ilyen. Drága unokatestvéremnek ma van az esküvője. Tegnap előtti leánybúcsú felejthetetlen volt. Én és a tesóm szerveztük és elég kreatívnak bizonyultunk. Nyugisnak indult: minden női vendéget meghívtunk és beszélgettünk, majd vacsiztunk. Sokan, főleg az idősebbek ezután elmentek és mi fiatalok maradtunk csak. Mondani se kell, hogy ezek után a gépezet beindult. Előkerültek az ütősebb italok és mini discot csináltunk a nyaralónk nappalijában. Jól szórakoztunk, majd éjfélkor a rendelés szerint megjött a meglepetés. Mondani se kell, hogy Kriszti hátast dobott a chippendaletől. A fiú nagyon odatette magát. Elszórakoztatott minket, majd távozott. Hajnali ötkor mindenki kidőlt és fel sem ébredtünk délután kettőig.
          Mondani se kell, hogy tegnap mindenki, nem csak mi lányok, de a fiúk is másnaposok voltak. Drága egyetlenem is elég durván másnapos volt. Nem kérdeztem rá, hogy mi volt, de nem is akarom tudni. Ismerem Bálintot és a haverjait is, szóval ott is lehetett ingyen műsor. Tegnap a fiúk csak pihentek, mi meg szépítőkúrát iktattunk be magunknak. Ami jár az jár. Este a fiúk és a lányok külön aludtak. Én aludhattam volna Robbal, de a lányok rávettek, hogy csak szolidaritásból se legyek vele és én hülye belementem.
          A mai napom futkorászással telt. Egyszer megnézni, hogy hol késnek a virágok, egyszer meg meg kellett keresnem a drága arát, mert elkolbászolt. Délre végre mindenki elfoglalta a helyét a templomban és kezdetét vette a szertartás. Egész végig hiányom volt. Hiányzott mellőlem Rob. Ő a fiúkkal volt, míg én a lányokkal. Még egy apró csókot, sőt még egy szót se tudtunk váltani. Templomi szertartás után egy az esküvőre kibérelt étteremhez mentünk, ahol mindenki elfoglalta a helyét. Mellém szerelmem volt kiosztva, de ő sehol se volt.
Hát több se kellett nekem, elindultam megkeresni. Már meg se lepődtem, amikor az erkélyen találtam meg egy szál cigivel a kezében. Két karommal körbefontam a derekát és lágyan belecsókoltam a nyakába.
          - Hiányoztál.
          - Te is nekem. – eldobta a cigit, majd szembe fordult velem. – Gyönyörű vagy.
          - Köszi. Te is nagyon fessen festesz ebben az öltönyben.
          - Köszi.
          - Remélem, jól érzed magad.
          - Most már igen. – szenvedélyesen megcsókolt, majd folytatta tovább. – Senki se tudta, hogy ki vagyok, és ha hozzám szóltak azt nem is értettem, mert mindenki magyarul beszélt. Na de mindegy. Te jól érzed magad?
          - Milyen kérdés ez? Karodba zárva mindig jól érzem magam.
          - Szeretlek.
          - Én is szeretlek. – ismét megcsókolt, de idillünket az ebédre hívó csengő szakította meg. Mind ketten elfoglaltunk a helyünket, majd evéshez láttunk.
Mindenkivel váltottam pár szót az asztalunknál, de a legtöbb időt mégis kedvesemre fordítottam. Kiderült, hogy Rob bocsánatot kért Patriktól – vőfélyemtől – aki már nem is melékezett a történtekre. Hiszi a piszi.
          A délután csak repült. Egyszer csak azt veszem észre, hogy apuval táncolok, majd, hogy átkerülök Rob karjaiba, majd ismét az asztalnál ülök és beszélgetek Marcsi nénivel, Kriszti anyukájával, majd kijövők ide az erkélyre. Úgy néz ki, hogy ez az erkély lesz a kedvenc helyem.
          Gondolataimból egy édes illat rántott ki. Ez az Ő illata. Az ajtó irányába fordultam, ahol észrevettem őt. Épp az ajtókeretnek dőlve merengett bennem. Amikor tekinteteink egymásba fonódtak mindeket tönknek automatikusan mosolyra húzódott a szája. Lassú, megfontolt léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, majd derekamat átölelve, homlokát homlokomnak döntve megszólalt.
          - Gyönyörű vagy amikor elkalandozol. – most erre mit mondjak? Tuti, hogy bókjától elpirultam.
          - Mióta voltál itt kinn?
          - Egész végig itt kinn voltam, de olyan gyönyörű voltál, amikor elmosolyodtál, vagy amikor fintorba torzult az arcod.
          - Huh. Pedig jobb lett volna, ha szólsz. De ugye csak te láttál? – gyorsan körbenéztem, majd mikor láttam, hogy senki sincs rajtunk kívül itt visszaállítottam magam az előbbi helyzetbe.
          - Nagyon szép vagy olyankor. Nem akartam megzavarni a csodát.
          - Csak olyankor? Csoda? Szerelmem te szívtál valamit. – kuncogtam.
          - Nem, csak szerelmes vagyok. Szeretlek.
Koszoruslány ruha:

Tacsi:

2010. december 21., kedd

19/2. fejezet

Hoztam is nektek a második részt. Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Köszönöm a komikat! =) Tervezek egy meglepetést és ahoz, hogy ez sikerüljön kiviteleznem holnap fel fogok rakni még egy fejezetet, ha minden jól megy. Már nekiálltam az írásnak és remélem végzek is vele. =P pux Birbus

Ha leülnél egyszer egy órára, s belegondolnál mélyen
Mi a fontos és mire kéne szánnod a legtöbb időt
Rájönnél milyen sokszor voltál rossz helyen éppen
Gyere, hát tarts egy kis pihenőt

          - Istenem kellett nekem beléd szeretnem?! – szinpadiasan égnek emeltem a szemeim, majd - otthagyva őt – elindultam a kocsihoz. Épp ültem volna be, amikor megszólalt öúrasága.

