2010. november 27., szombat

16. fejezet

Ez is megérkezett. Enyi. xD
pux Birbus
Csillagok, csillagok mondjátok el nekem,
Merre jár, hol lehet most a kedvesem,
Veszélyes út, amin jársz, veszélyes út, amin járok,
Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok.

          - Nem vagyunk mi olyanok. – Kinga.
          - Pont te mondod. – megjegyzésemet már nem is hallották, mert élénk diskurálásba kezdtek. Ezek között még érzem, hogy lesz valami. Fiatal gerlepárt magukra hagyva felvonultam a szobámba és lefoglaltam a jegyeket. Összepakoltam a legfontosabb dolgokat egy nagyobb táskába, majd lementem a vendégeimhez. Még mindig beszélgettek. Turbékolásukat megzavartam.
          - Kell! Lefoglaltam a jegyeket.
          - Ööö…. nem kellett volna. Maradok.
          - Mi?
          - Kellan lejön velünk a Balatonhoz. – Kinga kijelentésén enyhén leesett az állam. Nem is ismeri a lányokat. Miért menne el velük? Ja persze. Drága barátnőm nagyon bejöhet neki.
          - Úgy is felesleges lennék én ott, vagy csak nem azt szeretnéd, hogy tartsam a gyertyát?
          - Hülye. – fejbe kólintottam egy hatalmas díszpárnával.
          - Kösz. Régen mondtak már rám ilyen szép szavakat.
          - Azt meghiszem. – lehuppantam melléjük a kanapéra s tovább beszélgettünk. Jó hangulatban elbeszélgettük az időt. Anyuék vacsi időre hazaértek.
          - Szia … sztok. – kis döbbenet terült szét anyu arcán mikor belépett a nappaliba.
          - Csókolom. – Kinga.
          - Szia anya. Engedd meg, hogy bemutassam neked Kellan Lutzt. Kellan ő itt az anyukám.
          - Jó estét kívánok asszonyom.
          - Erika Léber, és kérlek ne asszonyozz itt nekem, mert nem vagyok még olyan idős. - Kell és anyu kezet fogtak egymással.
          - Rendben assz … Erika. – jót nevettünk rajtuk és közben apu is befutott.
          - Mire fel ez a nagy jókedv?
          - Jó estét uram. Kellan Lutz vagyok. – Kell nyújtotta apum felé jobbját, de hiába. Aput még soha se láttam ilyennek.
          - Jó estét. László Léber. – apu szúrós szemekkel nézte Kellt. Ezek azt hiszik, hogy én meg ő? Jaj istenem.
          - Anya, apa ő nem az akire gondoltok. Ő csak a barátom. – mondtam jól kihangsúlyozva a barát szót.
          - Oh … és mióta vannak neked ilyen híres barátaid? – anya.
          - Hosszú történet.
          - Édes lányom időnk, mint a tenger. – apa. Már csak ez kellett.
          - Hát ez úgy volt … - nekiálltam a hosszú mesémnek, ami nem is olyan hosszan és cenzúrázva adtam elő. Leesett állal hallgatták végig.
          - Édes kislányom midig is tudtam, hogy nincs minden rendben oda benn. – anya jelentőségteljesen mutatott a fejemre. Ez ám az anyai szeretet.
          - Kösz.
          - És most mit fogsz csinálni? – Kinga.
          - Visszamegyek és beszélek vele.
          - Okos. Valamit mégis csak örökölhetett tőlem. – felállt anya a kanapéról. Ez elég könnyen ment. Nem akadtak ki. Jó jel. Anya a konyhaajtóban visszafordult. – Látni szeretném én azt a Robert gyereket. – kellett elszólnom magam.
          - Már most sajnálom Robot.
          - Bunkó. – Kingával egyszerre vágtunk Kellanhoz 1-1 díszpárnát.
          - Gyerekek viselkedjetek! – mordult ránk apu.
          - Elnézést. – Bocsi. – Egyszerre mondtuk Kingával.
          - Kinga drágám te is itt vacsorázol? – kiabált ki anya a konyhából.
          - Csak, ha nem zavarok.
          - Ne butáskodj, persze, hogy nem zavarsz. Kellan tőled meg se kérdezem.
          - Köszönöm.
          - Drágám beszéltem Charlieval. – apa.
          - Milyen Charlieval?
          - A nagybácsikád Charlieval.
          - Jah. – hát igen. Feledékeny vagyok. Charlie Stone az én amerikai nagybácsim. Charlie és felesége, aki apum húga, Washingtonban élnek. Charlie elég nagyhírű üzletember. Több cég és újság kapcsolódik nevéhez. Élő példa egy olyan emberre, aki gazdag, de mégse szórja marokszám a pénzt. Jótékonykodik, és mivel nem lehet gyerekük, minden jóval elárasztanak minket. – És miről? – gondolkodásomból visszatértem a beszélgetésbe.
          - Meséltem neki, hogy kinn élsz Londonban. Megemlítette, hogy az egyik újságjához, aminek székhelye ugyan ott van – fényképészt keres. Rád gondolt, mert tudja, hogy szeretsz fényképezni, sőt még tehetséges is vagy benne.
          - Huh… hát ez váratlanul ért.
          - Van még időd gondolkozni.
          - Megadod a számát? Mégis csak fel kellene hívnom.
          - Persze. – gyorsan lediktálta apu a számot én meg bepötyögtem a telómba.
