2010. szeptember 25., szombat

8. fejzet

Ezzel a fejezettel sikerült időben elkészülnöm. Remélem tetszik majd nektek! KOMIKAT VÁROK!!!
Pux Birbus
"Identify
Please identify
If it's me you want
Standing by your side
Identify
These tears of mine
Am I lonely or am I just alive?"

Rob szemszög
          Elszottyadtan mentem vissza a srácokhoz. Lehuppantam a székre. A fiúk a röhögéstől düledezve faggattak.
          - Na, mi van Robika? Elijesztetted a csajt?
          - Ha-ha-ha.
          Még beszélgettünk a fiúkkal, bár én nem nagyon figyeltem. Barbi járt az eszemben és, hogy vajon mi zaklathatta fel ennyire. Remélem nem csak egy ürügy volt a telefonja csak azért, mert le akart rázni. Bár nem igy ismerem. Mit beszélek? Nem is ismerem. 20 pere találkoztam vele.
          Még váltottunk pár szót a fiúkkal, majd mindenki a saját útjára indult. Én hazamentem. London külvárosában vettem nemrég 1 házat. Ágyon, hűtőn, tv-n kívül nem sok minden van, hisz semmi időm nem volt berendezni. Így is, hogy alig van valahány bútor, teljesen kupleráj volt mindig is. Most is 1×-2× ráveszem magam, hogy rendet rakjak, de tényleg csak 1×-2×. Max csak akkor, ha átjönnek a szüleim.
          Amikor beléptem az ajtón majdnem hasra estem a Nike cipőmben. Na, hát igen. Rendetlen vagyok.
          Gyorsan lepakoltam a táskámat a kanapéra és ehető dolog után kutatva tártam nagyra az ürességtől kongó hűtőt. 1 romlott banánon kívül semmi más nem volt benne. Úgy látszik, hogy pizzát kell rendelnem. Tárcsáztam a futárt, megrendeltem a pizzát és utána letelepedtem a nappaliba. Bekapcsoltam a TV-t, de semmi értelmes dolog se ment benne, ezért kikapcsoltam.
          A kanapén ülve eltöprengtem a múlton. Mi lett volna, ha nem modellkedem? Mi lett volna, ha nem leszek színész és nem vállalom el a Twilight főszerepét? Talán akkor most itt ülnék, vagy a haverjaimmal zenélgetnék valamelyik pubba? Talán akkor már lenne egy rendes kapcsolatom egy olyan lánnyal, aki nem használ ki, olyannal, akivel lehet beszélni, megérti a problémáimat és elfogad úgy, ahogy vagyok. Hibáimmal együtt.
          Még 10 percig elmélkedtem ezen, amikor megcsörrent a telefonom. Anyám volt az. Elfelejtettem felhívni. Na, most aztán ki fogsz kapni Robert Pattinson.
          - Szia, anya! – nyájas hangon szóltam bele a mobilba.
          - Nincs semmi szia anya! Robert Thomas Pattinson hányszor kell még elmondanom, hogy rögtön hívj föl, amikor hazajöttél? zsörtölődött anya. – Megtudhatom, hogy mikor akartál felhívni?
          - Hát már volt az eszembe, - kegyes hazugság. – csak eddig a fiúkkal voltam,
          - Már fontosabbak azok a kölykök, mint az anyád?
          - Nem. Kijöttek elém és nem kicsit hívták fel magukra a figyelmet, ezért gyorsan el kellett mennünk. Én tényleg fel akartalak hívni, csak nem volt időm.
          - De remélem arra lesz időd, hogy haza gyere! Mondjuk holnap ebédre! – ez anyám. Gyorsan megharagszik valami miatt, de hamar meg is békél.
           - Oké.- válaszoltam, majd meghallottam, hogy csöngetnek. – Anya mennem kell, mert megjött a kajám.
          - Csak nem valami műanyag ételt rendeltél? Édes kisfiam miért kell ilyen szennyet enned? Kellene már neked valaki, aki főz, mos rád!
          - Itt vagy nekem te! – nevettem.
          - Vicces. Na, menj. Nem tartalak fel. Holnap délben várunk!
          - Rendben. Szia anya!
          Leraktam és az asztalra dobtam a készüléket, majd felkaptam a komódról a pénztárcám és gyorsan az ajtóhoz mentem. Tényleg a pizza futár volt az. Kifizettem, majd bevonultam a konyhába, és a pultnál elfogyasztottam a pizzát. Mikor végeztem az evéssel, kimenetem az udvarra és elszívtam egy cigit. Már l elvonási tüneteim voltak, hisz lassan 1 napja nem gyújtottam rá. Tudom ezzel saját magam ölöm, de megnyugtat. Elég hosszú ideig üldögélhettem kinn hisz a világosság enyhe alkonyba ment át. Gondolom, ideje lenne készülődnöm. Bementem gyorsan lezuhanyoztam majd felkaptam egy fekete nadrágot, egy szürke pólót és hozzá még egy kék inget. Bepakoltam a mobilom és a pénztárcám a gatyám zsebébe. Az Adidas cipőm nem maradhatott el. Kifele menet még felkaptam egy bőrdzsekit, hisz a Londoni időjárás nagyon szeszélyes. Bepattantam a kocsimba és elindultam a SOHO felé.
          A megbeszélt időre oda is értem. Nem kis meglepődésemre hosszú sor hömpölygött a club előtt. Kipattantam az autóból és elindultam a bejárat felé. Mindenki elcsendesedett, amikor elhaladtam a sor mellett. Biztos ez volt a ledöbbenés, majd csak ezután jön a sikítás és az autogramkérés.
          Egy szavamba se került és már benn is voltam a SOHO-ban. Rögtön az egyik üres boksz felé vettem az irányt és helyet foglaltam. Sokan voltak, mint általában miden szombaton. Rendesen körülnézni se volt időm, mert betoppan Jackson. Nem egyedül jött, elhozta Kellant is. Most már biztos, hogy meg lesz alapozva az este.
          - Sziasztok! – köszöntöttük egymást, majd leültünk és nekiálltunk beszélgetni. Kiderült, hogy Kellan szakított AnneLynnel. Belül örültem neki, hisz nagyon nem csíptem azt a csajt. Egy beképzelt kis pláza cica volt. Csak kihasználta Kellan hírnevét, azért, hogy fellendítse a sajátját. Velem is megtörtént már ez.
          - Ki mit kér inni? – kérdeztem.
          - Szerintem mindnyájuknak jó lesz a sör. – mondta Kellan. Jackson is bólintott. Akkor ez megbeszélve.
          Felálltam majd a pulthoz mentem. Nem voltak sokan. Előttem egy nagyon ismerős lány volt. Vajon honnan annyira ismerős? Amikor megfordult, rájöttem, hogy honnan annyira ismerős. Barbi volt az a kávézóból. 3 korsó sörrel próbált egyensúlyozni, amikor megszólítottam,
           - Szia! Te itt? – néztem végig rajta, amitől rögtön elpirult. Nagyon sexi volt. Egy egybe részes mini ruhát viselt, ami szépen kihangsúlyozta a hosszú vékony lábát. Derék résznél egy övvel emelte ki a dereka karcsúságát. Hosszú egyenes haja vízesésként hullott a vállára. Gyönyörű barna szemét egy erősebb sminkkel emelte ki. Elemezgetésemet abba kellet hagynom, hisz megszólalt.
           - Hát úgy néz ki. – mosolygott.
           - Azt mind egyedül akarod meginni? – mutatottam a 3 korsó sörre.
           - Á dehogy is! Nem vagyok én akkora alkesz! Nem egyedül vagyok. – na puff. Biztos van barátja. Mindenbe beletrafálsz Robert Pattinson.
           - Oh. Csak nem a barátoddal jöttél?
           - Jaj, nem. Nincs barátom. – kell nekem mindig kombinálnom. – A barátnőimmel jöttünk egy csajos estét tartani és hát alkoholra szükség van.
          - Oh. Így már érthető.
          - Te egyedül vagy itt? - érdeklődött.
          - Pár volt kollégámmal jöttünk iszogatni.
          - Aha. Most megyek, mert a lányok biztos várják már az italukat! Remélem, még találkozunk!
          - Én is remélem! – de még mennyire. Rákacsintottam, majd elköszöntem. – Szia!
          - Szia! – elment.
          Most, hogy így hátulról is tüzetesebben megnézem, nagyon is jó választás volt számára ez a ruha. Visszasétált az asztalához, majd én is elvettem a söröket és odamentem a boxunkhoz.
          - Na végre! Mi tartott ennyi ideig? – vont kérdőn Kellan.
          - Csak leragadtam, mert találkoztam egy ismerőssel.
          - És milyen ismerős? Talán nem lány?- nevetett rám huncutul Jackson.
          - Ha tudni akarjátok, akkor lány. – erre a kijelentésemre mindketten szakadni kezdtek röhögéstől. – Most meg mi van?
         - Oh semmi. –mondta Jackson.
         - Bárki is az, remélem még nem látta a házad. – röhögött Kellan.
         - Nagyon viccesek vagytok. Még csak ma ismertem meg. És még nem volt nálam. De ne mondjátok, hogy nálatok sokkal nagyobb rend van.
          A fiúkkal tovább dumáltunk értetlenebbnél- értetlenebb dolgokon. Éjfél felé mozgolódást láttam a táncparketten. Barbi és a barátnői mentek táncolni. Nem tudom minek köszönhető, de nagyon dögösen tekergette a csípőjét a zenére. Perverz gondolataim támadtak. A fiúk is észrevették, hogy nem rájuk figyelek, hanem Barbira. Szóvá is tették, hogy nem figyelek, de miután megnézték, hogy kit nézek annyira, csak „Hűha.” hagyta el a szájukat. Kellannak volt pár obszcén beszólása. Mit várunk tőle? Ő már csak ilyen.
          Több mint 2 órán keresztül táncoltak, majd, mint a kámfor eltűntek. Sikertelenül kerestem őket a szememmel. Sehol se voltak. Meg kell őket keresnem. Szóltam a fiúknak, hogy én most megyek. Kellan velem tartott, csak tudnám miért. Gyors búcsút vettünk Jacksontól, majd kimentünk a clubból.
          Mihelyst kiléptünk láttam Barbit, amint a földről szed fel valamit, talán a mobilját? Kellan arcán kaján vigyor ült ki, ahogy meglátta Barbit.
          - Letehetsz róla. – böktem oldalba. – Én láttam meg először. – mondanom se kell, hogy rögtön lekonyult a vigyora.
          - Na jó. De a többi kettő még szabad! – dörzsölte össze a tenyerét. Hát igen. Midig csak az jár az eszében. Mindegy, hogy ki, hol, mikor. Neki csak az számít.
          Lassan odasétáltunk hozzájuk. Meghallottam, hogy Barbiéknem tudnak hazamenni. Mint egy úriember rögtön felajánlom, hogy elvisszük őket.
- Sziasztok, lányok! Hazavigyünk titeket? – kérdeztem tőlünk. A lányok, Barbi kivételével teljesen le voltak fagyva. Hát persze felismertek. Már csak ez kellett nekem. Barbi valamit beszélt a barátnőjével, de 1 szót se értettem belőle, csak a nevem.