          - Haha. Nem gondolod komolyan, hogy te fogsz vezetni?
          - Szerelmem azt se tudod, hogy hova megyünk. – próbáltam rávilágítani a tényre, de nem állt el a tervétől, hogy ő vezessen.
          - Azért vagy te. Majd te mondod, hogy merre menjek.
          - Mi vagyok? GPS?
          - Te mondtad. – kajánul felnevetett és kikerülve engem beült a vezető ülésre. Ez még bosszút kíván. Én is beültem mellé, majd kezdetét vette a kiruccanásunk.
          Most mondhatnám azt, hogy fantasztikusan vezet, de nem akarom fényezni. Ahhoz képest, hogy Angliába fordítva van a közlekedés, elég jól vezet. Mondjuk hozzá is szokhatott, mert ideje nagy részét más országokba tölti.
          Kétlaki életet él. Eddig bele se gondoltam, hogy ez milyen lehet. Milyen lehet távol lenni a szüleitől, barátaitól. Én is hasonló cipőben járok, de nekem valamilyen ürüggyel mindig sikerül haza látogatnom, de neki annyi idő jut szeretteire, mint nekem a másik életemre. Ha szerencséje van, akkor pár hónapot tölthet a szüleivel, de ha munka van, akkor talán fél évre is el kell mennie máshova és hátra kell hagynia mindent. Minden alatt mindent értek. Engem is.
          Most inkább söpörjük arrébb ezeket a gondolatokat. Még ráérek ezen agyalni. Most ez a hét csak a miénk és senki se ronthatja el.
          Probléma nélkül megérkeztünk a nyaralónkhoz. A kapuban megállva Rob nem kicsit csodálkozott el a házon.
          - Ne mond komolyan, hogy ez is a ti házatok?!
          - Pedig az.
          - Sértésnek ne vedd, de honnét van nektek ennyi gyönyörű házatok? Én ha nagyon összeszedem magam, akkor max egy ekkora házat tudnék venni, de nektek rögtön kettő van.
          - Vannak nekünk is kapcsolataink. – kijelentésemen értetlenség jelent meg az arcán. Már csak ez kellett. – Apu testvére kint él Amerikában és nagynevű üzletember a férje.
          - Oh és megtudhatom, hogy ki?
          - Persze. – ha már nekiálltam, akkor had tudjon meg mindent. – Nem titok. Charlie Wilson.
          - Charlie Thomas Wilson? – rémület futott végig az arcán.
          - Igen, de mi a baj? – még kérdem? Szinte mindenki tudja a környezetünkben, hogy kik is vagyunk, de sok ember nem tudja, és ha megtudják pont ezt a reakciót váltja ki belőlük. Egyszerre meglepődöttek és megrémültek. Mondjuk Rob már hozzászokhatott volna a pénzes emberekhez, de nála ez talán csalódottságot váltott ki. Na bumm.
          - Azon kívül, hogy most tudtam meg, hogy egy milliárdos unokahúgába szerettem bele, akkor semmi.
          - Ne legyél már ennyire drámai. Attól még, hogy Charlie gazdag, mi még nem. Ez a nyaraló sem csak a miénk. Java részt az ő tulajdona.
          - Még, hogy drámai? Miért nem mondtad eddig el?
          - Pont ezért. Akkor is kicsaptad volna a ricsit. – már épp szóra nyitott a száját, amikor kicsapódott a bejárati ajtó és barátnőim ordibálva rohantak ki.
          - Sziasztok!
          - Szia … sztok. – egyszerre üdvözöltek engem a lányok, majd miután mindenkitől kaptam ölelés és puszi kombinációját, bemutattam nekik Robot.
          - Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek barátomat, Robert Pattinsont.
          - Sziasztok. – Rob elővette a kedvesebb arcát és mindenkivel kezet rázott.
          - Ho-ho. Kik vannak itt?Barbie és Ken? Oh nem. Ő nem Ken.
          - Szia Kell. – megöleltem.
          - Marha vicces vagy. – ismét fancsali képet vágott Rob.
          - Most ennek mi a baja?
          - Hagyd. Menjünk be.
          - Én elmentem sétálni. Ki kell levegőztetnem a fejem. –Rob.
          - El fogsz tévedni.
          - Dehogy fogok. – sarkon fordult és kiment a kapun.
          - Vele menjek? – Szabina.
          - Jó lenne. Köszi.
          - Szívesen. - megöleltem, majd barátnőm elindult szerelmem után. Engem most szerintem semmi pénzért se látna, de talán Szabinámnak kiönti a lelkét, vagy ha azt nem is, de legalább beszélget vele.
          - Na ki vele. Min vesztetek össze? – Bari.
          - Charlien.
          - Charlien? – röhögve kérdezte Kinga.
          - Jaj istenem. Charlien a nagybátyámon és a pénzén. Most mondtam neki el, hogy honnét van ez a ynaralónk és erre ő szemmel láthatóan kiakadt.
          - Már épp akartam kérdezni, hogy nálatok mi fán terem a pénz, mert adhatnátok nekem is olyat.
          - Ezt viccnek szántad?
          - Aha.
          - Nem jött át.
          - Én megpróbáltam. Rob meg nem normális, ha ezen összeveszik veled. Ő is elfelejtette mondani neked, hogy ő színész. Mindig azt hiszi, hogy …. Ah hagyjuk.
          - Majd megnyugszik. Menjünk be. – bevittünk minden cuccot, amit hoztunk, majd a nappaliban kötöttünk ki és nekiálltunk beszélgetni. Szemlátomást Kinga és Kell nagyon összemelegedtek.
          - Fiatalok mi ez a nagy lámúr?
          - Háááát… - Kinga ismét hebegett habogott.
          - Boldogságom virága ő, ki megnevetett és becézget.
          - Huh, melyik filmből szetted azt a szöveget?
          - Saját szöveg ez. Jó nem?
          - Nagyon. – Kinga rögtön válaszolt és csókkal pecsételte meg mondandóját. Tovább kérdeztem volna őket, de megszólalt a telefonom. Szabinám neve villogott a kijelzőn. Felálltam és bevonultam a konyhába, majd felvettem.
          - Szia. Baj van?
          - Hát figyeld. Az jó dolog, ha segg részegre issza magát?
          - Jaj istenem. Ne engedd többet inni. Hol vagytok?
          - A Bungallosba.
          - Oké. Azonnal megyek.
          - Oké. - felkaptam a nappaliba a kocsi kulcsot és egy „Mindjárt jövőkkel.” elintéztem a magyarázkodást. Kiviharoztam a kocsihoz és azonnal elindultam.
          Hogy lehet valaki ennyire hülye, hogy egy kis összeveszés miatt igyon? Komolyan mondom, ha kijózanodik, akkor elbeszélgetek vele, de amit tőlem fog kapni azt nem teszi zsebre.