          - Kicsim légy szíves teríts meg!
          - Rendben. – megterítettem, majd mindenki helyet foglalt az asztalnál. Anyuék Kellant faggatták. Minden érdekelte őket. Már most sajnálom szegény Robot. Mi lesz, ha elhozom? Kell nem is a pasim, de mindent tudni akarnak róla anyuék. Robot el fogják ijeszteni az már biztos.
          Vacsora végén Kell dicsérő szavakkal jutalmazta anya főztjét.
          - Ez isteni volt!
          - Köszönöm a dicséretet.
          - Anya te vagy apa visztek ki a reptérre?
          - Majd én. – Kell.
          - Nem kell fáradnod. Ja és anyu, Kell itt fog nálunk aludni, ha nem nagy baj. Mégse alhat hotelben.
          - Nem akarok teher lenni.
          - Ne butáskodj. Nem zavarsz.
          - Úgy is csak 1 éjszakáról van szó, mert megyünk le a lányokkal a Balcsira és Kell is velünk tart.
          - Rendben, de mégis hova mentek? A nyaralóba?
          - Igen. Trixi úgyis Milánnal lakik, szóval üres a ház.
          - Jó, de nem szétszedni!
          - Angyalok leszünk. – Kinga.
          - Ha nem ismernélek titeket, akkor el is hinném.
          - Visszatérve a kérdésre lányom, majd én elviszlek.
          - Kösz apu. – megöleltem. – Lassan indulhatnánk.
          - Rendben. Amíg rendbe szeded magad, kijárok a kocsival.
          - Oké. – gyorsan fel is pattantam helyemről és felviharoztam a szobámba. Hiper-szuper sebességgel átöltöztem egy kényelmesebb és egyben melegebb ruhába. Táskámmal együtt kimentem a kocsihoz és nekiálltam könnyes búcsút venni mindenkitől.
          - Szia anya. 2 nap múlva már itthon is leszek.
          - Hozd ám a lovagod is.
          - Jól van anya, hozom.
          - Szeretlek kicsim. Vigyázz magadra.
          - Szia, lányoknak üzenem, hogy csak csínján a ház szétszedésével. – fordultam Kingához, majd megöleltem.
          - Megmondom. Szia.
          - Örülök, hogy találkoztunk. Vigyázz az én egyetlen Kingámra.
          - Én is örülök a találkozásnak és úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. Ja és itt van Rob címe és lakáskulcsa. – átnyújtotta nekem az említett dolgokat, majd megöleltem.
          - Köszi. Na én megyek, mert a gép nem vár. Sziasztok! – beültem a kocsiba és elindultunk.
**********
          Ilyen fárasztó repülő utam se volt még. Utálok este repülni. Az út felét végig aludtam, de kár volt lehunynom a szemem, mert még fáradtabb lettem.
          Gyorsan elhagytam Heathrowot és leintettem egy taxit, majd cím bemondása után elindultunk.
          Egyre jobban idegeskedtem, minél közelebb értünk a házához. Vajon mit fog rólam gondolni? Hülye libaként viselkedtem. Vajon megbocsájt? Tényleg olyan állapotban van, ahogy Kellan elmondta, vagy még rosszabb? Minden az én hibám. Ha nem hagyom ott és megbeszéljük, akkor most nem tartanánk itt.
          Ahogy megérkeztünk elfogott a pánik, de a kíváncsiság és a hiánya nagyobb úr volt. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd beléptem. Teljes sötétség borította a házat. Minden szanaszét. A polcokról le voltak verve a könyvek, melyek szana - szét hevertek nappaliban. Rob valószínűleg őrjöngött. Szívszorító ezt látni.
          Táskámat ledobva elindultam Rob szobájába. Éreztem, hogy ott van. Már a kilincsen volt a kezem, de féltem benyitni. Vajon még épségben van? Ilyenre nem is szabad gondolnom.
          Benyitottam. Rob magzatpózban feküdt az ágyon és aludt. Közelebb mentem hozzá és láttam, hogy a beszűrődő holdsugarak megvilágítják az arcát, mely nyugalmat sugárzott. Mégis a fájdalom tükröződött az arcán. Szemei alatt hatalmas karikák voltak. Arca beesett volt.
          Istenem mit tettem? Zokogni kezdtem, Nem akartam felkelteni, hisz most alszik először miután elmentem. Kimentem a fürdőszobába és összeszedtem magam. Átvettem a pizsim és visszamentem a szobába.
          Rob még mindig ugyan úgy aludt. A földön heverő takaróval betakartam és befeküdtem mellé. Átöleltem a derekát. Talán ettől jobban érzi magát. Hirtelen közelebb jött és teljesen belefészkelte magát ölelésembe. Szuszogása engem is mély álomba ringatott.
          Reggel Rob mocorgására ébredtem. Hamar kipattantak a szemeim majd láttam, hogy még csak hajnal 5 van és Rob zihál és forgolódik. Valószínűleg rosszat álmodik. Felguggoltam az ágyon és nyugtatás képen simogatni kezdtem az arcát.
          - Rob ne félj! Itt vagyok! – halkan suttogtam.
          Simogatásom és szavaim hatására kipattantak szemei. Sírástól piros szemei engem fürkésztek. Fájdalomtól volt átitatva egész tekintete.