Barbi szemszög
          Kérdőn néztem Vanira és Kayre, de semmi. Ezek meg vannak gajdulva.
          - Mi a bajod? – kérdeztem Vanitol magyarul.
          - Te … te … te … nem látod, hogy ki van ott? – kérdezte Vani, amint Robra nézett.
          - Látom, de mégis mi van vele?
          - Nem rémlik valami az Alkonyattal kapcsolatban? Ő Robert Pattinson, az a sexi vámpírfiú. – most már én is lefagytam. Hogy a fenében nem ismertem fel? Tizenéves koromban rajongtam érte, de már rég kinőttem, bár úgy látszik Vaninak még nem sikerült. Vagy 1000× láttam a filmeit, de mégse ismertem föl.
          Most mit csináljak? A lányok nem sokáig fogják bírni, hogy ne sikítsák el magukat. Nem hiszem, hogy Robnak jól esne, ha mondjuk, több 100 rajongó jönne ide. Egyáltalán mit érdekel engem Rob lelki világa? Hazudott nekem. Na jó ez túlzás, de mégse mondta el az igazat, azt, hogy ő egy „világsztár”. Mégis mi a faszt akarat tőlem a kávézóba? Biztos, csak egy strigulának szánt az „Ők megvoltak.” listájára. Na ezt becseszted Robert.
           - Kösz nem kell az ingyen fuvar. – közömbösen vágtam hozzá ezeket a szavakat. Karon ragadtam a lányokat és elindultam velük gyalog a semmibe. Szemem sarkából láttam, hogy Rob értetlenül bámul utánunk a barátjával együtt, akit most már be tudok azonosítani. Kellan Lutz a nőcsábász.
          Hazafele az út kicsit hosszabb volt, mert egyszerre kellett figyelnem a lányokra és az útra is egyszerre. Szerencse, hogy jó memóriám van, mert nem biztos, hogy haza találtunk volna, ha Vani vezet minket.
          Kayt bekísértem a lakásába és utána felmentem Vanival az emeletre. Hármunk közül én voltam a legjózanabb. Majdnem úgy estünk be az ajtón. Vanit gyorsan lefektettem, én pedig elmentem lezuhanyozni. Kellett, hogy egy kicsit kitisztuljon a fejem. Gyors zuhanyzás helyett, fél órán keresztül folyattam magamra a vizet.
           Kiszálltam a zuhany kabinból, majd felvettem a piszim. Becsoszogtam a szobámba és lefeküdtem. Az álom nem talált rám. Ha becsukom a szemem nem látok mást, csak Rob arcát. De miért? 1 napja ismerem, ami nekem bőven elég volt arra, hogy kiábránduljak belőle. És még azon gondolkoztam, hogy akar-e tőlem valamit. Persze, semmi mást csak a testem.
          Mivel nem akartam ilyen marhaságokon gondolkozni, bekapcsoltam az IPodom és kedvenc számom, Debussy – Claire de Luna-t kezdtem el hallgatni. A szám közepe fele találhatott rám az álom.
          Reggel, vagyis inkább délben a reluxán átszűrődő fénysugárra és enyhe fejfájásra ébredtem. Kikászálódtam az ágyból és a mobilom után kutattam az éjjeli szekrényen, de nem találtam. Még szép, hogy nincs meg. Tegnap azok a szerencsétlenségek kiverték a kezemből. Most mi lesz velem? Anyu szívrohamot fog kapni, ha nem ér el. Átbaktattam Vani szobájába. Édesdeden szunyókált. Ezen már meg sem lepődök a tegnap este után.
          Előkotortam a táskájából a mobilját. Ha már nekem nincs, akkor valakiét mégis csak használnom kell. Hála Istennek a SIM kártyámnak nem esett semmi baja, ezért gyorsan kicseréltem az övét az enyémre és már kapcsoltam is be. 12 nem fogadott hívás. 6 anyutól, 3 Trixitől,3 Robtól. ROBTÓL?? Mi a fészkes fenét akar ez tőlem?
          Nem törődve Robbal, kikerestem anyu számát a telefonkönyvből, majd hívtam.
          - Édes kislányom! Miért nem tudod felvenni azt a telefont? – „köszöntött” anya.
          - Neked is szia anya. Nem tudtam felvenni a telefont, mert összetört. Épp, hogy a SIM kártyának nem lett semmi baja. – magyaráztam anyának.
          - Mit csináltatok azzal a telefonnal, csak nem dobálóztatok vele?
          - Nem. Tegnap este elmentünk az egyik clubba, és amikor jöttünk haza és én taxit akartam volna hívni, a drágalátos barátnőim meglöktek és a telefonom a földön landolt.
          - Kislányom, ha a szerencsétlenség fája…. Na sebaj. Az a lényeg nincs semmi bajod. – nyugodott meg anya. – Minél hamarabb szerezz egy új telefont!
          - Igenis főnök. – haptákba vágtam magam, mintha anyám látta volna.
          - Ne szemtelenkedj! Most mennem kell, mert a főnököm már nagyon ideges! Szia, szeretlek!
          - Én is téged! Szia!
          Anya letudva. Már csak a drágalátos nővérkém van vissza.
          Vele is hamar lezavartam a beszélgetést. Ő is mint a barátnőim, ki akar jönni Londonba, hogy megnézze, hogy mégis hol élek. Mondtam neki, hogy mihelyst lesz egy kis szabad időm kijöhet, de most nagyon el vagyok havazva. Munka, munka, munka.
          Most jut eszembe meg kellene néznem, hogy a lányok visszaírtak-e. Bekapcsoltam a gépet, gyorsan beléptem a postafiókomra és már csak úgy záporoznak az olvasatlan levelek. Mindenki abban az 1 napban keresett, amikor elérhetetlen voltam?
          Természetesen java részt anyuék próbáltak kapcsolatot teremteni, de a barátnőim is válaszoltak.
          Mindnyájan hosszasan ecsetelték, hogy mi történt és mi fog történni velük. Zita Görögbe megy nyaralni. Remélem, összeszed valami macsó pasit. Szabinát felvették az MKE-re (Magyar Képzőművészeti Egyetem). Ennek nagyon örülünk, hisz reménykedjünk benne, hogy egyszer majd egy híres művész lesz és a nekem készített rajzait majd jó pénzért el tudom majd adni. Bari SP koncertre megy, már 20×-ra. Remélem nekem is kér egy autogramot. Tami összejött a volt pasijával. Hát ő tudja. Nekem nagyon unszimpatikus volt. Kinga, Emi és Fanni ismét mennek a táborba, ahova 4 év folyamán én is midig elmentem. Mellesleg Kingát behálózta egy zongorista fiú. Emi éli szingli életét. Fanni pedig boldog Petivel. Mindnyájuk boldogok és mind el akarnak jönni hozzám. Elég érdekes lesz majd őket elszállásolni. Max majd a földön fognak aludni. Már előre elképzelem, hogy Bari minimum 2 bőröndbe fogja összepakolni az 1 hétre való ruhákat.
          Gyorsan válaszoltam mindenkinek és kikapcsoltam a gépet. Hangos korgással adta tudtomra a hasam, hogy éhes vagyok. Bementem a konyhába és a hűtőben alapanyagok után kutattam. Van itt minden, ami kell. Palacsintát csínálok! Elővettem mindent, amire szükségem volt és nekiálltam. Épp akkor végeztem vele, amikor Vani kijött a szobából.
          - Jó reggelt! – komásan csoszogott be a konyhába. Leült az ebélőasztalhoz.
          - Hmm .. mondjuk inkább, hogy jó délutánt! – nevettem. – Kérsz? – mutattam a palacsintára.
          - Persze. – vett el egy darabot. – Öntenél nekem kávét? – boci szemekkel nézett rám.
          - Persze. – gyorsan elővettem a termoszt és öntöttem neki kávét. Odaadtam neki és én is leültem mellé, majd majszolni kezdtem a kakaós palacsintám.
          - A tegnapot csak álmodtam? – kérdezte.
          - Az attól függ. Mit álmodtál?
          - Azt, hogy találkoztunk Robert Pattinsonnal és Kellan Lutzzal. – beleszürcsölt a kávéba.
          - Az nem volt álom. – majdnem félrenyelt a megdöbbenéstől.
          - Bassza meg. Én is mindig jókor baszok be.
          - Hát van benne valami.
          - Végül is hazahoztak minket?
          - Nemet mondtam nekik.
          - De miért?
          - Emlékszel, hogy tegnap mondtam, hogy találkoztam valakivel a kávézóba?
          - Igen.
          - Na az Robert Pattinson volt. – kikerekedett szemmel nézett.