2010. december 20., hétfő

19/1. fejezet

          Reggel hangos edénycsörömpölésre pattantak ki szemeim. Több se kellett úgy ugrottam ki az ágyból mintha ágyúból lőttek volna ki. 2 eshetőség áll fenn: 1.: betörő van nálunk és éppen szerencsétlenkedik a konyhába, 2.: anya itthon van még és valami balul sült el.
          Lépcsőn leérve az előszobába felkaptam egy esernyőt, hogy ha esetleg tényleg betörővel állok szemben, akkor el tudjam intézni. Halkan, nesztelenül ellopakodtam a konyháig. Hatalmas köd fogadott. Vagyis ez liszt. Milyen szerencsétlen betörő az, aki leejti a lisztes dobozt? És egyáltalán mit akart a liszttel?
          Miközben ezen jártattam az agyam, egy sötét alak rajzolódott ki a terasz ajtó mellett. Gyorsan cselekednem kellett, odafutottam ahhoz a betolakodóhoz és erősen hozzávágtam az esernyőt. Nem vár reakciója – egy hangos „Oh” kíséretében hirtelen megfordult – következményeképpen megcsúsztunk a földön szétszorozott liszten. Pechemre drága „pajtásom” rajtam landolt. Már éppen szebbnél szebb dolgokat vágtam volna a fejéhez, többek közt az esernyőt is amikor felismertem, hogy ki fekszik rajtam.
           - Rob te vagy az?
           - Hát eddig úgy tudtam.
           - Te idióta, a frászt hoztad rám. Már azt hittem, hogy egy betörő van nálunk. Mégis mi a fészkes fenét művelsz te itt a konyhába?
          - Hát meg akartalak lepni, de aztán leesett a lisztes doboz a kezemből és hát nem sikerült.
          - Jaj istenem. Nemhiába, nem szabad beengedni a férfiakat a konyhába. Tudod, egy szerencséd van.
          - És mi az?
          - Szeretlek. – mézédes csókban forrtak eggyé ajkaink. Idilli helyzetünket gyomrom halk korgása zavarta meg.
          - Azt hiszem, most jobb lenne másra felhasználni az energiánkat.
          - Szerintem is. Na de most sipirc ki a konyhából, mert itt csak problémát tudsz okozni.
          - Kösz. – durcát bevágva sarkon fordult és kiment a konyhából. Most biztos, hogy nem megyek utána. Mindig én kérjek bocsánatot? Hát azt lesheti.
           Kilevegőzettem, majd elkészítettem a reggelit. Egy tálcára rápakoltam a finomnak ígérkező tojásrántottát és egy bögre kávét, majd kimentem a nappaliba, ahol vélhetőleg megtalálhatom Robot. És táddá ott volt. Mi’ meglepő a TV előtt ült és azt bámulta. Megint kénytelen leszek én bocsánatot kérni? Isteni.
          A tálca finomságot leraktam a dohányzóasztalra és amilyen közel csak tudtam olyan közel leültem mellé.
          - Eddig még nem tűnt fel, hogy nem érted, hogy mit mondanak? – utaltam itt arra, hogy egész végig annak a régi idióta magyar sorozatnak az ismétlését nézi, amiben természetesen nem angolul csevegtek, hanem magyarul.
          - Nem.
          - Most miért haragszol rám?
          - Miért? Először is fejbe vágtál azzal az átkozott esernyővel és utána még kritizálod is a konyhai teljesítményem.
          - Bocsi. Nem akartalak megbántani. - boci szemekkel néztem rá.
          - Lehetne rád haragudni ezek után?
          - Nem. Na gyere, együnk. – ölünkbe vettem a tálcát és nekiálltunk falatozni.
          - Meg kell tanítanod magyarul, mert ha legközelebb jövünk, akkor nem angolul szeretnék anyukádékkal beszélni.
          - Hogy mi? Legközelebb? Anyuékkal? Szerelmem neked ártott az a fejbe kólintás. Mellesleg előbb illemet kellene tanulod. Anyukád sohase mondta, hogy teli szájjal ne beszélj?
          - Nagyon vicces. Amúgy meg annyira nem is voltak szörnyűek este. Normálisan el lehetett velük beszélgetni. Szerintem megkedveltek.
          - Örülök, hogy ennyire elvagytok. Esküszöm, hogy megtanítalak magyarul amennyire csak lehet. Elég nehéz nyelv, szóval kösd fel a gatyád.
          - Köszi a bíztatást.
          - Neked bármit. Végeztél?
          - Még ezt az utolsó falatot hagy egyem meg. – gyorsan bekapta azt az utolsó falatot, majd összepakoltam az üres tányérokat tálcára és elvittem elmosogatni. Még rendbe szedtem a konyhát, mert a liszt még sok helyen ott volt, majd Robnak utasításba adtam, hogy pakolja össze a cuccait és készülődjön, mert megyünk le a Balcsira. Amikor szerelmem megkérdezte, hogy mi az a Balaton elsőször még kiakadtam, de aztán rájöttem, hogy nem lehet mindenki okos mint a magyarok. Természetesen erre megint bedurcizott, de pár csókkal meg tudta vigasztalni szegény lelkét.
          Gyorsan összepakoltam a szétszórt ruháimat és elmentem elvégezni minden fürdőszobai teendőimet. Gyorszuhany után magamra kaptam egy ujjatlan toppot és egy zöldeskék szoknyát. Hajamat lófarokba fogtam és már mentem is le a lépcsőn, amikor megláttam Robot.
          - Ne mond komolyan, hogy te ebbe fogsz jönni?!
          - Most mi a baj?
          - Mi a baj? Kinn 30 fok van és te tiszta feketébe és baseball sapkába akarsz kimenni?
          - Valahogy mégis csak el kell rejtőznöm.
          - Édesem így vonod magadra a figyelmet. Napszemüveg oké, de ezt a sötét göncöt vedd le azonnal, mellesleg kétlem, hogy itt bárki is letámadna téged. Maximum majd csak félénken odajönnek hozzád és kérnek egy autogramot, de nem fognak téged sikítva üldözni, talán még fel se fognak ismerni.
          - Na jó. Elmegyek átöltözöm. – toporogva vártam 10 percig, amíg végre átöltözött. Komolyan rosszabb, mint egy menyasszony.
          - Na így már megfelelek? – lányosan körbefordult előttem.
          - Jobb mint az előző. Na gyere. Ideje indulnunk.
          - Igenis parancsnok. – haptákba vágta magát, amin nekem nevetnem kellett.