Barbi esti ruhája:

2010. november 21., vasárnap

15. fejezet

Rövidebb mint szokott lenni, de sajna most ennyi telt tőlem. Ez olyan átkötő fejezet féle. =D
pux Birbus

Now it's turning blue, and you say...
I'm sorry like an angel
heaven let me think was you
But I'm afraid...

          Mindenkire számítottam csak rá nem. Mit keres itt? Egyáltalán honnan tudja a címemet?
          - Szia, Kellan Lutz vagyok. Ha jól tudom te Barbi vagy. - nyújtotta felém a kezét, amit én elfogadtam.
          - Szia. Igen, Barbara Léber. Mi járatban?
          - Beszélnem kell veled.
          - Sejtettem. Gyere beljebb. - nagyra tártam lőtte az ajtót, amin ő besétált. Betessékeltem vendégemet a nappaliba és mindketten helyet foglaltunk a kanapén. - Mi olyan fontos, hogy ide jöjj?
          - Robról van szó.
          - Ki másról?
          - Ne légy ilyen! Te nem tudod, hogy mit élt át amikor otthagytad. Teljesen összetört. Először az életben boldog, felszabadult s őszinte volt. Én voltam az aki látta, hogy a clubos incidens után hogy viselkedett. Alig bírtam lebeszélni, hogy az alkoholba fojtsa bánatát Tudod milyen nehéz volt neki megtalálnia téged? És most csak így ott hagyod. Tudod milyen hosszas munkálatokba telt neki, míg megszervezte az a kiruccanást?
          - Mégis mit tehetnék? - felpattant a helyéről és fel-le kezdett el járkálni. - Menjek vissza hozzá mintha mi sem történt volna? Én erre nem lennék képes. Tudod milyen dolog volt ott ülni mellette és várni, hogy megszólaljon. Vártam tőle a nyugtató szavakat, de semmi. Nem szólt. Nem futott utánam. Nem adta jelét annak, hogy kellenék neki.
          - Mit vársz, ha küldesz neki 1 SMS-t, hogy időre van szükséged? Megadta neked. El se hiszed, hogy mennyire fel akart hívni, de tudta, hogy nem lenne helyes. Tiszteletbe tartotta a kérésed. Miután a 2. SMS-t is elküldted, ki se mozdul a szobájából. Nem eszik. Úgy néz ki, mint egy élő-halott. - amikor Kellan hangja eljutott tudatomig, szívem összeszorult. Hogy lehettem ennyire kegyetlen? Nem csak magam, de őt is tönkreteszem. Szánalmas vagyok. - Szüksége van rád. - könnyeim utat törtek. Zokogva rogytam le a földre. "Szüksége van rád." Nekem is. Bármennyire fáj, még mindig szeretem. Nem tudom kiverni őt a fejemből.
          Kellan 2 erős karját éreztem vállamon, majd mellkasához húzott és csitítgatott.
          - Csss... ne sírj. Annyira utálom, ha egy lány sír. - Jackson pólóját teljesen eláztattam. Basszus nem is ismerem és most itt sírok előtte. Szedd össze magad!
          Könnyeimet letörölve kicsit messzebb léptem tőle.
          - Légy szíves mondj el mindent ami csak Robbal történt az elmúlt 1 hétben. - ismét helyet foglaltunk, majd Kellan elkezdett mindent részletesen elmesélni.
Kellan szemszöge
          - Rob rettenetesen ideges volt, amikor te ott hagytad a club előtt. Nem tudta, hogy miért tetted amit tettél. Jó barátságunk révén nála szállásoltam el magam, mert nekem s akadtak problémáim a párkapcsolat terén. – ennél e résznél fintorognom kellet, hisz ismét eszembe jutott AnnaLynne. - Amikor megérkeztünk hozzá teljesen maga alatt volt. Mint már mondtam, hogy majdnem nekiállt alkoholizálni. Szerencsére sikerült észhez térítenem, hogy ez így nem mehet tovább és, hogy keressen meg bármibe is kerül. Ő rögtön hívta is Stephet - az ügynökét-, hogy derítse ki a címed. Nagy nehézségek árán sikerült is kideríteni. Rob alig aludt. Mindig csak te jártál az eszében. Amikor megtudta, hogy mégis hol laksz, elöntötte a félelem. Félt tőle, hogy visszautasítód a közeledését. Szerencsére sikerült helyre ráznom és megkeresett. Ha jól tudom sikerült is neki a vacsorázós dolog. - rákacsintottam Barbira majd folytattam. - Utána szinte alig találkoztatok, de ő mindig csak rólad áradozott, hogy te milyen kedves, okos, bájos lány vagy. Igaza volt. Türelmetlenül várta azt a pillanatot, amikor már együtt lehettek. Egész héten szervezte az utat. Aztán amikor visszajöttetek, vagyis jött, akkor én visszakaptam azt a Robot, akit már rég elfeledtem. Holt sápadtan, szottyadtan, zombiként tért vissza a kiruccanásotokból. Próbáltam erőt lehelni belé, de amikor elküldted neki a 2. üzeneted teljesen megörült. Tört zúzott. Teljes depressziós esett. Akkor döntöttem úgy, hogy el kell jönnöm hozzád. Nem hagyhatom, hogy tönkretegye sajt magát. Te se teheted ezt magaddal. Rob egyszerűen csak megijedt attól, ami rád várhat, ha vele leszel. Ő csak egy nyugalmas hétvégét szeretett volna veled tölteni és erre egy pocsék kiruccanás lett belőle. Az istenért, szeretitek egymást, akkor miért kell ezt csinálni egymással? Gyere vissza velem Londonba és beszéljétek meg a dolgokat!
Barbi szemszöge