Rob ruhája este:

2010. szeptember 19., vasárnap

7. fejezet

Hát ezt a részt volt a legnehezebb megírnom! Egszerűen nem tudok férfi fejjel gondolkozni, se viselkedni! Valószínűleg még lesz folytatása ennek a résznek, sőt bíztos! Nem lett olyan hosszú, minta amennyire terveztem, de most ennyi jött. Következő rész szombaton jön. Már most nekiállok, hogy be tudjam fejezni! KOMIK!!!!!
Pux Birbus
"Te vagy az álmom, szebb vagy bárkinél.
Ahogyan ébredsz, a reggel mást ígér.
És minden napban, ott van az új varázs.
Nekem már csak te kellesz, és senki más."

Rob szemszög
          Végre vége a Dunkin (kitalált film cím) forgatásának. Rám férne már egy kis pihenés. Rég láttam már a családom. Hiányoznak a szüleim és a testvéreim is. Lizzy már régóta rágja a fülem, hogy menjek haza, de a forgatás miatt eddig nem tudtam. Este indul a gépem Londonba, ezért össze kellene pakolnom a cuccaimat.
          Fogtam a hátizsákom és elkezdtem beledobálni a ruháimat. Minden össze – vissza volt a hotelszobába. Sose voltam egy rendszerető ember. A házimunka és a takarítás a nők dolga és mivel még nem találtam meg álmaim asszonyát, elég rendetlenül élek. Nem is hiszem, hogy a rajongókon kívül valaki velem akarna-e élni. Eddig mindenki csak a pénzemért szeretett vagy a hírnevem miatt. Nem is voltak komolyabb kapcsolataim.
          Pakolászásomba a mobilom csörgése zavart meg.
          - Szia, haver! – szóltam bele.
          - Mikor a fészkes fenekor akarsz hazajönni? Tudod már, hogy milyen régen volt, hogy utoljára kirúgtunk a hámból? – osztott ki Bobby.
          Bobby a baráti köröm egyik oszlopos tagja. Bobby, Sam, Marcus, Tom a legjobb barátaim. Már gyerekkoromtól fogva ismerjük egymást. Rengeteget szoktunk találkozni, mielőtt még „sztár” lettem. Kevés időm van velük találkozni, hisz szinte mindig forgatok. Már lassan 2 éve vége lett a Twilight utolsó 2 részének a forgatásának, de még mindig tömeg számra kapom a szerep ajánlatokat. Örülök neki, hogy ennyire felkapott „sztár” vagyok, de elég sok háttúl ütője van. Többek között a paparazzik. Megkeserítik az életem. Mindenhova követnek és kattintgatják a kamerájukat. London ebből a szempontból sokkal nyugodtabb hely, hiszen kevesebb a paparazzi és a rajongók nem sikítoznak úgy, mint az amerikai rajongók. 1 szóval London az én Paradicsomom.
          - Mintha csak Lizzyt hallanám, bár neki tényleg én hiányzok és nem a piálás!
          - Valakinek nagyon megártott ez a hosszú távollét! Rpattz kezdesz hisztis csajjá válni! – röhögött Bobby.
          - Megmondalak anyunak! – mondtam durcásan.
          - Jaj, csak azt ne! Clare meg fog akkor büntetni! Nem ehetek majd Bread and Butter Pudding-ból! Kérlek, kegyelmezz! – könyörgött. Na, eddig bírtuk röhögés nélkül.
          - Kegyelmezek, de visszatérve a kérdésedre, ma este indul a gépem.
          - Ok. Holnap mindenképpen össze kellene hozni a bandát. Sam is itthon van.
          - Jó. Majd holnap felhívlak, és akkor megdumáljuk.
          - Ok. Most mennem kell, mert megjött Cameron. Szia!
          - Szia! – kinyomtam és az éjjeliszekrényre raktam a mobilt.
          Gyorsan összepakoltam a maradék ruhámat. Indulásra késszen álltam, amikor ismét megszólalt az a telefonom. Jackson volt és közölte, hogy holnap ő is Londonban lesz, és hogy jó lenne elmenni este bulizni. Természetesen igent mondtam.
          Miután Jacksonnal megdumáltam, hogy holnap 9-kor találkozunk a SOHO-ban, felkaptam a baseball sapkám és a napszemüvegem. Mindenre fel kell készülni. Felvettem a hátizsákom és elindultam le a recepcióra. Kijelentkeztem és elindultam ki a pokolba. Mikor kiléptem a hotelből nem is lepődtem meg, hogy tucatjával voltak paparazzik és a sikítozó rajongók se maradhattak el. Sok év után még most se tudom igazán kezelni ezeket a helyzeteket. De mégis miért csínálom? Miért vagyok még mindig színész? Ez az életem. Ebben tudok kiteljesedni, meg persze a zenélésben. Kaptam már sok ajánlatot stúdióktól, de mindegyikre nemet mondtam. A színészkedésemet ócsárolhatják, de a dalok, amiket írok, azok rólam szólnak és nem valaki mást játszok el, ezért csak otthon és a barátokkal zenélgetek.
          Nehezen, de átvergődtem magam a tömegen és bepattantam a taxiba. Mondtam, hogy vigyen a LAX-ra és már indultunk is.
          A reptéren 2× akkora tömeg fogadott. A főbejáraton biztos, hogy nem tudnék bemenni ezért megkértem a sofőrt, hogy vigyen a hátsó bejárathoz. Ott 2 rám várakozó lányom kívül nem volt senki más. Kulturált módon kértek tőlem autogramot, amit én persze rögtön adtam nekik, de bájcsevejre nem volt időm, ezért elköszöntem tőlük és bementem.
          Mint mindig most is tömve volt a reptér. Szerencsére mindenki el volt foglalva a saját dolgával, így feltűnés nélkül fel tudtam szállni a gépre.
          A több mint 10 óra utazást alvással töltöttem. Rám fért bár elfeküdtem a nyakam. A stewardess keltet fel, amikor megérkeztünk. Összeszedtem magam és leszálltam a gépről. Végre itthon!
          A terminálba vártak rám a barátim. Mit keresnek ők itt? Egy „Robert Pattinson” táblát tartva vártak rám. Amikor észrevettek rögtön elkezdtek kiabálni.
          - Rob itt vagyunk!
          Ha eddig nem figyeltek fel rám, akkor most biztosan. Szinte minden szem a barátaimra és rám szegeződött. Egy kisebb csapat tini lány csoport indult el felém, ezért sietősre vettem lépteimet. Bobbyék is észrevették a lány csoportot és elkezdtek kifelé futni a repülőtérről. Őket követve, kiértem a reptérről és bepattantam melléjük a kocsiba.
          - Kibaszott hülyék vagytok! – röhögtem.
          - Tudjuk! – mondták kórusba.
          - És most hova visztek?