2010. december 14., kedd

18. fejezet

Ezt is meghoztam végre. Képzeljétek el több mint fél óráig kerestem azt a lapot, amire a töri végét írtam. =S Már elhatároztam, hogy újrakezdem írni, aztán a földrajz atlaszomban megtaláltam. =)
Remélem tetszik. =) Szerintem nem lett annyira rossz. =P
pux Birbus
Szép mosolyát,
Nem felejtem el soha.
Hiába vár az úton ezer csoda.
Nekem nem kell más,
Nekem nem kell jobb,
Tőle mindent megkapok,
S csókja nélkül én
Csak félember vagyok.

          - És ehhez mit szólsz? Jó lesz? – mutatott fel egy boxert a fiókból. Az biztos, hogy formás kis hátsóján jól mutat, de anélkül még jobban.
          - Jobb lesz nélküle.
          - Még, hogy a férfiak gondolnak mindig arra! – sóhajtott egyet majd oda jött hozzám egy csókra, de mielőtt megkaphatta volna a ami jár neki megszólaltam.
          - Mire? – játszottam az értetlent
          - Tudod te azt. – csókolni kezdte a nyakamat célzás képben.
          - És most ki gondol arra?
          - Te?
          - Na hűtsd le magad Rob, mert így soha az életbe nem fogjuk összepakolni a cuccaid. – durcásan elhúzódott tőlem, majd leült az ágyra. – Ne húzd a szád. Lesz még időnk arra.
          - Mire is? – felcsillant a szeme és huncut mosoly terült szét arcán.
          - Ne kezd el még egyszer!
          Nevetve folytattuk tovább a pakolást. Miután Rob cuccaival végeztünk, én is összeszedtem a ruháimat, majd gyors zuhanyt vettem és átöltöztem. Rob is követte a példám, addig én hívtam taxit, hogy mire kész, indulhassunk is.
          A taxi hamar megjött és addigra Rob is elkészült. Bepakoltunk a taxiba, majd elindultunk a repülőtérre. Szótlanul egymáshoz bújva telt az utunk. Reptér bejáratánál csak úgy nyüzsögtek a papparazzik. Ezek mindig mindent kiszagolnak. Rob annyira szorította a kezem, mintha az élete függne tőle. Sokkal jobban izgul, mint én.
          - Szerelmem nyugodj meg.
          - Még sose hívtál így. – csillogó szemekkel nézett rám.
          - Zavar?
          - Nem. Nagyon tetszik, szerelmem. – megcsókolt, majd kuszáltunk a taxiból. A vakuk megállás nélkül villogtak és kérdések tömkelegét zúdították ránk. Nagy szerencsénk volt, hogy Rob még otthon felhívta a testőrét, hogy jöjjön ki, mert ha nem lett volna itt, akkor biztos, hogy egy napig álltunk volna a bejáratban. Dean egész végig kísért minket nehogy bajunk essen. Azért így is sikerült alkotnom. Majdnem hasra estem egy táskában a nagy arctakarás miatt, de még szerencse, hogy Dean mellettem állt és megfogott. Rob azt hitte, hogy valaki meglökött és rettentő ideges lett. Nem sok kellett ahhoz, hogy őrjöngjön. Nem kellett hála sokat várni a becsekkolásra, hamar elfoglalhattuk a helyünket. Dean nem tartott velünk, mert biztosítottam róla, hogy otthon nem lesz nagy felhajtás körülötte. Mivel nem volt eszembe, hogy szerelmem Robert Pattinson, a turista osztályon foglaltam helyet, ami egy kisebb hibának számított, mert egész úton feszengett. Senki se szólította meg, de látszott rajta, hogy nem tud ellazulni. El sem tudom képzelni, hogy ez milyen lehet neki, bár kaptam már belőle ízelítőt.
          Abban a pár órában, amíg repültünk nem beszéltünk sokat, szinte semmit se. Amilyen gyorsan csak lehetett leszálltunk a gépről és hamar taxiba pattantunk. Szerencsénkre itthon senki se fogadott minket. Érezhető volt, hogy a taxiban már oldódott a feszültség és végre beszélgettünk.
          - Tudnom kellene valami fontosat a szüleidről?
          - Tudsz fúrni, ásni?
          - Én? Nem. De miért?
          - Hát sajnálom, de apumnál már semmi esélyed. Csak annak a fiúnak engedi meg, hogy udvaroljon nekem, aki minden férfimunkát meg tud csinálni. Tudnia kell kicserélni az égőt és az se árt, ha mondjuk ért a szőlőkhöz.
          - Ez most komoly?
          - Igen.
          - És eddig miért nem mondtad? Megtanultam volna fúrni. Mellesleg hány fiú tudott megfelelni apukád elvárásainak?
          - Eddig egy se. Egy barátomat mutattam be nekik. Neki az volt a szerencséje, hogy apum tudott vele beszélni katonai dolgokról.
          - Kezdem ásni a sírom.
          - Anyu szívébe még belophatod magad.
          - De ha nem, akkor majd megszökök.
          - És engem itt hagynál?
          - Nem. Vinnélek magammal. – utunk ilyen beszélgetéssel telt és kisebb csókok váltásával. Hamar megérkeztünk haza.
          - Gyere. Megjöttünk. – hangosan sóhajtott, amin nekem nevetnek kellett. Kiszálltunk majd a ház fele vettük az irányt.
          - Nagyon szép környéken laktok és a házatok hatalmas. – ámuldozott Rob.
          - A környék nem csak szép, de csendes is. Muszáj a nagy ház, mert, ha a rokonok meglátogatnak minket, akkor tudjanak hol aludni. – magyaráztam neki, majd beléptünk a házba.
          - Sziasztok! Megjöttünk! – kiáltottam el magam, majd táskáimat ledobva Robbal együtt bevonultam a nappaliba. Anyu pont jött velünk szembe.
          - Sziasztok, édeskéim. – először engem, majd Robot is megölelte.
          - Már most kedvel. – súgtam oda szerelmemnek.
          - Üdvözlöm asszonyom, Robert Pattinson vagyok a lánya barátja.
          - Ne asszonyozzál, neked csak Erika.
          - Apu?
          - Még dolgozik, - anyunak fel se tűnt, de folyamatosan angolul beszélt. Mit tesz, ha az ember lánya az anyjával együtt tanult angolul. – de ne hiányold, mert nagyon nyögős lesz.
          - Miért?
          - Betörtek az egyik bankba és ők mentek ki, de balul sült el az egész és a társa megsérült.
          - Oh. Komoly?
          - Nem mondott részleteket, csak annyit, hogy korházba vitték, de most ne foglalkozzunk ezzel. Menjünk és együnk. – anyám sarkon fordult és ment is már be a konyhába.
          - Apukád rendőr? – hupsz. Elfelejtettem mondani?
          - Igen.
          - Ezt azért mondhattad volna. Most már nem félek, hanem szabályosan rettegek.
          - Ne légy butus. Apa nem fog bántani. Remélem. – nevetve magam után húztam és miután mind hárman leültünk, nekiálltunk enni. Anyu és Rob kellemesen elbeszélgettek. Anyu állandóan faggatta, de hiába próbáltam leállítani, csak folytatta tovább. Apu is nemsokára megérkezett.
          - Szia drágám. – belépve a konyhába rögtön anyuhoz ment és homlokon puszilta, majd felém és a mellettem ülő Robra tévedt a tekintete.
          - Szia apa. – felálltam, adtam apunak 2 puszit, majd folytattam.
          - Engedd meg, hogy bemutassam neked barátomat Robert Pattinsont. – szerelmem felállt, majd ő is udvariasan kezet nyújtott apámnak és üdvözölte.
          - Jó estét uram.
          - László Léber, üdvözlöm. – apám elővette az „ezt megbánod még fiacskám” állarcát. Remélem, nem fogja kiborítani, vagy elüldözni Robot.
          - Gyere egyél. – apunak is hozott anyu egy terítéket, majd mindnyájan folytattuk az evést, bár most már csak csöndben.
          - Köszönöm szépem. Nagyon finom volt a vacsora. - Rob.
          - Örülök, hogy ízlett. Felvittéket már a bőröndöket a szobádba?
          - Szobájába? Mr. Pattinson a vendégszobába alszik.
          - Jaj, apa nem vagyunk már óvodások
          - Semmi jaj apa. nincs apelláta. Kényelmesebb lesz a vendégünknek a vendégszoba. - durcásan felálltam, majd az előszobába mentem, ahol még mindig ott voltak a táskáink. Ezt nem hiszem el. Le kell égetnie Rob előtt. Komolyan mintha ovisok vagy nem is tudom, mik lennénk. Hol élünk az ókorban? Azt vártam, hogy mikor nyögi ki, hogy keressek magamnak másik pasit. Nagyon úgy jött le nekem, hogy nem szíveli Robot, pedig még nem is ismeri. Hála Istennek, csak a ma estét kell kibírnom és utána vele lehetek.