          Menjek vissza? Megérdemelné? Az biztos, hogy szeretem, de nem szeretném még egyszer átélni ezt az egészet. Nagyon fájna, ha még egyszer leveszíteném. Kacsoltunk - ha egyáltalán annak lehet nevezni - megérdemelne-e még egy esélyt?
          - Mi a garancia arra, hogy soha többé nem fogok benne csalódni?
          - Semmi. De biztosítalak róla, hogy ha megbánt én megverem. - mindketten elnevettük magunkat. Egyre jobban bírom Kellant.
          - Ezen a héten már nem tudok veled visszamenni.
          - De miért nem?
          - Hétvégén ruha próbára vagyok hivatalos.
          - De hiszen még csak kedd van! Majd Robbal visszajössz! - lehet, hogy igaza van Kellannak. Nem kellene most egyedül hagynom Robot. Ki tudja, hogy milyen marhaságot csinál amíg egyedül van. Belegondolni is rossz.
          - Estére foglalok jegyet. Most azonnal semmi képen se tudnék elutazni, mert még beszélnem kell a barátnőimmel és szüleimmel.
          - Renden. Akkor én most megyek.
          - Mégis hova mész?
          - Hát gondolom szállodába.
          - Ne hülyéskedj. Itt maradsz.
          - Nem akarok a terhedre lenni!
          - Nem leszel. Rob barátja az én barátom is.
          - Köszönök mindent. - megölelt. - Köszönöm, hogy vagy Robnak. Köszönöm, hogy megváltoztattad.
          - Nem is tudtam, hogy valaki ilyen érzelgős.
          - A látszat néha csal, de azért ne terjeszd, hogy lehet velem normálisan is kommunikálni! Rosszat tenne az imidzsemnek.
          - Rendben. - rákacsintottam, majd folytattam. - Éhes vagy?
          - Mint a farkas.
          - Akkor gyere, együnk valami reggeli féleséget. - nyomomban Kellannal bementem a konyhába. Minden ehető dolgot előpakoltam a hűtőből és megterítettem. Evés közben jól elvoltunk. Megtudtam, hogy a Twilight forgatásán ismerkedett meg Robbal. Nagyon jó barátok lettek. Elmondta, hogy már több hete Londonban van barátjánál, mert szakított barátnőjével, aki állandóan zaklatta. Mesélt magáról. Eddig egy öntelt, tuskónak hittem, de úgy néz ki mindenkit első látásra elítélek. Ez volt Robbal is. Lehet, le kellene szoknom erről a szokásomról.
          Hamar elfogyasztottuk a reggelit majd a kanapén tovább folytattuk a beszélgetést. Sok marhaságról és vicces történetekről számolt be, ami Robbal történt.
          - Volt olyan is, amikor fogadásból egy szál boxerben táncolnia kellett kinn a hóban.
          - Szegény.
          - Ne sajnáld! Velem nem szabad fogadni, ezt ő is tudja.
          - Észben tartom. - abban a pillanatban amint befejeztem mondandómat megcsörrent a telefonom. Kijelzőn Kinga neve villogott.
          - Bocs. Ezt fel kell vennem. - felállva a kanapéról a konyhába mentem, hogy nyugodtan tudjak vele beszélni. Nem mintha valamit értene is belőle, mert magyarul fog folyni a beszélgetés.
          - Szia. Mizu?
          - Szia Barbi. Lenne egy ötletem. Mivel egész héten itthon leszel leruccanhatnánk a Balcsira.
          - Ez nem fog összejönni.
          - Miért?
          - Vissza kell mennem Londonba.
          - Rob miatt?
          - Igen. Hosszú sztori, átjössz?
          - Persze.
          - Akkor szia.
          - Szia. - leraktam, majd bementem a nappaliba, hogy szóljak Kellannak, aki éppen bőszen kapcsolgatta a TV-t.
          - Látom, otthonosan érzed magad.
          - Oh bocsi. - levette a lábát az asztalról. - Nincs egyetlen egy olyan csatorna ami angol nyelvű? - kivettem a kezéből a távirányítót, majd a CNNre kapcsoltam.
          - Tessék. Rád fér egy kis művelődés. - fintorral jutalmazta kijelentésem, de sokat nem tudtam vele törődni, mert már csöngettek. Rohantam is ajtót nyitni.
          - Szia. Ilyen hamar itt is vagy? - öleltem meg barátnőm, majd betessékeltem az előszobába.
          - Szia. Épp itt voltam Kati néni boltjában. Anyum leküldött vásárolni. - felmutatta a kezében lévő szatyrokat.
          - Rakd le a szatyrokat és gyere, mert be szeretnélek valakinek mutatni.
          - Mégis kinek? - fogas mellé lepakolta, majd követett a nappaliba. Amint észrevette Kellant földbe gyökerezett a lába és tátott szájjal nézte.
          - Csukd már be a szád. - súgtam oda neki. - Kell! - szóltam rá a vendégemre, aki rögtön felém kapta a tekintetét, majd Kingára. Megbűvölve nézték egymást. Külső szemlélőként elég vicces volt, hogy csak nézik egymást. Kb 2 perc múlva Kellan észbe kaphatott és felállt a helyéről majd Kinga elé állt és úriemberhez illően bemutatkozott neki.
          - Mi még nem ismerjük egymást, engedd meg, hogy bemutatkozzam, Kellan Lutz.
          - Kinga Sándor. Örülök, hogy megismerhetlek.
          - Szint úgy.
          - Sokkal jobban néz ki, mint az újságokban. - súgta oda nekem magyarul drága barátnőm.
          - Hölgyeim kérem, angolul beszéljenek, mert még félő azt fogom hinni, hogy rólam susmorognak.