          - Találtam egy frankó kis helyet. Kevesen járnak oda. – ecsetelte Marcus az ötletét.
          - Most semmi hangulatom az ivászathoz.
          - Nem is pub ahova megyünk. Csak egy kávézó.
          - Akkor jó.
          Kevesebb, mint fél óra alatt, oda is értünk ahhoz a bizonyos kávézóhoz. Tom leparkolt és kiszálltunk a kocsiból. Éppen egy vicces történeten röhögtünk, amikor beléptünk az ajtón. Furcsán észleltem, hogy tényleg nem voltak sokan. Egy öregember olvasott az egyik asztalnál, másiknál egy szerelmes pár turbékolt, a 3. asztalnál egy fiatal lány ült. Nem messze az ismeretlen lány mellé ültünk. Nagyon el volt foglalva valamivel. Nem viselt semmi extra ruhát, de mégis szép volt abban, amiben volt.
          - Ugye Rob? – mi ugye?
          - Tessék? Nem figyeltem.
          - Hát azt észrevettük. – röhögött Sam.
          - Mi vagy inkább ki kötötte le a figyelmedet? Csak nem az a lány ott a másik asztalnál? – mutatott az ismeretlen lányra Tom.
          - Hát, de.
          - Rpattznak bejön az a csaj! – röhögött Marcus. – Ha jobban megnézzük, nem is rossz.
          - Le lehet állni!
          - Most már féltékeny is! – már mindannyian szakadtak a röhögéstől.
          - Jó napot kívánok! – lépett oda hozzánk a pincér. – Mit hozhatok?
          - 5 Cola lesz. – mondtam. – Megkérdezhetném, hogy az annál az asztalnál ülő hölgy mit iszik? – mutattam a lányra. Természetesen a fiúk ismét röhögésben törtek ki.
          - Colát. – vágta rá azonnal.
          - Akkor kérem neki is vigyen egyet. – bólintással jelezte a pincér, hogy rendben van, majd elment.
          Pár perc elteltével megkaptuk a Colánkat és a lány is. Nem hiszem, hogy értette, hogy miről van szó, mert értetlenül nézett az italra. Nem csodálom. Biztos, hogy nem sokszor hívják meg italra. Na, nem azért, mert csúnya lenne. Ellenkezőleg. Gyönyörű. „Robert Pattinson te teljesen hülye vagy! Még nem is ismered!” – gondoltam magamba.
          Rám nézett és elvesztem a szemeibe. Gyönyörű mogyoró barna szemei csak vonzzák az ember tekintetét. Barna haja fátyolként hullt a vállára, amely bekeretezte gyönyörű arcát.
          Hosszú ideig néztük egymást, majd felemelte a Coláját és gyönyörű ajkával köszönömöt formált, majd belekortyolt. Biccentettem majd rámosolyogtam, amitől elpirult. Gyorsan elkapta rólam a tekintetét és tovább folytatta az írást.
          - Hát haver, ez a lány teljesen oda van érted. – bökött oldalba Sam.
          - Ezt honnan veszed? – néztem rá értetlenül.
          - Az, ahogy rád néz, mindent elárul.
          - Miért, hogy nézett rám? – értetlenkedtem.
          - Hát úgy. Pont, ahogy te rá. – mondta Bobby.
          Az tény, hogy nekem igenis bejön, de nem hiszem, hogy bejönnék neki. Biztos, hogy van barátja. De azért 1 próbát megérhet.
          Nem akartam rögtön most oda menni, inkább megvártam, amíg befejezi az írást. Honnan tudom, hogy befejezte? Megkönnyebbül sóhaj hagyta el a száját, amit még itt nálunk is tisztán lehetett hallani.
          - Szorítsatok! – mondtam a fiúknak, majd felálltam.
          Lassan mégis biztosan megindultam felé. Mikor odaértem hozzá köszöntem.
          - Szia. – felnézett rám és ismét találkoztam gyönyörű szemeivel.
          - Szia. – mondta. - Barbara vagyok, de nem szeretem, hogyha így hívnak szóval, csak Barbi. – kezet fogtunk.
          - Robert vagyok, de szólíts csak Robnak. - rámosolyogtam. - Remélem nem zavarok?! Szabad? – mutatottam a vele szemben lévő székre.
          - Nem zavarsz. Persze. – eddig jól haladok.
          - Nagyon aranyos ez a kis izé. – mutattam arra a kis laptopra, amin gépelt.
          - Ha ez alatt Minit érted, akkor igazat kell neked adnom.
          - Mini?! – mi van? Értetlenkedve néztem rá, amin elkezdett nevetni.
          - Igen. Pici, pink, ezért lett Mini. - magyarázta.
          - Hát nem nagyon értem az összefüggést! – beletúrtam a hajamba. Csak én vagyok ennyire hülye?
          - Nyugi, én se! - erre mind kettőnkből kitört a nevetés.
          - Gyakran jársz ide?
          - Kb. 1,5 hete, a beköltözéskor találtam rá erre a helyre.
          - Honnan költöztél ide?
          - Magyarországról jöttem.
          - Pedig azt hittem, hogy angol vagy. Nagyon szépen beszéled ezt a nyelvet!
          - Oh, köszi.
          - És miért pont ide jöttél?
          - Elég hosszú történet.
          - Van időm. – ismét rámosolyogtam és rákacsintottam. Ismét elpirult. Nagyon szép, amikor zavarba jön.
          Nekiállt mesélni. Elmondta, hogy már elég rég tervezte, hogy kiköltözik. Szinte ez volt az álma. Barátnőjével, Vanesszával költözött ide.
          Mindvégig figyelmesen hallgattam. Jó volt hallgatni és nézni, ahogy a saját álmáról mesélt nekem. Néha megvolt a megjegyzésem a dolgokhoz.
          Kb. 10 percig beszélhetett, amikor megszólalt a telefonja. Amikor rápillantott a képernyőre, rögtön kinyomta. Valaki olyan lehetett, akit utált? Vagy aki megbántotta?
          - Valami baj van? – kérdeztem talán egy kissé aggodalmasan.
          - Nincs. - próbált magamra erőltetni egy mosolyt. - Most mennem kell! - elkezdett összepakolni. Most vége. Többé már nem találkozok vele, amiatt a hülye telefon miatt! Még egyszer megverem azt, aki hívta! Valamit ki kell találnom!
          - Rendben. Megadod a telefonszámod? – más nem jutott eszembe. Remélem, nem tartja tolakodásnak.
          - Persze. - gyorsan elővett egy tollat és ráírta egy szalvétára a számát, majd átnyújtotta neki. - Most már tényleg megyek. Szia!
          - Oké. Szia! - gyorsan odamentem a pincérhez és kifizette a számlát. Kifelé menet még rám mosolygott és intett nekem. Én is visszamosolyogtam rá.
          Talán most látom őt utoljára!