          Szerelmem nem könnyű bőröndjét cipeltem fel az emeltre, mikor is a ijedségtől majd eldobtam azt, hisz két erős kar fonódott derekam köré. Egy tippem volt és reméltem, hogy az akire gondolok.
          - Apukád mindig ilyen?
          - Milyen? Ősbunkó? Visszamaradott?
          - Szigorú?
          - Haha. Még nem láttad, hogy milyen, amikor szigorú. Ez csak egy kis ízelítő volt.
          - Ne idegeskedj. Majd este átlopakodok hozzád.
          - Csak szeretnél. Nálunk még a falnak s füle van, és ha kiderül, hogy átjöttél, apám páros lábbal dob ki. És akkor még jól is jártál.
          - Amikor beszéltünk szüleidről, nem festetted le őket ilyennek. Félre ne érts, anyukád rendkívül kedves, de apukád, háát...
          - Valójában nem is ilyen, csak most összejött neki minden. Az udvarlókat alapból nem bírja, de, hogy még itt is aludjon egy, biztos kiverte nála a biztosítékot.
          - Tán a hölgynek több udvarlója is akad?
          - Hát hiszi uram vagy sem, utánam is többen megfordulnak.
          - És ön hölgyem, már eldöntötte, hogy melyik udvarlóját választja?
          - Még nem sikerült. 2 versenyző verseng kegyeimért, de sajnos nehéz a választás.
          - Mondandójával tudja meg, hogy szíven döfött. Kérem, mondja meg, hogy ki az a másik, mert ha kell, megküzdök önért vele.
          - Uram mégis honnan veszi, hogy ön benne van abban a kettőben?
          - Te kis boszi. - magához vont és vadul ajkamra tapadt. Olyan rég, kb 2 órája éreztem utoljára csókja ízét, de már rettenetesen hiányzott. Annyira elfogott a hév, hogy itt helyben letepertem volna, de sajnos nem lenne jó ötlet. Türtőztetni kell magam. Lassan eltoltam magamtól, majd ő a saját cuccát hozva én meg a kezét fogva felmentünk és lepakoltunk. Beszélgettünk és húztuk egymás idegeit, aminek következménye mindig egy hosszúra nyúlt csók csata lett. Egyik ilyen csókolózásunkat, egy halk ajtókopogás zavarta meg, majd anyám nyitott be.
          - Elnézést fiatalok a zavarásért, de nem lenne kedvetek lejönni és beszélgetni?
          - Én elmegyek, lezuhanyozok, de csatlakozok majd hozzátok.
          - Rendben. Akkor Rob várunk a nappalba.
          - Most komolyan egyedül kell beszélgetnem a szüleiddel?
          - Egyszer ennek is el kellett volna jönnie.
          - És mit mondjak?
          - Az igazat. Azt, hogy nem tudsz barkácsolni és nem tudsz sok dolgot a háborús dolgokról, de a lányukat szereted. Vagy nem?
          - De.
          - Na akkor menj én meg megpróbálok minél kevesebb ideig a szüleimmel hagyni.
          - Köszi.- apró csókot váltottunk, majd én elvonultam fürdeni, míg Rob lement anuyékhoz beszélgetni. Féltem, hogy apa, hogy fog viszonyulni szerelmemhez, de sokkal rosszabb, mint amit vártam. Anyu pedig ezt kompenzálva, ezerszer kedvesebb. Anyu szavak nélkül is tud mindenkit irányítani. Apu azt hiszi, hogy ő a főnök, de ez kicsit sincs így. Anyué mindig az utolsó szó és úgy néz ki, hogy megtarthatom szerelmem.
          Gyorsan elvégeztem fürdőszobai dolgaim, majd pizsibe bújva én is leindultam anyuékhoz. Nappali ajtajában állva meghallottam valami rettentő ismerős hangot. Amikor bementem sokként ért, hogy azt a videót nézik, amin én éppen éneklek. Késsz agyrém. Képesek még jobban leégetni.
          - NE!!! Ezt nem hiszem el. Ezt még nem égettétek el? - odarohantam a TVhez és gyorsan mielőtt még jobban leégnék kinyomtam.
          - Nem is mondtad, hogy énekeltél.
          - Mert nem is.
          - Pedig úgy néz ki.
          - Nem néz ki sehogy. - szemem a dohányzó asztalra tévedt és észrevettem a fényképes albumokat. - Te úr isten! Ne mondjátok komolyan, hogy a képeket is megmutattátok!
          - Jaj édes lányom mindegyiken aranyos vagy.
          - Aranyos? Azonnal elégetem az összeset. - megragadtam a dohányzóasztalon lévő dobozt és felrohantam a szobámba.
          El se hiszem, hogy ezekkel égetnek. A képek még úgy ahogy szódával elmennek, de a videó?! Te édes jó istenem. Egyszer volt csak, hogy szólóban nyomtam a kórusba és anyuéknak pont akkor sikerült kamerát hozniuk. Nem elég, hogy hangom sincs, de még az angolommal is akadtak problémák és most ezt mutogatják Robnak? Ezek tényleg el akarják üldözni? Ha ez a céljuk, akkor sikerül is.
          Elégetni nincs szívem őket, mégis csak emlékek gyerekkoromról, inkább csak jól eldugom őket valahova. Összecsomagoltam a képeket és a CDt és egy széken egyensúlyozva felraktam a szekrényem tetejére. Ott biztos, hogy nem keresik.
          - Te mit csinálsz? - az ijedségtől ugrottam egyet és ezzel együtt elvesztettem az egyensúlyom és leestem a székről. Reflexszerűen becsuktam a szemem. Vártam a fájdalmat, de helyette valami más volt. Kinyitottam a szemem és szerelmem ölében voltam.
          - Megijesztettél.
          - Azt látom.
          - Illedelmes emberek ismerik azt a szót, hogy kopogás.
          - Most haragszol rám?
          - Miért nézted meg a képeket és a videót?
          - Nem lett volna szabad?
          - Nem.
          - Pedig aranyos voltál. – itt áll előttem és vélhetőleg rajtam röhög.
          - Kifele a szobámból Robert. - mutattam az ajtó felé.
          - Most komolyan haragszol rám, mert megnéztem azokat a képeket?
          - Igen!
          - Istenem ezek a nők! - sóhajtott egyet, majd apró puszit nyomott arcomra és kiment.
          Még, hogy aranyos. Kíváncsi lennék, hogy ő mit szólna, ha megnézném az ovis képeit.
          Durcásan lefeküdtem és vártam, hogy elaludjak, de semmi. Képtelen vagyok így elaludni. Egyszerűen nem tudok rá haragudni. Igaz ez az egész még bosszút kíván, de nem tudok nélküle lenni. Gyorsan felvettem a papucsom és settenkedő üzemmódban átmentem Robhoz. Halkan benyitottam. Rob az ágyban feküdt pont háttal az ajtónak. Odalopakodtam, majd mellé térdeltem. Halkan szuszogott. Alszik?
          - Rob alszol? - kérdésemre nem jött válsz, így sok értelme nem lett volna tovább maradnom. Elindultam kifelé, de hirtelen Rob megfogta a kezem és maga alá gyűrt.
          - Mi az, hogy nem mehetek át hozzád?
          - Nem alszol?
          - Úgy néz ki mintha aludnék?
          - Nem. De akkor miért nem reagáltál?
          - Vártam, hogy mondj valami, de aztán elmentél volna.
          - Alvó emberhez sok értelme lett volna beszélni.
          - Férfi logika.
          - Egyetértek.
          - Szóval, hogyhogy nálam?
          - Csak azt akartam mondani, hogy nem haragszok rád.
          - Egy percig se gondoltam.
          - Akkor jó, de most megyek.
          - Úgyse jönnek be a szüleid.
          - Azt csak hiszed. Holnap csak a tiéd leszek.
          - Megígéred?
          - Meg, de most megyek, mert álmos vagyok. Holnap korán kell indulnunk, mert be szeretnék ugrani a mamámhoz.
          - Tőle kell félnem?
          - Tőle nem, de Tacsitól igen.
          - Ki az a Tacsi?
          - Majd megtudod.
          - Ugye tudod, hogy most miattad nem fogok tudni aludni?
          - Igen. - röpke csókot váltottunk majd visszalopóztam a szobámba. Lefeküdtem és már az álmok világába találtam magam.