2010. november 14., vasárnap

14. fejezet


Egy úton Te meg én
Egy szív egy test egy lélek
Bárcsak éreznéd mit érzek
Bárcsak tudnád miért félek

          Ismét repülök. Nem ezt terveztem. Nem terveztem, hogy ilyen hamar visszamegyek. Célom Magyarország.
          A gépen jutott eszembe, hogy idióta vagyok. Mindent otthagytam. A munkám, a lányokat és Robot. Bár az utóbbi izgat most a legkevésbé. Végül is miatta jöttem el. Mindig elmenekülök, ha problémával találom szemben magam.
          Túl szép, hogy ez ami megtörtént igaz lehessen. Nem lehetek az övé. De szeretem. És ő is engem. Ez hihetetlen. Mindig is megmakacsolom magam. Kell ez a kis levegőváltozás.
          Heathrowra menet próbálták bizonyítani a lányok, hogy nagyon nagy marhaságot csinálok, de ez az én életem. Hagy döntsem el, hogy nekem mi a jó.
          A nagy sietség miatt semmit se pakoltam, ami elűzte volna az unalmamat. A rövidnek nem mondható utat a mellettem ülő idős hölgy elviselhetetlenné tette. Kit érdekel, hogy az unokáival mi van? Senkit! Főleg nem engem. Örültem, amikor végre leszállt a repülő.
          Elmentem a bőröndömért, majd taxit leintve elindultam haza. Amikor a sofőr leparkolt a házunk előtt, tudtam, hogy megérkeztem oda ahova mindig is menekülni szoktam, HAZA.
          Miután kifizettem a fuvart, bőröndömet magam után húzva elindultam a ház felé. Semmi se változott. A gyep frissen nyírva. Benn a nappaliban égett a villany. Rám várnak. Csöngetés nélkül berontottam az ajtón.
          - Hazajöttem! – ordítottam el magam az előszobába lépve.
          - Édes kislányom végre itthon vagy! Miért nem mondtad, hogy melyik géppel jössz? Már azt hittem, hogy valami bajod esett. – kirohanva anya a nappaliból, rögtön a nyakamba ugrott.
          - Nyugi anya itt vagyok. – eltoltam magamtól majd apumhoz siettem a napaliba és jól megszorongattam.
          - Szia apa.
          - Szia kincsem. Milyen volt az út?
          - Fárasztó és kimerítő. Anya remélem főztél valamit, mert már kilukad a gyomrom.
          - A kedvenced van.
          - Csak nem rakott krumpli?
          - De. – ujjongani kezdtem. Elindulta anya a konyhába. – Mindjárt megmelegítem.
          - Oké. Én addig elviszem a cuccaimat a szobámba. – kiabáltam utána.
          Megfogva a bőrönd húzogatóját felindultam a lépcsőn. Belépve a szobámba jóleső melegség öntött el. Semmi sem változott. Szinte minden dolgomat kivittem Londonba, de maradt még itthon pár porosodó könyv, a régi ágyam, régi tankönyvek. Ezernyi emlék lepett el. Emlékszem mikor 6 évesen a nővéremmel ebben a szobában Barbiztunk. Az itt alvós esték is szuperek voltak. Szinte alig fértünk el, de sok jó ember kis helyen is elfér. Mosolyt csal az arcomra minden egyes húsvét hétfő mikor is apum rettentő humorosnak találta azt, hogy egy vödör vízzel ébresszen. Eddig nem is tudtam mennyi emlék köt ide.
          Kipakoltam a ruháimat és lementem a konyhába.
          - Pont jókor. Már meleg. Gyere, ülj le ide. – húzott ki egy széket maga mellett anya.
          - Hmm … ez nagyon finom. – kóstoltam meg az ennivalót. – Londonban nem lehet hasonlót enni.
          - Az biztos.
          - Na és mi szél hozott haza?
          - Hiányozatok. – zavaromba turkálni kezdtem az ételt. Mégse mondhatom el anyunak, hogy megijedtem Robtól és magamtól, tőlünk.
          - Csak az igazat! – ez az anyám. Átlát a szitán.
          - Hát … - a teljes igazságot meg kellene tartanom magamnak, addig, amíg nem vagyok mindenben biztos. – akadtak problémáim.
          - Fiú van a dolgokban? – bele a közepébe.
          - Igen.
          - Laci? – most ez, hogy kerül ide?
          - Nem! De most, hogy említed, miért mondtad el neki, hogy hol lakom?
          - Azt hittem, hogy lehet még köztetek valami.
          - Rosszul hitted. Már van … vagyis … a fene se tudja már, hogy most mi van kettőnk között.
          - Ki között és mi?
          - Elég bonyolult.