2010. szeptember 18., szombat

Következő rész

Igértem, hogy mára fenn lesz a következő rész. Hát ez sajnos nem fog sikerülni. Ma álltam neki az írásának és nagyon rosszúl haladok! Remélhetőleg holnapra készen lesz és akkor felrakom!
Pux Birbus

2010. szeptember 15., szerda

6. fejezet

Kis késésseb ez a fejli is megérkezett! =D Remélem tetszeni fog nektek. Nem lett hosszú, de a következő fejezetnek az "előfejezete lesz". =P Jó szórakozást és várom a komikat! Ja és még valami. A következő rész szombaton fog megjelenni! =D És még egy dolog! Ha nem komiztok, akkor legalább szavazzatok! Jobb oldalt van (lesz) egy szavazás, ahol el lehet dönteni, hogy milyen az adott fejezet!
Pux Birbus


"I stand still stepping on the shady streets
And I watched that man to a stranger
You think you only know me when you turn on the light
Now the room is lit, red danger"

          „Minél hamarabb haza kell jutnom’” – vízhangzott a fejemben.
          A visszaút sokkal hosszabbnak tűnt. Erre meg is van az indok, hogy miért. Laci. Miért kell ennyi idő után keresnie? Miért nem tud elengedni és továbblépni? Lehet, hogy nem is akar tőlem semmi, csak azt, hogy fizessem ki az éttermi számla felét. Mondjuk érthető lenne. Hisz a csak hip-hop fölpattantam és se szó se beszéd ott hagytam. Vagyis mondtam egy szót, ami biztos, hogy szíven ütötte: „VÉGE!”
          Mikor felértem a 3.-ra, szinte már téptem fel az ajtónkat, hogy a nyugalmat jelentő lakásomban legyek. Ledobtam a táskám és lerúgtam a lábamról a cipőm, majd berohantam a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Elővettem egy poharat és teleengedtem, Miközben ittam a kezemmel és a lábammal egy ütemre doboltam.
          Egyszer csak Vani jelent meg a konyhaajtóban.
          - Szia! Valami baj van? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott. – ennyire szárul festek? Letettem a poharat nehogy összetörjem idegességemben.
          - Hívott Laci. – próbáltam nyugodtan mondani.
          - Hogy ki?? – döbbent arcot vágva kérdezte. – Mit akart tőled?
          - Nem tudom.
          - Mi az, hogy nem tudod? – annyira ki van borulva, hogy hozzá képest én kismiska vagyok
          - Nem vettem fel. Kinyomtam. Éppen Robbal beszéltem.
          - Hogy kivel? – na, ezt is megcsináltam. Mindig elszólóm magam.
          - Egy sráccal, akit ma ismertem meg.
          - Oh. – csak, oh-t ne! – És miről cseverésztetek?
          - Nem sok mindenről, mert Laci bezavart. – fintorogtam. Ismét vad csöngésbe kezdett a telefonom és ismét Laci volt az. Ki más? Gyorsan odaadtam Vaninak a mobilt. Boci szemekkel néztem rá és tutira veszem, hogy rájött, hogy nem lennék képes vele beszélni.
           - Haló? … Vani, a barátnője. … Nem szeretne veled beszélni. … De ő nem. Miért keresed? … Átadom. … Szia.
          - Na?
          - Azért akart veled beszélni, mert otthagytad nála pár cuccod és ő is párat nálad.
          - Oh. Akkor jó. – még szerencse, hogy semmi olyan, hogy „gyere vissza”.
          - Látom megkönnyebbültél.
          - Jól látod! Anyunak megmondom, hogy pakoljon össze a cuccait.
          - Az lesz a legjobb. – bementem a szobámba és már hívtam is anyát.
          - Szia, drágám!
          - Szia, anya, lenne egy kérésem!
          - Mond csak!
          - Lacinak van pár ruhája nálam, amit jó lenne, ha összepakolnál neki.
          - Komolyan gondoltad, hogy vége? – na, ezt már ne. Nem állok neki ismét erről beszélni anyuval. Ha vége, akkor vége.
          - Anya ne kezdjük előröl! Már lassan 3 hete, hogy vége. Nem lehetne felfogni l?
          - De csak …
          - Nincs csak! Létszíves pakold össze a cuccait!
          - Rendben.
          - Köszönöm. Küldök neki egy SMS-t, hogy holnap menjen érte. Ok?
          - Oké.
          - Most mennem kell.
          - Rendben. Szia! Szeretlek!
          - Szia! Én is szeretlek! – leraktam. Annyira felhúztam az agyam, hogy legszívesebben elmennék valahova és berúgnék.
          Nem hiszem el, hogy köztem és Laci között valamikor még lesz valami. Ezt anyunak is meg kellene értenie.
          Gyorsan írtam egy SMS-t neki.
„Anya holnapra összepakolja a cuccaidat. Ha kellenek, akkor menj értük!B.”
          Tömör, érthető és egy kicsit bunkóra sikerült, de már mindegy, hisz elküldtem. Nem akarom rá pazarolni az energiám.
          Mivel még javában délután volt, eldöntöttem, hogy este elmegyünk a lányokkal az egyik clubba és csajos estét csapunk. Nagyon kell egy kis kikapcsolódás. Ennek érdekében cselekednem is kellett.
          - Vani! – kiabáltam ki a szobámból.
          - Igen? – jött be az ajtón?
          - Mi lenne, ha elmennénk ma 3-an bulizni?
          - Az szuper lenne! – ujjongott Van.
          - Gondoltam, hogy tetszeni fog. – mosolyogtam. – Kellene szólni Kaynek.
          - Majd én beszélek vele, úgy is le akartam vinni a szemetet.
          - Ok. Szerintem 8-kor legyen a kapunál a gyülekezés.
          - És hova megyünk?
          - Nekem mindegy. Majd ti eldöntitek!
          - Okés. Szupi. – Vani befejezettnek tekintette a beszélgetést, mert kiment a szobámból.
          Ez a csajos este jót fog tenni nekem. Elfelejteti velem Lacit és közben jól szórakozom.
          A szekrényemből előkotortam az egyik sexi comb középig érő egyrészes szoknyámat. Ha lúd, akkor már legyen kövér. Elővettem hozzá egy barna árnyalatú övet.
          Bementem a fürdőbe és nekiálltam a készülődésnek. Lezuhanyoztam és közben hajat mostam. Megszárítottam a hajam, majd kivasaltam. Felöltöztem és dobtam magamra egy erősebb sminket.
          - Kész vagy? – kiabálta Vani.
          - Mindjárt!
          - Ha így haladsz el fogunk késni! – igaza volt. A fürdőszobai kiruccanásom kicsivel tövv mint2 órába telt.
          Kirohantam a fürdőből be a szobámba. Felhúztam egy szintén barna árnyalatú magas sarkút és egy dzsekit. A telefonom és a pénztárcám beledobtam egy kistáskába. Indulásra készen mentem a bejárati ajtóhoz, ahol Vani már kissé idegesen várt.
          - Na végre! Rosszabb vagy mint a menyasszonyok! – dühöngött Vani. Azért annyira nem töltöttem sok időt a szépítkezéssel!
          - Oké. Le lehet állni!
          - Oké. Induljunk!