2010. december 12., vasárnap

Késés

Sajnálom, hogy nem tudom időben hozni a következő fejezetet. Hétfőn kémia és irodalom dolgozatot írunk. Ez még nem is akkora baj, de az, hogy én a törit általában kémián írtam és nem értem az már kicsit cikis helyzet. Mai napom csakis a kémia rejtelmeinek szentelem. Sajnos nem volt időm még begépelni a 18. fejlit. Pénteken kórustalálkozon voltam (énekeltem). Szombaton délben keltem és délután Keszthelyen voltam. Este nekiálltam gépelni, de Kárpátia koncertre mentem. Maradhattam volna, de gyerekek ez Kárpátia volt, nem SP. =) (Bocsi SP fanoknak. Ha valakit vigasztal SP koncerten is voltam =P) Ma meg mint már írtam tanulnom kell. És tényleg kell. Az Odüsszeiát vagy mit még el se olvastam. =/ Ciki. Egyet ígérhetek, hogy keddre felkerül az új rész. Csak azoktól fogadok el reklamációt, akik komiznak és rendszeres olvasóim. A többiek - névtelenek - pedig addig végigolndolhatják, hogy jól esik-e nekem az, hogy ilyen magas látógatószámnál ilyen kevesen komiznak. =/
pux Birbus
U.I.: Megértéseteket vagy nem megértéseteket köszi. =)

2010. december 5., vasárnap

17. fejezet

Meghoztam a 17. fejezet. Mivel fikázta az egyik kedves olvasó, hogy miért ígérgetem szombatra az új fejlit és miért csak  vasárnap rakom fel, ezért az ugy döntöttem, hogy nem szombaton kerül fel az új fejli, hanem hétvégén, szóval vagy szombaton, vagy vasárnap. Köszönöm, azoknak a türelmét, aki ki tudta várni ezt a részt. =)
pux Birbus
Ha mézedbe olvadok,
Nem tudom, hol vagyok,
Minden dolgom várhat,
Lehet a neved
Öröm vagy bánat,
Én otthon vagyok nálad.