          - Én most megyek aludni. Itt vagyok, ha szeretnél róla beszélni. – megpuszilta a homlokom, majd elindult kifelé.
          - Rendben. Jóéjszakát. – anyu és apu is elment aludni. Én is hamar ágyba kerültem, de aludni képtelen voltam. Egész éjjel forgolódtam. Mindig ő járt a fejemben. Eszem azt súgja kerüljem el nagyon messzire, viszont szívem összetörne, ha soha többé nem láthatnám. Középút nincs. Vagy vele, vagy nélküle.
          Hajnali 5kor megunva a fekvést felkeltem és lementem reggelit csinálni és kávét főzni. A kávéfőzővel szórakoztam pár percet, de a pirítós sec-perc alatt megvolt.
          Az asztalnál ülve gondolkoztam, hogy mit is kellene csinálnom. Lehet, hogy meg kellene beszélnem a lányokkal ezt az egész Rob ügyet, hátha ők tudnának nekem segíteni. Ez az. Jó ötlet. Majd később felhívom őket, mert nem hiszem, hogy most hajnalok hajnalán fenn lennének.
          3 pirítós és kb fél liter kávé után – normál esetben 1 csepp kávét sem iszom – elég fittnek éreztem magam, hogy fussak. Nem szeretek futni, de ha egyszerűen csak futás közben nem gondolok semmire, akkor futnom kell és kész.
          Gyorsan átöltöztem a tréningruhámba. Haj összefogva. Telefon, zsepi, pénz – a taxira – elrakva. Indulásra kész vagyok. Anyuéknak írtam gyorsan egy kis üzenetet, hogy elmentem.
          Kilépve az ajtót megcsapott a nyár melege. Már nagyon hiányzott. Futásnak eredtem. Utam a Városligetbe vezetett. Jól sejtettem, hogy az 1. kilométer után már fulladozni fogok. Erőtlenül rogytam le egy padra.
          Ünnepélyesen megígérem, hogy soha többé nem futok. Senki és semmi elől. Eddig mindig ezt tettem. Vani és Kyra is megmondta, hogy mindig menekülök a bajok elől. De mi mást tehetnék? Rob nem tartott vissza. Nem mondta, hogy beszéljük meg vagy hasonlók. Ha úgy nézzük, akkor belenyugodott abba a ténybe, hogy elmegyek, elhagyom. Őszintén szólva mi mást vártam? Hiszékeny nőszemély vagyok. Elhitette velem, hogy szeret és én még a jövőnket tervezgettem? A fenét. Különlegesebb vagyok annál, minthogy hülyét tegyen belőlem.
          Zsebem mélyéből előkotortam a mobilom. Bekapcsoltam és csodálkozva észleltem, hogy szinte mindenki megpróbált utolérni kivétel 1 ember. Rob. Jól sejtettem. Játszott velem.
          Vége. Idegességtől remegve pötyögtem neki 1 SMS-t.
„Remélem örülsz. Nem is tudom, miért írok neked, hisz te már az elején tudtad, hogy csak játszol, de én hülye csak most jöttem rá. Csalódtam benned.”
          Elküldtem. Megnyugodtam. Miért nem sírok? Talán mert erre számítottam? Igen. Miért is szeretne engem 1 ilyesfajta sztárocska.
          Gondolkozásomból a telefonom csörgése rázott fel. Zita hívott.
          - Szia.
          - Szia. Mi történt? Miért nem hívtál, hogy itthon vagy?
          - Hosszú sztori. Tudnál beszélni a lányokkal, hogy találkozzunk?
          - Persze. Mikor és hol?
          - Este 6 körül a Bondban.
          - Oké.
          - Köszi. Most le kell raknom. Puszi.
          - Puszi. Szia.
          A napom további része csigalassúsággal telt. Hazaérve senki se fogadott. Megszokott dolog.
          Délután csoki fagyi kíséretével megnéztem az összes Alkonyat filmet. Nem értem, miért kínzom magam, de azt tudom, nagyon nehéz lesz őt elfelejteni.
          Épp, hogy 6 előtt befejeztem a filmnézést. Gyorsan lezuhanyoztam és úgy döntöttem, hogy egy fekete ruha összeállítás pont megfelel jelenlegi hangulatomnak.
          10 perc késéssel meg is érkeztem a Bondhoz. Az ajtón belépve rögtön észrevettem az egyik csendesebb sarokban ülő barátnőimet. Szemmel láthatóan csak rám vártak.
          Odasiettem az asztalhoz.
          - Ohla lányok.
          - Barbi! – szinte mindnyájan egyszerre ugrottak fel az asztalhoz és nyakamba vetették magukat.
          - Azért nem kell megfojtani. Üljünk le.
          - Mi történt? Részletes beszámolót! – Bari.
          - Tényleg olyan London amilyennek leírtad? –Zita.