          Lebaktattunk a 3.-ról a kapuig ahol már ott várt Kay.
          - Hu, az anyja! Ti aztán kicsíptétek magatokat! – dicsért miket Kay.
          - Te se vagy semmi! – nevetve hozzátettem. Mind a 3-an eléggé szexisre vettük a figurát. Vanin egy rózsaszín lenge szoknya, Kaylan pedig egy szűk fekete szoknya volt. Mindketten elég van an sminkelték ki magukat.
           - Olyanok vagyunk, mint Charlie angyalai. – fűzte hozzá Van, amin mindhárman elkezdtünk nevetni.
           - És hova megyünk? – érdeklődtem.
           - Ismerek egy isteni clubbot! – válaszolt Kay.
           - Oké! Akkor induljunk!
           El is indultunk egy fekete Mercedes felé. FEKETE MERCEDES??
           - Kay ne mond komolyan, hogy apukád kölcsönadta a kocsiját?!
           - Pedig kölcsön adta! Ki akar vezetni?
           - Én biztos, hogy nem. Az 1. fának nekimennék! – mondta Vani.
           - Dettó! Már csak te maradtál Barbi! - kuncogott.
           - Hát jól van! – adtam meg magam. – De haza fele is nekem kell vezetnem?
           - Haza szerintem majd taxizunk.
           - Akkor jó mert én bulizni megyek!
          Beültünk a kocsiba és indítottam. Egész útón nagyon kellett koncentrálnom, hisz még nem vezettem autót amióta kinn élünk. Kay navigálásának köszönhetően nem keveredtünk el és 10 perc alatt ott is voltunk a clubnál.
          Amikor kiszálltunk észrevettem, hogy eléggé hosszú sor kígyózik a bejáratnál. Biztos egy elit club az ahova menni akarunk.
          - Hogy fogunk bejutni? Akkora a sor, hogy még 1 év múlva se leszünk benn!
          - Ne ijedj meg! Mi nem állunk be a sorba. – karon fogott minket Kay és a bejárat felé vettük az irányt. Ahogy elhaladtunk a sor mellett, szebbnél szebb jelzőkkel illettek minket. Amikor odaértünk a kidobó emberhez, Kay puszipajtásként köszöntötte a fiút.
          - Szia, Tom!
          - Szia, Kay! Csak nem bulizni?
          - De-de.
          - Menjetek és jó szórakozást. – beengedett minket az ajtón és egy fantasztikus club tárult elénk. Volt egy hatalmas táncparkett és körülötte asztalok sorakoztak. Helyet foglalt még egy VIP rész is a clubban. Mi pont oda tartottunk és elfoglaltunk egy boxot. Nagyon szép hely és már biztos, hogy felkapott, mert elég sok híresség van itt, többek között David Bacham. Mi mit keresünk itt?
          - Kay, ezt mégis, hogy? – kérdeztem eléggé meglepödten.
          - Vannak kapcsolataim. – vál rándítva közölte velem a tényt.
          „ Vannak kapcsolatai.” – még egy kis ideig emésztgettem, amit mondott, majd úgy gondoltam, hogy ideje lenne inni.
          - Lányok elmegyek piáért! Kinek mit hozzak? – álltam fel az asztaltól.
          - Nekem jó lesz 1 sör.
          - Dettó.
          - Oké, akkor mindjárt hozom. – el is indultam a pulthoz. Kb. egy velem egyidős fiú állt ott.
          - Szia! 3 sört kérnék! – bólintással jelezte, hogy felfogta amit mondtam.
          Épp néztem körbe, amikor is észrevettem egy ismerős alakot, aki a pult és felém közeledik.
          Próbáltam úgy tenni mintha nem vettem volna észre. Jobb kezemmel rákönyököltem a pultra és takartam a pultra és takartam az arcomat. Valamiért cikkinek éreztem a találkozást. Talán a délután történtek miatt.
          Épp mentem volna el a 3 sörrel, amikor is odaért a pulthoz és észrevett engem.
          - Szia! Te itt? – nézett végig rajtam Rob, amitől rögtön elpirultam.
          - Hát úgy néz ki. – mosolyogtam.
          - Azt mind egyedül akarod meginni? – mutatott a 3 korsó sörre.
          - Á dehogy is! Nem vagyok én akkora alkesz! Nem egyedül vagyok.
          - Oh. Csak nem a barátoddal jöttél? – szomorúan kérdezte.
          - Jaj, nem. Nincs barátom. – ennél a résznél felcsillant a szeme. – A barátnőimmel jöttünk egy csajos estét tartani és hát alkoholra szükség van.
          - Oh. Így már érthető.
          - Te egyedül vagy itt? - érdeklődtem.
          - Pár volt kollégámmal jöttünk iszogatni.
          - Aha.- értelmes válasz Barbi. Gratulálok! – Most megyek, mert a lányok biztos várják már az italukat! Remélem, még találkozunk! – de még mennyire remélem.
          - Én is remélem! – rám kacsintott, majd elköszönt. – Szia!
          - Szia! – és odébb álltam.
          Minek köszönhetem az a kacsintást? Csak nem settenkedik valamiben?
          A buli további része nagyon jól telt. Lányokkal kb. éjfélig iszogattunk és utána elmentünk táncolni. Tánc közben úgy éreztem mintha figyelne valaki. Sejtettem, hogy ki volt az. Rob. 1×-2× odasandítottam és láttam, hogy néz. Nem is néz, hanem bámul. De miért? Az tény, hogy a pia hatására kissé felszabadultabban táncoltunk, de végül is ezt csinálta mindenki.
          2 óra felé már nagyon kifáradtunk és eldöntöttük, hogy vége a bulinak. Nagy nehezen elbandukoltunk a bejáratig, majd kikerülve az utcára hívni akartam a taxit, de a lányok megakadályoztak benne, mert „véletlenül” kiverték a kezemből a mobilom.
          - A francba! – szitkozódtam.
          - Bocsi!!! – mondta Kay és Vani kórusba.
          - Ezt ti fogjátok kifizetni! – fenyegette meg őket.
          - Jó-jó, majd veszünk egy másikat!
          - Remélem is! Most, hogy a francba fogunk hazamenni? Kocsival mégse mehetünk! – kocsi, taxi kizárva. Gyalog mégse fogok ilyen későn hazaindulni. Gondolkodásomban egy ismerős hang zavart meg.
          - Sziasztok, lányok! Hazavigyünk titeket? – kérdezte tőlünk Rob. Nem volt egyedül egy ismeretlen fiú állt az oldalán. A lányokra néztem, akik teljesen le voltak fagyva. Ezeknek meg mi a bajuk?

u.i.: Sterintetek ki lehet az a fiú, aki Robbal van? Lehet tipelhetni! =P

Barbi esti ruhája:

2010. szeptember 4., szombat

5. fejezet

Ezt a részt is meghoztam. Nem fogok papolni, mert nem irtok komikat. Csak 1 kérésem volt, de ti nem törödtetek vele. Ha valaki olvassa a történetet és várta ezt a részt, akkor örüljön! Rob is van benn! Jó olvasást és komi....
Pux Birbus


"Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok."

          Reggel csak úgy ugrottam ki az ágyból, amikor megszólalt az ébresztőóra. Sietnem kellett, mert már kevesebb, mint 2 órám volt a nagy shoping túráig és előtte még rendbe kell hoznom magam.