          Pár percig még nézhettük egymást majd hozzám bújt és erősen ölelt.
          - Sajnálom. Kérlek bocsáss meg.
          - Ne hibáztasd magad. Én tehetek mindről.
          - Egyezzünk meg fele-felében.
          - Redben. – kezét végigsimította arcomon majd ajkait enyémre tapasztotta. Először még csak ízlelgettük egymást, majd egyre jobban belemelegedtünk. Annyira hiányzott a csókja. A cigi füsttel átitatott illata. Átadtam volna magam vágyaimnak, de Rob már így is elég ramaty állapotban van. Nem akarom még jobban kimeríteni. Lassan elhúzódtam tőle.
          - Mi a baj?
          - Pihenned kell. Alig aludtál.
          - Nekem rád van szükségem.
          - Itt vagyok neked. Aludj egy picit.
          - Oké. – mindketten visszafeküdtünk. Én Rob mellkasán találtam meg a helyem és ott nyomott el ismét az álom.
          Reggel, amikor felkeltem ő még békésen szuszogott. Pár percig bámultam, majd óvatosan kikászálódtam az ágyból és nekiálltam átöltözni. Épp mikor már a pólóm húztam fel, 2 erős kar ölelését éreztem a derekamon körbefonódni.
          - Kérlek ne menj el. Nem leszek többé ilyen hülye. Kérlek. – suttogta fülembe. Milyen butus. Szembefordultam vele és fülébe suttogtam.
          - A világ összes pénzéért se hagynálak el. – csókkal biztosítottam kijelentésem igazáról. – Na te most menj és fürödj meg, én addig rendbe rakom a házat. – aprót bólintott majd bevonult a fürdőbe.
          Lementem a nappaliba és belekezdtem a takarításba. A könyveket visszapakoltam a polcra és összesöpörtem a vázadarabokat. Mikor a falakon lévő képekre kúszott tekintetem eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom Charliet. Előkotortam a zsebemből a mobilom és hívni kezdtem. 3. csörgésre fel is vette.
          - Szia Charlie, Barbi vagyok.
          - Szia egyetlenem. Mi történt veled amióta nem láttalak? - ha te azt tudnád.
          - Sikeresen megszereztem az érettségit. Kinn lakom Londonban és valószínűleg munkanélküli lettem.
          - Ez pont kapóra jön. Ne érts félre, nem annak örülök, hogy nincs munkád, vagyis mégis. Ebből jol már nem jöhetek ki.
          - Hát nem, de sejtem mire gondolsz.
          - Apád volt olyan pletykás szájú?
          - Ki más?
          - És mit szolnál?
          - Nem is tudom. Elég kecsegtető, de nem hiszem, hogy olyan jó lennék, hogy pont én keljek neked.
          - Édes lányom, láttad már a képeidet? Nemhiába, lettek kiállítva több galériában is.
          - De az mégse olyan. Akkor nem csak az enyémek voltak kiállítva, de most csak az én képeimet nézné mindenki.
          - Nem a képeidet néznék, hanem a rajta lévő modelleket és hiszem, hogy képes lennél erre a feladatra.
          - Mégis meddig gondolkodhatnék ezen?
          - Péntekig, mert akkor megyek Londonba és meg tudjuk beszélni.
          - Ez nem fog összejönni, mert utazok vissza anyuékhoz.
          - És meddig maradsz?
          - Még nem tudom.
          - Kedden jövök vissza ide. Addig meg tudunk oldani a találkozót.
          - Úgy szervezem, hogy megtudjunk.
          - Rendben. Most mennem kell, mert örültek háza van itt.
          - Oké. Szia. Szeretlek.
          - Szeretlek. Szia. – leraktam, majd zsebembe mélyesztettem a készüléket. Ki lehetne hagyni ezt a lehetőséget? Mi lenne, ha utazgatnom kellene? Robot nem tudnám elhagyni. Nem lennék rá képes. Gondolkodásomból Rob hangja zökkentett ki.
          - Miért mész ismét el? – szegezte nekem a kérdést. Mikor felé néztem még a lélegzetem is elállt. Ott állt egy dereka köré csavart törölközőben. Mindig sexi haja most vizes volt és annyira hívogató.
          - Már mondtam szombaton, hogy dolgom van otthon.
          - És még visszajössz?
          - Igen.
          - És meddig maradsz?
          - Még nem tudom, de ne izgulj, egy percre se hagylak magadra. – felálltam és oda mentem hozzá, hogy megölelhessem.
          - De hiszen most mondtad, hogy elmész.
          - Igen, de te s jössz velem.
          - Ááá az kizárt. Szüleid biztos kinyírnak, ha ők nem is, akkor majd a barátnőid.
          - Ne izgulj, nem harapnak a szüleim.
          - És a barátid?
          - Majd leállítom őket.
          - Miért vagy ilyen jó hozzám? – búgta fülembe, amitől ismét nagyon hívogatóvá vált számomra a teste.
          - Mert megérdemled.
          - Dehogy érdemlem. Hülye voltam. Nem kellett volna ebbe belekevernem téged.
          - Ha így állunk, akkor én megyek is. – durcásan elindultam az ajtó felé.
          - Dehogy mész. Itt maradsz velem. – csuklómnál fogva visszarántott az ölelésébe. - Már nem engedlek el. Sajnálom, hogy akkor elengedtelek, de én se vagyok tökéletes. Megijedtem és mikor már utánad mentem volna, már késő volt. Sajnálom.
          - Ne sajnálj semmit. Én is hülye voltam, de most itt vagyok nem? Többet jelentesz számomra, annál, hogy pár kép miatt elhagyjalak. – hevesen az ajkaimra tapadt majd az ölébe kapott és a háló felé vette az irányt. Ott az ágyra lökött majd fölém tornyosult. Szenvedélyes csókot váltottunk csak annyira szakadtunk el egymástól, amíg levette rólam a pólómat és melltartóm. Kezei egyből melleimet kezdte el kényeztetni, míg szája nyakamat vette kezelésbe. Éreztem, hogy Rob mennyire kíván így én se tétlenkedtem sokáig, kezemet végig vezettem kidolgozott felsőtestén egészen le a törölközőig, de ott elkapta a kezem és fejem fölé kulcsolta. Számat elhagyva a melleimet kezdte el ajkával kényeztetni, harapdálni, kezei pedig a nadrágomat kezdte lehúzni, majd bugyimmal együtt eltűnt rólam. Rob azonnal elkezdett kényeztetni odalenn is.