          - És a pasik? – Szabina. Ezen a kérdésen fintorognom kellett hisz ismét eszembe jutott Rob.
          - Oh-oh. Van valakid? – Tami.
          - Hagyjátok már szóhoz jutni. – Emi. Mindenki elhallgatott. Most mindent el kell mondanom.
          - Köszönöm. Mindent, amit leírtam igaz. London csodálatos, bár sok időm még nem volt felfedezni, de már most tetszik. Egy dolgot viszont elfelejtettem, vagyis inkább direkt nem írtam le nektek. Van valakim.
          - Miért? – Fanni.
          - Nagyon bonyolult ez az egész. Már nem is tudom, mi van velünk. 2 hete ismerkedtünk meg. Minden jól indult, de kiderült, hogy ki.
          - Sorozatgyilkos? – Kinga kérdésén mindenki hangosan elkezdett nevetni. Ő már csak ilyen.
          - Dehogy is.
          - Akkor mégis ki?
          - Robert Pattinson. - miután kimondtam Bari felsikoltott. A többieket fürkészve elég vegyes érzéseket lehetett leolvasni. Tami, Szabina, Zitu csak vigyorogtak. Talán örültek. Fanni teljesen le volt fagyva. Nem értés tükröződött az arcáról. Kingáról és Emiről a szánalom és a düh volt leolvasható. Huh ebből még botrány lesz.
          - Ki tud egy jó pszichiátert? – Emi.
          - Semmi szükség rá.
          - Mégis miért nem? Nem vagy teljesen 100as, ha azzal a bájgúnárral jársz.
          - Már nem is. – értetlenül néztek rám, ezért fojtattam. – Mint már mondtam megtudtam, hogy ki ő. Ideges lettem rá, de utána mégis összejöttünk. Most hétvégén vele utaztam Doverbe. Minden jól indult. Már terveztem, hogy eljön velem haza és bemutatlak titeket neki, de vasárnap kiderült, hogy lekaptak minket azok a nyamvadt papparazzik. Megijedtem. Hazajöttem és üzentem neki, hogy gondolkodnom kell ezen az egészen. Vártam, hogy felhívjon vagy valami, de nem tette. Még 1 SMS-t se tudott küldeni, hogy oké. Úgy érzem, hogy átvert. Játszott velem. – mondandóm befejeztével a könnyeimet kezdtem el törölgetni. Emi őrjöngött, míg a többiek vigasztaltak.
          - Én megverem azt a gyereket. Bárki is ő nem érdekel. Nem engedem, hogy bántson. Ha még 1× hozzád ér esküszöm, tökön rúgom. De ugye nem? – tudtam, hogy mire gondol.
          - De.
          - Istenem! De legalább védekeztetek?
          - Végül is nem, de szedek gyógyszert.
          - Az nem 100%-os és hallottál már a nemi betegségekről?
          - Jaj létszi ne oktass ki! Rosszabb vagy mint anyám.
          - Ha anyád nem, akkor majd én megnevellek!
          - Már késő. Megtörtént. De örülj, mert 1 életre kiverem őt a fejemből.
          - Helyes.
          - Na jó. Ennyit rólam. Nem akarok utána sírni.
          - Nem is érdemli meg. – Zita.
          - Szeretlek titeket! – ismét a nyakamba borultak.
          Este bármennyire is szerettem volna, nem tudtam a lányokra koncentrálni. Mindig csak ő járt a fejemben. Nem sokáig bírtam. 10kor hazamentem. Hamar az ágyba zuhantam és álomba szenderültem. Ha azt mondanám, hogy a reggelem jól indult, akkor hazudnék. Este egy rettentő rémálmom volt.
          Egy sötét erdőben sétáltam és nagyon kerestem valamit, de nem találtam. Egyre hűvösebb és sötétebb lett. A köd is leszállt. Ijesztő volt az este. A baglyok huhogtak. A fák levelei az erdei állatok súlya alatt hallatott magáról. Félelemtől reszketve bolyongtam az erdőben. Már kezdtem volna feladni, de hirtelen 2 erős kéz ragadta meg a derekam és magához húzott. Megtaláltam őt, de más volt. Az illata ugyan az volt, de mégis másmilyen. Lassan szembe fordultam vele és akkor 2 vörös szempárral találkozott tekintetem.
          Rémálmom itt ért véget. Zihálva verejtéktől áztatva riadtam fel.
          Gyors zuhanyzás után, kényelmes ruhába bújva terültem el a nappali kanapéján. Épp kezdtem volna belemelegedni az idiótábbnál idiótább mesék nézésébe, mikor is csöngettek. Ki lehet az és mit akarhat ilyen korán?
          Kinyitottam az ajtót, de kár volt. Olyasvalaki állt előttem, akire egyáltalán nem számítottam.