          A jó időre való tekintettel és arra, hogy Londonba megyek és ott nem lesz ilyen meleg, előhalásztam egy kényelmes szoknyát és hozzá kiválasztottam egy egyszerű ujjatlan toppot. Miután mindezeket megtaláltam a szekrénybe, bevonultam a fürdőbe és nekiálltam a készülődésnek. Letusoltam, hajat mostam. Felöltöztem és megszárítottam a hajamat, majd behullámosítottam. Dobtam magamra egy egyszerű sminket.
          Amikor az órára pillantottam, elégedetten konstatáltam, hogy időben elkészültem. Szobámban összepakoltam a cuccaimat egy kisebb táskába. A cipőmet húztam fel, amikor meghallottam, hogy megérkezett Van és nem késett. Csoda! Gyorsan írtam anyuéknak, hogy elmentem itthonról és majd csak délután fogok haza keveredni. Hütőmágnessel ráfogattam a cetlit a hűtőre és már indultam is ki. Gyors léptekkel indultam el a kocsi felé. Behuppantam az anyósülésre és köszöntem.
          - Szia.
          - Szia. Most pontos voltam.
          - Látom. - nevettünk. - Induljunk! Sok még a dolgunk!
          - Rendben. - mihelyst kimondta, rátaposott a gázra és meg se álltunk az Arénáig.
          Egész útón értelmetlenebbnél értelmetlenebb dolgokról beszélgettünk. Megállapodtunk abban, hogy Londonban nem fogunk tömegközlekedést használni, inkább taxizunk. Már herótunk van a buszoktól és a saját kocsi csak egy álom.
           Megállapodtunk abban is, hogy a városnézést elhalasztjuk, mert első lesz a lakáskeresés. Amúgy se maradunk le semmiről sem.
           Miután Vani talált parkolóhelyet, kiszálltunk és egymás kezébe karolva indultunk el a mozgólépcső felé.
          - Hol kezdjük? - kérdezte Van.
          - Zara?
          - Zara! - most, hogy már megvan az első úti célunk, máris határozottabban lépkedtünk.
          A vásárlás nem volt annyira szórakoztató, mint elsőre hittük, hiszen nyár révén, szinte csak fürdőruhákat lehet kapni. Szottyadtan mentünk be az egyik büfébe, hogy harapjunk valamit.
          - Ezt nem hiszem el! Eddig még csak 1 pulóvert sikerült vennem és kb. 5 üzletben voltunk! - fakadtam ki.
          - Ha itthon nem kapunk, akkor majd kinn veszünk pár göncöt! Amúgy láttad, hogy az eladók milyen képet vágtak, amikor mondtuk, hogy mi lesz szükségünk?!
          - Aha. - nevettünk. - Szerintem minimum hülyének néztek minket!
          - Az biztos! - végre felaszalódtunk a rossz kedvünkből.
          Miután megettük a salátáinkat tovább folytattuk a vásárlást, most már nagyobb sikerrel. Délután 4-re mindketten megvettük, hogy este felmegyünk MSN-re és mindent véglelegesen letisztázunk.
          Így is lett. Megdumáltunk, hogy holnap délután áthozza a dobozait és utána összepakoljuk a bőröndjeinket. Este korán lefeküdtem és reggel korán ébredtem.
          Minden menetrend szerint ment. Vani áthozta a dobozokat, amiket anyuék majd utánunk küldenek. Dumálgattunk még egy picit, de hamar hazament, mert neki is össze kellett még pakolnia a bőröndjeit, pont, mint nekem.
          Jól is haladtam a pakolással. A becipzározással akadtak problémáim, de apu segítségével, azt is sikerült megoldani. Bőröndjeimet letudtam. Még egyszer körbetelefonáltam a barátnőimet és mindenkitől könnyes búcsút vettem. Ha tehetném őket is vinném magammal. Nem szeretném őket elhagyni, de őket ide köti a suli és a munka. Én is dolgozhattam volna vagy tanulhattam volna itthon. De nekem van egy álmom, ami úgy néz ki, hogy valóra is válik. Pár óra és a Londonba tartó gépen fogok ülni a barátnőmmel. Egy kis időre el kell, hogy hagyjam szeretteimet, barátaimat. Hiányozni fognak, bár már most is hiányoznak, pedig még el se mentem. Még szerencse, hogy nem egyedül megyek ki. Vani ott lesz nekem és én is neki és egymásban fogjuk tartani a lelket.
          Este még korábban ágyba kerültem, hisz reggel go London. Az lom hamar elért és reggel komásan ébredtem az óra csörgésére. Még a fürdőig is nehezemre esett eljutni. A reggeli zuhanyzás kicsit felébresztett. Kényelem érdekébe egyik kedvenc leggingsem és hozzá egy ujjatlan pólót vettem fel. Ezekhez még felvettem az új zöld pulcsim, mert elég hűvös van és tuti, hogy Londonban is szükségem lesz rá. Mielőtt elindultunk volna a repülőtérre ettem egy szendvicset, hogy kibírjam az utat.
          Hamar bepakolt apa a kocsiba és útnak indultunk. 1 óra volt az út a repülőtérig, ami anya aggodalmaskodásának köszönhetően még hosszabbnak tűnt.
          - Mindent elraktál?
          - Igen.
          - Szemüveged?
          - Igen! - szemüveges vagyok már kb. 6 éve. Nem nagyon használom, pedig kellene. Szerintem nem áll nekem jól és inkább "elfejeltem" felvenni.
          - Pénz? - folytatta anya.
          - Azt is elraktam! - és így tovább. Persze, hogy mindent elraktam. Nem vagyok már gyerek.
          Vaniékkal szinte egyszerre érkeztünk meg. Kipakoltunk és bementünk leadni a bőröndjeinket. Miután leadtuk a csomagjainkat leültünk szüleinkhez és beszélgettünk. Amikor bemondták, hogy itt az ideje a beszállásnak, elkezdtünk búcsúzkodni. Ha 1000× nem hangzott el, hogy "Vigyázzatok magatokra!" vagy, hogy "Hívjatok minket minden nap!", akkor 1× sem.
          Kb. a 3. felszólításra már mi is elindultunk a beszálló kapu felé és miután még felszálltunk volna a gépre búcsút intettünk szeretteinknek és eddigi életünknek.
          Még csak most döbbentem rá, hogy mindent itt hagyok. MINDENT! Kivéve az álmomat. Még csak most kezdődik az életem!
          Könny áztatva szálltunk fel a repülőre.
          "Vigyázz London, megyünk!" - gondoltam magamban.