          Hatalmasat sikítottam mikor elért az első orgazmusom. Miután sikerült levegőt kapnom én kerekedtem felül Robon. Megszabadítottam törölközőjétől majd kezembe fogtam duzzadt büszkeségét. Először csak kezemmel majd nyelvemmel is kényeztettem. Rob egyre hangosabban nyögött. Ezután számba vettem férfiasságát és szopogattam szívogattam nyalogattam és finom meg is haraptam. Rob már nem járt messze a kielégüléstől, de mielőtt befejezhettem volna Rob újra felettem volt és gyengéden belém csusszant, mire csak egy hangos nyögést kapott válaszul. Lassan mozgott, ami engem most kifejezetten zavart ezért lábaimat dereka köré fonva vontam közelebb magamhoz és így biztattam gyorsabb mozgásra, mit ő készségesen teljesített is. Eközben egy másodpercre se szakadtak el ajkaink egymástól. A szoba csendjét a mi zihálásunk töltötte meg.. Majd egy utolsó lökéssel átléptük a gyönyör kapuit. Miután kicsit lenyugodtunk Rob kicsusszant belőlem majd mellkasára vonva cirógatott.
          - Szeretlek. – mondtuk ki egyszerre azt a szót, mely többet jelentett számunkra bárminél.
          Még egy picit lustálkodtunk, majd mindketten felöltöztünk és a nappalit vettük célba. Én folytattam a rendrakást, míg Rob engem figyelt. Néha találkozott tekintetünk és elnevettük egymást. Komolyan olyanok vagyunk, mint a szerelmes kamaszok. Kamaszok nem is, de szerelmesek azok vagyunk.
          Miután végre minden csillogót lehuppantam mellé és hozzábújva néztük a TV-t. Már annyira untam, hogy ötödszörre látom ugyan azt a reklámot, ezért inkább bevonultam a konyhába és összedobtam valamit ebédre. Hűtőt kinyitva nem is tudom miért lepődtem meg attól, hogy üres volt. Most vagy elmegyek bevásárolni, vagy rendelek valami ehetetlen kaját. Inkább a vásárlást választom.
          Kibattyogtam a nappaliba és Rob elé álltam csípőre tett kézzel és mérgesen néztem rá.
          - Most mi rosszat tettem? – nevetett.
          - Ne nevess! Ismered azt a szót, hogy vásárlás, étel?
          - Oh. Megint üres a hűtő?
          - Nem teljesen. Van benn pár romlott paradicsom. Így hogy csináljak valami ehetőt?
          - Rendeljünk valamit.
          - Dehogy rendelek. Én olyan mű kaját nem eszek. Elmegyek vásárolni.
          - Azt se tudod, hogy hol van bolt a közelben.
          - Akkor jössz te is.
          - És mi van, ha meglátnak minket és lefényképeznek velem?
          - Akkor lesz pár kép és ennyi. Nem kifejezetten tud már érdekelni. Múltkor még nem voltam rá felkészülve, de most már nem érdekel. Miattuk nem fogok egész nap itt benn lenni.
          - Oké. Gyorsan átöltözöm.
          Rob egy gyors puszi után felszaladt a hálóba. A még mindig az ajtónál heverő táskám mélyéből előkotortam egy balerina cipőt és felvettem. Már éppen az egyik kedvenc kockás ingemet vettem fel, amikor Rob megjelent mellettem.
          - Látom tanulsz a mestertől.
          - Miért is?
          - Most pont olyan szakadtan nézel ki, mint én?
          - Ha ez bók akart lenni, akkor még gyakorold, de kérlek ne rajtam.
          - Te kis boszorka.
          Egymást nevettetve léptünk ki az utcára. Rob kezembe nyomta egyik szemüvegjét. Fő az elővigyázatosság. Kézen fogva indultunk el a közelben lévő boltba, ahol mindent megvettünk, ami csak kellett az ebédhez. Visszafele is ugyan így telt az utunk. Furcsálltam is, hogy nincsenek papparazzik, de Rob közölte velem a tényt, hogy vannak itt papparazzik, csak diszkréten csinálják a dolgukat. Ááá … kicsit se hökkentett meg kijelentésén.
          Visszaérve Robhoz rögtön nekiláttam a főzésnek és Rob mint jó kukta, segített nekem. Neki adtam a nehezebb feladatokat, mint a krumpli pucolás. Nagy ügyeskedés árán megcsináltuk az ebédet, majd föztünket elfogyasztottuk.
          Ebéd után én gyorsan elmosogattam, ő pedig a TV elé telepedett. Miután letudta a koszos edényeket én is mellé telepedtem.
          - Ma repülünk, vagy holnap?
          - Ma. Már megvannak a jegyek, szóval mennünk kell.
          - Mégis miért jöttél vissza?
          - Először is leszögezném, hogy nagyon elástad magad nálam, amikor nem hívtál fel. Fájt. Aztán jött Kellan barátod?
          - Kellan?
          - Igen. Nagyon aranyos. – felkuncogtam. - Rámászott a barátnőmre.
          - Még csak az kellet volna, ha rád.
          - Hát, ja. Na mind egy. Eljött és mesélt rólad. Elmondta, hogy iszonyatosan rosszul vagy. Ekkor rádöbbentem, hogy mégse hagyhatlak el, emiatt és eljöttem hozzád.
          - Jó döntés. – megcsókolt. – ÉS Kellant hol hagytad?
          - Magyarországon. Teljesen elválaszthatatlanok a Kingával.
          - A mi kis Kaszanovánk.
          - Remélem nem bántja meg.
          - Áá… ha csak arra kellet volna neki, akkor biztos nem tölt ott napokat.
          - Igazad lehet, de most hogy felhoztad a témát, jó lenne összepakolni, mert nemsokára indul vissza a gép.
          - Oké, de mégis milyen idő van arra fele?
          - Meleg, nagyon meleg. Fürdőruhát is kell csomagolnod! – rákacsintottam, majd elvonultam vele, hogy segítsek neki a pakolásban.

U.I: Most jut eszembe, hogy 18-as!!!! x"D