Tréninruha:

Esti ruha:


Reggeli ruha:

2010. november 13., szombat

14. fejezet (részlet)

Ma már fel kellett volna már raknom a következő részt, de az egészet még sem tudom. Csak egy kis ízelítőt tudok feltenni. Sajnos nincs sok időm ma a gépelgetésre, de holnap már az egész fejezet fel fog kerülni!
Még 1 dolog. a 14. fejezetet egyetlen BARIMNAK ajánlóm!!! BOLDOG SZÜLINAPOT!!! (L) =)
pux Birbus

          - Ohla lányok.
          - Barbi! – szinte mindnyájan egyszerre ugrottak fel az asztalhoz és nyakamba vetették magukat.
          - Azért nem kell megfojtani. Üljünk le.
          - Mi történt? Részletes beszámolót! – Bari.
          - Tényleg olyan London amilyennek leírtad? –Zita.
          - És a pasik? – Szabina. Ezen a kérdésen fintorognom kellett hisz ismét eszembe jutott Rob.
          - Oh-oh. Van valakid? – Tami.
          - Hagyjátok már szóhoz jutni. – Emi. Mindenki elhallgatott. Most mindent el kell mondanom.
          - Köszönöm. Mindent, amit leírtam igaz. London csodálatos, bár sok időm még nem volt felfedezni, de már most tetszik. Egy dolgot viszont elfelejtettem, vagyis inkább direkt nem írtam le nektek. Van valakim.
          - Miért? – Fanni.
          - Nagyon bonyolult ez az egész. Már nem is tudom, mi van velünk. 2 hete ismerkedtünk meg. Minden jól indult, de kiderült, hogy ki.
          - Sorozatgyilkos? – Kinga kérdésén mindenki hangosan elkezdett nevetni. Ő már csak ilyen.
          - Dehogy is.
          - Akkor mégis ki?
          - Robert Pattinson. - ……….

P.S.: Nemsokára felrakok az oldalra egy új kinézetet!