**********

          Lassan már 2 hete élünk Londonban. Minden tökéletes, vagyis majdnem minden. Az első állásom, ami pincérnő volt egy pubban, nem volt nekem való, ezért újat kerestem. Most egy kis kávézóban vagyok alkalmazott. Vaninak sikerült egy hotelben recepciósként elhelyezkednie.
          Liza s a barátja nagyon kedvesek. Mindenben segítettek nekünk. A repülőtérre is kijöttek értünk és 3 napig elszállásoltak minket. Ennyi ideig tartott, hogy megtaláljuk a tökéletes lakást számunkra. A mi kis kuckónk nem is annyira kicsi. Van 2 hálószoba és mindegyikhez külön fürdőszoba tartozik. Van 1 hatalmas nappalink és egy gyönyör konyhánk. A nappaliból nyílik egy ajtó az erkélyre, ahonnan szinte egész Londont be lehet látni. Nemrég építették ezt a bérházat, szóval elég modern. Mivel üres volt a ház, ezért saját ízlésünk szerint rendezhettük be a lakást. Még máig nem sikerült mindent a helyére tennünk. Még pár doboz hever szana-szét a szobámba, amikben gyakran hasra esek.
          Ennek a szép háznak megvan a hátránya is. Nagyon drága a bérleti díja. Azért, hogy ne keljen mínuszba mennünk, le kellett mondani a napi London Eye látogatásról, az állandó vásárolgatásról és még sok másról.
          Sikerült mindkettőnknek beilleszkednie. A munkahelyen mindenki nagyon kedves és ugyan olyan kedvesek a szomszédjaink is. 1. házunkban töltött napon az egyik szomszédunk, Kayla meghívott minket, hogy vacsorázzunk nála. Elfogadtuk a meghívását és nagyon összebarátkoztunk vele. Ő is annyi idős, mint mi és egyetemre jár. Tehetős családból származik, de nincs elkényeztetve. Abban kávézóban dolgozik ahol n, Ő mutatott be a főnöknek és segített a dolgok megértésében.
          A családommal szinte minden nap sikerült beszélnem. Akkor történnek a legizgalmasabb dolgok, amikor elmegyek otthonról. A tesóm összeköltözött Milánnal és nagyon boldogok. A barátnőim már tervezik, hogy suli előtt meglátogatnak. Még csak 2 hete mentem el, de nekik 2 évnek tűnik. Sajnos nincs sok időm arra, hogy hiányoljam őket, mert hétfőtől-péntekig keményen dolgoznom kell. Hétvégén meg örülök, ha pihenni tudok és a fontosabb dolgaimat el tudom intézni. A lakásunkhoz közel találtam egy kis kávézót, ahol isteni teát lehet kapni. Minden reggel mielőtt dolgozni megyek, bemegyek és veszek egy forró teát.
          Most is oda készülők. Szombat van. Nemrég beszéltem szüleimmel. Már csak a lányok vannak hátra, de nekik inkább e-mailt küldök.
          Felkaptam az egyik meleg farmerom és hozzá egy csíkos pólót. Összepakoltam egy nagyobb táskába a netbookom és minden fontosabb dolgot. Kifelé még gyorsan felvettem a kardigánom és a cipőm. Mielőtt elindultam volna, hagytam Vaninak egy üzenetet, hogy hol talál.
          Bezárkóztam és elindultam. Amikor kiléptem a kapun már meg se lepődtem, hogy esik. Gyorsan elővettem az esernyőm és elindultam a kávézóba. 5 perc alatt oda is értem. Amikor beléptem nem is csodálkoztam, hogy 1 szerelmes páron és egy idősebb férfin kívül más nincs, hisz eldugott helyen van. Én is csak véletlenül bukkantam rá, de azóta mindig lejövök ide inni egy teát vagy csak netezni.
           Helyet foglaltam a szokásos asztalomnál. Alig, hogy leültem, már jött is a kedven pincérem, Dawe. Mindig csapja a szelet, de nem tudom, hogy miért! Csak én látom, hogy nem vagyok szép?
          - Szia.
          - Szia Dawe!
          - Mit hozhatok?
          - Egy Colát.
          - Light?
          - Nem. Most kell az energia, mert meg kell írnom a lányoknak a mai napom beszámolóját, és ha nem találják elég hosszúnak, akkor leveszik a fejem! - nevettünk.
          - Akkor hozom is az energibombád!
          - Köszi. - és már el is ment. Kivettem az én kis Minim a táskából és már kapcsoltam is be. aki meglátott ezzel a pink netbbokkal a kezebemben mindig kiröhögött. Most tehetek én arról, hogy ennyire cuki??!!
          2 elköüldött és pont ugyan ennyi megivott Colán voltam túl, amikor 5 fiú robbant be az ajtón. Látszott rajtuk, hogy nagyon jó hangulatban voltak, mert szakadtak a röhögéstől. Csak tudnám, min nevetnek ennyire...
          Mindegyik srácon kockás ing, egyszínű póló és egy sötétebb nadrág volt. Az egyik fiú baseballsapkát és napszemüveget is viselt. NAPSZEMÜVEG?? Az meg minek? Kinn borús az ég és esik az eső.
          Nem messze tőlem foglaltak helyet és beszélgetni kezdtek. Nem törődve velük folytattam az írást, de kb. 10 perccel késöbb Dawe jött oda az asztalomhoz egy újabb Colával.
          - Dawe én nem rendeltem több Colát!
          - Azt tudom. Az a férfi küldi. - mutatott a négy srác felé.
          - De mégis melyik?
          - Aki abban a szürke kockás ingben van. - hát igen. Csak a színek alapján lehet megkülönböztetni őket. Mindegyiknek fiúnak rövid barna haja volt.
          - Oh. Köszi.
          - Ne nekem köszönd. - fintorgott egyet, majd odébb ált.
          Miért hív meg engem valaki egy italra? Nem nagyon akarok ebbe belegondolni.
          Ismét arra a srácra pillantottam, aki meglepett egy Colával és akkor gyönyörű zöld szempárral találkozott tekintetem. Ilyen szép szemeket se láttam még soha. El lehet bennük veszni. Hosszú ideig néztem, ami már kezdett ciki lenni, ezért felemeltem a Cólám és köszönömöt formáltam az ajkaimmal és ittam belőle. Válaszként egy fejbiccentést és egy iszonyatosan sexi féloldalas mosolyt kaptam, amiben biztos, hogy belepirultam, mert hirtelen égni kezdett a fejem. Oh, Istenem! Miért vagyok ilyen?? Attól még, hogy küld nekem egy italt, nem biztos, hogy akar tőlem bármit is. Azzal, hogy elpirultam csak még jobban elástam magam. "Léber Barbara össze kell szedned magad!" - gondoltam magamban. Miután belekortyoltam abba az isteni... Miért is lenne isteni? Ennek is pont ugyan olyan íze volt, mint az összes többinek csak annyi a különbség, hogy ezt nem én fizetem. Szóval miután belekortyoltam az átlagos Colába, folytattam az írást.
          Ismét egy kisebb regényen voltam túl, amikor valaki megszólított. Rekedt mégis színmelengető hangja volt.
          - Szia. - felnéztem és ismét azzal a zöld szempárral találtam szemben magam. "Barbi most le ne blokkolj!"
          - Szia. - mondtam véletlenül sem magyarul. - Barbara vagyok, de nem szeretem, hogyha így hívnak szóval, csak Barbi. - baszki, ez aztán ciki. Égő! Kezet fogtunk.
          - Robert vagyok, de szólíts csak Robnak. - féloldalas mosolyával mondta ki ezeket a szavakat. - remélem nem zavarok?! Szabad? - mutatott a velem szemben lévő székre.
          - Nem zavarsz. Persze. - most beszélnem kell egy irtó cuki pasival és angolul? Egyik se lesz egyszerű!
          - Nagyon aranyos ez a kis izé. - Mutatott Minire.
          - Ha ez alatt Minit érted, akkor igazat kell neked adnom.
          - Mini?! - meglepődve nézett rám. Ezen reakcióján nevetnem kellett.
          - Igen. Pici, pink, ezért lett Mini. - magyaráztam.
          - Hát nem nagyon értem az összefüggést! - túrt bele a hajába. Istenem milyen sexi!
          - Nyugi, én se! - erre mind kettönkől kitört a nevetés.
          - Gyakran jársz ide?
          - Kb. 1,5 hete, a beköltözéskor találtam rá erre a helyre.
          - Honnan költöztél ide?
          - Magyarországról jöttem.
          - Pedig azt hittem, hogy angol vagy. Nagyon szépen beszéled ezt a nyelvet! - most ez bók?
          - Oh, köszi.
          - És miért pont ide jöttél?
          - Elég hosszú történet.
          - Van időm. - féloldalas mosolya mellé kaptam egy kacsintást is, amitől ismét elpirultam.
          Nekiálltam a mesélésnek. Mindvégig figyelmesen hallgatot. Néha megvolt a megjegyzése a dolgokhoz. Lacit az egész történetből kihagytam.
          Kb. 10 percig beszélhettem, amikor megszólalt a telefonom. 4 vészlyosló betűt jelzett a mobil. Felvegyem? Rossz ötlet! Kinyomtam.
          - Valami baj van? - kérdezte aggodalmasan Rob.
          - Nincs. - próbáltam magamra erőltetni egy mosolyt. - Most mennem kell! - elkezdtem összepakolni a cuccaimat.
          - Rendben. Megadod a telefonszámod, - ezek után még beszélni akar velem?! Ő tudja!
          - Persze. - gyorsan elővettem egy tollat és ráírtam egy szalvétára a számom, majd átnyújtottam neki. - Most már tényleg megyek. Szia!
          - Oké. Szia! - gyorsan odamentem Dawehez és kifizetni a számlát. Kifelé menet még Robra pillantottam mosolyogva intettem neki. Ő is pont így tett, de neki sokkal őszintébbnek tűnt a mosolya, mint az én erőltetett vicsorgásom.
          Gyors léptekkel indultam haza a szakadó esőben.

Barbi vásárlos ruhája:

Barbi repülős ruhája:

Barbi kávézós ruhája:

Rob kávézós ruhája:

Barbi háza:

Kávézó: